Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

HÁROM

Kristóf a csók után hitetlenkedve meredt le. Fel nem foghatta, hogyan képes a másik még világosan mérlegelni. Neki dobolt a füle. Az agya használhatatlan csúszott a fejében. Érezte, hogy a farmerban már kevesebb a helye. Az ajka dagadni kezdett, ahogyan a vér a stratégiai helyekre gyűlt. A nő is ki volt pirulva.

Valamiért mégis higgadtan el akarta utasítani:

- Ne legyél kegyetlen – kérte rekedten a férfi.

- Megbánnád. Ezzel csak én járnék jól – támaszkodott Kata még mindig tétován a vendége hasán.

Aki érezte, hogy a másiknak az ujja hegye befut két kocka közé. Az árokba. Vajon az nem volt elég mély? Vagy miért utasította vissza? Gyűlölte, de nem figyelte meg, hogy a kevés kitett képen a nappaliban van-e férfi. Hogy milyen lehetett a férje.

Nem, mert már akkor is megbabonázva követte, mint valami öleb. Egyszerűen a fellépése, az idomai és a keserű határozottsága elvarázsolta. Egyszerre akarta imádni, vigasztalni, és megvédeni.

Mosolyra bírni. Igazira.

- Felnőtt vagyok. Tudok dönteni. – A magabiztos(nak szánt) közlés ellenére Kristóf hangja modulált.

Még csak nem is válaszoltak neki. A nő csak lesajnáló mosollyal megcsóválta a fejét. A csuklyája még ennyitől is moccant. A férfi tudta, hogy rendes válaszon kéne gondolkoznia, ám csak azon bírt, hogy mégis mennyi izom lehet a selymes bőre alatt. Hogy muszáj látnia, hogy lehet ilyen kerek, ha ennyire erős.

Hogy erre valószínűleg esélye se lesz, mert nem elég jó, hogy kiérdemelje:

- Nem tetszek?

Kristóf sose hallotta még ennyire esetlennek a hangját. Még a reggeli veszekedés közben sem, amikor ő egy mimózába beleejtve az ékszert, ünneplős reggelivel ébresztette a szíve hölgyének kinézett lelket. Palacsintával és eperrel, mert a szépségnek az volt a kedvence.

Aki először megörült.

Majd a gyűrűt meglátva, és a hírt hallva, hogy Kristóf – a leendő apósa kérésére – felvette a vezetéknevüket, pánikszerűen ellenkezni kezdett. A leány messzire tartotta a poharat, miközben össze-vissza felhozva mindenféle igaz – és koholt – vádakat köpdösött. Aminek az lett a vége, hogy annyira összevesztek, hogy helyben szakítottak.

Pontosabban a leányka kivágta Kristófot, mint érdemtelent. A saját lakásából. Amitől ő annyira le volt sokkolva, hogy rendesen ellenkezni sem bírt. Helyette – szánalmas könyörgés közben – tudomásul vette, hogy másnap reggelig tényleg nem mehet haza.

A reggeli rideg villanások után, itt, most a kútmély szemek mélyén melegen tükröződött a sárga lámpafény. Egészen márgássá puhult. Olyan szín lett, amibe bele lehetett fulladni:

- Nem ez a hiba – nyugtatta meg a nő. – Tudod, hogy egy görög hősre hasonlítasz. – Kristóf honnan tudta volna? Soha senki nem mondott neki ilyet. – Viszont én csak szánalom szex lennék, mert szomorú vagy. És még erre is jobbat érdemelsz.

A férfi hitetlenkedve figyelte a keménynek kinéző teremtést, aki most döngölte önmagát a földbe. Alig bírta felfogni a szavakat. Villogott az agyában, hogy ez nem lehetett. Az ilyen csodás és magabiztos nők nem beszélhetnek így. Harminc felett semmiképp.

Különösen azok nem, akik félelem nélkül felengednek egy idegent a lakásukra, majd ennyire profin főznek neki.

Az ilyen nők annyira magabiztosak, hogy sosem szeppennek meg, vagy éppen bizonytalanodnak el. Legalábbis Kristóf eddig így hitte. A két kezébe vette a kerek arcot, amiről már egy pillanatra látta, milyen boldog is lehet.