Fehérbe öltözve

13. fejezet: értékrend

Soon-Jeong szemszöge:

Már két hónapja hogy be vagyok zárva ide...augusztus másodika van, bulik ezrein vehettem volna részt, de én csak itt ülök bezárva, és már a gyógyszerek beszedését sem tudom kikerülni. A nővérek megvárják, míg lenyelem a tablettákat, és leellenőrzik a számat is.

A barátaim egyáltalán nem tartják velem a kapcsolatot, és a kőangyalok egyre csak jönnek rémisztőbbnél rémisztőbb üzeneteket hozva valami Rose-ról és Nathaniel-ről...fogalmam sincs kik ezek!! Egyet tudok, hogy már nagyon-nagyon megbüntették őket.

Rose-nak levágták a szárnyát is, és nap mint nap újabb vágásokat ejtenek a hátán, miközben azt nézi, ahogy Nathaniel-t szurkálják, és törik el a végtagjaikat, de azok néhány órán belül összeforrnak. Pedig ahogy hallom, annak a Rose-nak nagy energiái vannak, mégsem tud kiszabadulni.

A nővér megint bejött és megvárta, míg lenyelem a gyógyszereket. Perceken belül elkezdtem szédülni, és úgy éreztem magam, mint aki kissé beszívott.

Ez mindig ilyen, de most mintha kicsit jobban...mintha mondta is volna So nővér, hogy ma kétszer annyit kapok, hátha eltűnnek a hallucinációim.

Pedig álcázom az ijedelmeimet...még kamerán keresztül sem láthatják, mikor beszélek az angyalokkal...

...

A nővéreket kijátszom; a szám és ínyem közé szorítom a tablettákat. A testem egyre rosszabb állapotban van, és nem tudok edzeni sem. A tanév már elkezdődött. A szüleim se járnak hozzám, maximum a nővérekkel tudok kommunikálni. Egy ideje nem jönnek az angyalok...talán meghalt Nathaniel és Rose?

Hiányzik Hei-Woo...nem tudom hol lehet, csak annyit tudok, hogy vissza akarom kapni őt. Talán meghalt? És mi van, ha ő Rose? Az angyalok elkapták volna őt? Hisz az a sötéthajú is sebet tudott rajta ejteni...ha többen fogták közre...

Oh istenem!! Merre vagy Hei-Woo??

A rácsozott ablakomban ültem, és sóvárogtam Hei-Woo jelenléte iránt. Az sem érdekel, ha lecsesz, és megszid, ha áramot vezet belém, vagy figyelmen kívül hagy, csak legyen itt velem! A nővérek, akiket kétszer két percre látok egy nap, semmit sem jelentenek. Utálom ezt a helyet, és hányingerem is van az állandó fertőtlenítő szagtól.

El akarok innen menekülni, és meg akarom találni Hei-Woo-t, az én őrdémonomat. Akkor minden rendbe jönne...

A mélység, mely alattam uralkodott, egyre csábítóbb lett, és elhatároztam valamit. Valamit, amit nem tudok egyből véghezvinni, de ha már ennyi időt kibírtam itt, még két hét menni fog...

...

Eltelt két hét, már elegendő gyógyszert összegyűjtöttem ahhoz, hogy meghaljak, ha mindet lenyelem egyszerre. Nem hiányoznék senkinek se, és nekem sem hiányozna ez a borzasztó magány...

Elővettem a kis műanyag tálkát, amiben összegyűjtöttem a tablettákat. Csak meredtem a jó tíz dekát nyomó tálkára, illetve a valódi súlyát adó tartalmára. Ha meghalok, hova kerülök?

Biztosan nem a Pokolba...hisz ott a jók éldegélnek. Na de akkor hova? Végülis, egy arkangyal volnék, akit valamiért ideküldtek...talán a mennyekbe kerülnék, és továbbra is angyal lennék? Vagy lefokoztak emberré? Egyáltalán bűnhődnék tetteimért halálom után? S ha meggyónok?

Letérdeltem az ágyam elé, és összekulcsoltam a kezeimet. Szinte csak a csontjaim látszottak karjaimon, s ezt a mozdulatot megtenni is igen csak nehézkes volt. Nem volt energiám, de nem kívántam a kórházi kosztot sem. A zsebpénzem otthon maradt, így rendelni se tudtam volna magamnak. Na nem mintha egyáltalán enni akartam volna...