Fehérbe öltözve

14. fejezet: szárnya szegett démon

Hei-Woo szemszöge:

Ismételten egyedül maradtam. Az ablakon tekintettem ki, s néztem a békés tájat.

Nathaniel elvesztése nagyobb lyukat égetett a mellkasomba, mint az, hogy mindenki utál a közvetlen környezetemben. Minden érzelmességet félretéve, tényleg égetett a mellkasom.

Elhúztam a pólómat, és szemem elé tárult egy újabb rúna. Ez egy kört ábrázolt közepén egy háromszöggel, és izzott, de nem tudtam, mit jelent. Talán minden egyes helytelen cselekedet után rám telepedik egy? Ezek szerint már (valóban) születésem alkalmával is selejtes voltam.

Vissza kell menned!

-utasított egy ismerős hang. Sátán?

Lehajtottam a fejemet. Elhatároztam, hogy most kisírom magam, és új fejezetet nyitok. Innentől kezdve nincs helye az életemben lágy, gyengéd érzelmeknek. Határokat kell szabnom, és tartanom kell egy szintet. Többé nincs az a megtört Hei-Woo, akibe mindenki gond nélkül belerúghatott. Szintet léptünk.

Lehajtott fejjel meredtem az egyenletlen durva anyagból szőtt huzatra, majd megjelenítettem magam előtt első sorban Nathaniel alakját. Köszönetet mondtam neki azért, amit tett értem, és még egyszer utoljára átöleltem.

A képzeletemet valami megzavarta, és Nath elmosolyodott, majd végigsimított az arcomon, s eltűnt. Nem értettem mi történt, ugyanis nem szoktam ennyire elkalandozni egy témától. Lehet nem is csak a képzeletem játszott velem?

Folytattam az utamat a révülésben és Soon elé léptem. Átöleltem, majd ujjaimmal mosolyra húztam telt ajkait. Megígértem neki, hogy visszamegyek hozzá, és kisegítem ebből az élethelyzetből.

Folytattam utamat. Belzebub következett.

Végig mértem a férfit, majd nagyot sóhajtva megszólaltam gondolatban.

-Végig hazudtál, és titkolóztál előlem, egyszer sem bántad volna, ha elnyel a föld, és megszűnök létezni. Nem hibáztatlak érte, félre ne értsd, de tudom, hogy így van. Tűrted, hogy megalázzanak, majd mikor majdnem bekövetkezett, amit már mindenki várt, egyszer csak visszatértem. Nem kellemes a környezetemben lenned, és ezt is megértem, de mondanom kell valamit. A Sátán beszél hozzám, és biztat engem. Az az angyal pedig megmutatta nekem, érek valamit. Értem halt meg, nagy árat fizetett az én életemért, és eszem ágában sincs ezt az „árat" csak úgy kihajítani az ablakon. Mindemellett, mint azt tudjuk, nem tartozom sehova ebből kifolyólag rám semmilyen szabály sem vonatkozik ugyanis a törvénykönyvünk így határoz; a korcsokat figyelmen kívül hagyjuk. Még csak arra sem méltatnak, hogy törvényeket hozzanak felettem.-hatásszünetet tartottam-Korcs vagyok, de nem hagyom, hogy eltapossanak.-mély levegőt vettem, és kimondtam, amit már nagyon rég várhatott.-Többé nem akarom, hogy gondomat viseld, megleszek egyedül is.-tudtam, hogy ezt hallja és tapasztalja, mondhatni megidéztem őt a révülésem alatt, ugyanis egy bensőségesebb kapcsolat van köztem és Belzebub között, valószínűleg elsősorban az ő adottságaiból kifolyólag. Ez annyit tesz, hogy könnyebben lépünk egymással kapcsolatba, mint az átlag. Vagyis csak léptünk...

Belzebub nem mozdult, csak meredt rám mint mindig. Emlékszem, hogy a végén, még mielőtt feladatot kaptam volna, egészen összemelegedtünk, és a küldetésem alatt is egész jól beszélgettünk néha napján...

Megtöröltem gondolatbeli szemeimet, majd magammal álltam szembe.

Saját vállamra tettem a kezemet.

-Most mindent, ami bántott, mindent, amit utálsz, mások ellen kell fordítanod. Abban a pillanatban, hogy visszamész a Földre, angyalok százezrei fognak rád vadászni, ezért minden energiádra szükséged lesz. Ne hagyd magad, és küzdj Soon-ért, Nathaniel-ért! Nath és Soon. Ezt a két nevet sose felejtsd!-azzal megszakítottam a révülést.