Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

HUSZONHAT

Ezen felbuzdulva Kristóf is elaludt. A kanapén. Amit közepesen talált kényelmetlennek. Igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy pusztán ezért tette az arcát éjjel Kata kerek vállára. Nem azért, mert taknyos kölyök, akinek szeparációs szorongása van...

A nő ezt lehet nem bánta annyira, mert cirógatta a haját, ahogyan a gipszkartonozott plafont szemlélte. Igazából Kata szerette volna, ha látszanak az alatta lévő régi gerendák, azonban így könnyebb volt a vezetékelést és hőszigetelést megoldani.

Úgyhogy elengedték a kinézetet.

Ahogyan még sok mindent, hogy beleférjenek a keretbe. Kristóf sandítva követte a nézés irányát, azonban ott nem talált semmi érdekeset. Csak egyszerű, unalmas, fehér plafont. Sokkal izgalmasabb volt a tarkóján matató tétova ujj.

Ami olyan finomnak bizonyult, hogy bele kellett csókolnia a nő nyakába.

- Jó reggelt! – lehelte Kata.

- Nem úgy hangzik, hogy jó lenne a reggeled. Túlzásba vittük a pálinkát?

Mondjuk, neki semmi baja nem volt. A nő erre adott egy puszit a homlokára. Nem válaszolt. Kristóf úgy sejtette, mégsem macskajaj a baj, hanem a hely. A szája betülekedett a póló nyaka alá.

- Édes... – mosolyodott el keserűen a nő.

- Ne azzal foglalkozz, hol vagyunk, hanem, hogy én is itt vagyok – adott egyelőre csak pólón át egy csókot a bimbó helyére.

Mert már így is megtalálta. Mert el akarta terelni a gondolatait. Meg azért is, mert szörnyen izgatta, hogy milyen lehet szabadon szexelni. Amikor egy vékony réteg nem tompítja az ingereket.

Ráadásul Kata jutalmul épp végigsimította a gerincét:

- Bárd lesz belőled, már biztos...

Kristóf utálta, hogy a hang, ami válaszul kijött a torkán dorombolásra hasonlít. A nő mégis felsóhajtott tőle, úgyhogy nem kért bocsánatot. Helyette felhúzta a saját pólóját, amit a másik tegnap este okkupált.

Eltűnt a mellek magasságába nyalakodni egy kicsit. Kedvére, mert már azt is tudta, hogy megteheti. Hogy nem fogják kritizálni, meddig nyaggatja, szívogatja a bimbót. Miközben semmi mást nem csinál.

Semmi másra nem figyel, csak a kissé fahéjas ízre és az édes selymességre a nyelve alatt. Sőt: Kata még azt is megengedi, hogy teljesen ráfeküdjön közben. Sose panaszkodott, hogy nehéz.

Azért félig-meddig felkönyökölt, bár a világ minden kincséért sem emelte volna meg a csípőjét. Igaz, most még csak a szivacsnak feszült. Ám ő gondolatban már azon töprengett, vajon milyen érzés lehet a nőben élvezni.

A legvége előtt nem kihúzni, mint ahogyan eddig a kivételes alkalmakkor is mindig tette.

Eddig...

A keze felcsúszott a combokon. Akaratosan az alászorult fenekébe markolt. Rájött, hogy éppen durva. Már majdnem felbukkant bocsánatot kérni, amikor felfogta, hogy a másik ettől nyögött. A hangtól jobban préselt az ujja.

Kata izmai befeszültek az élvezettől. Mert elképesztően felizgatta, hogy valaki tényleg rá vágyik. Különösen, hogy az a valaki a lábai között fekvő éteri lény. Aki szinte állatian szenvedélyes tudott lenni.

Mint most, amikor a combját csókolta. A tövét is. Szabályosan foggal kapta el a fehérneműt, hogy valahogy kézzel-szájjal lerángassa. Utána visszacsúszott, és megkapaszkodott a lábakba.