Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

HUSZONKETTŐ

Pofátlannak érezte, hogy ezek után még ő rogy rá a nőre, azonban az előző robbanás vitte az erejét. Nagy sokára (végre) lekászálódott. Kata kuncogott. Még ekkor sem undorodott meg tőle:

- Látod, szeretsz te irányítani – sóhajtotta a vendég.

- Fogalmam sincs, mi ütött belém – takarta el az arcát szégyenkezve.

- Kiéhezett voltál, Édesem – hasalt el mellette.

Hogy már kelljen is. Kristóf rémülten figyelte. Ő még nem bírt moccanni. Hogy a fenébe kapta magát ilyen gyorsan össze a nő?! Miért volt ilyen megértő az ő gyengeségére? Mert visszahajolt fölé egy csókra:

- Elvihetem az autód? – Hitetlenkedő bólintás válaszként. – Kulcs? – Kristóf a farmerjére bökött. – Szundizz egyet, amíg visszaérek! Éjjel kettő van.

Öt perc múlva már el is ment. Kettő óra múlva megjött. Egy árva szó nélkül. Kristóf nem is ébredt fel. A nő elmosolyodott. Nyújtózkodott, és megmozgatta a nyakát. Aztán megforgatta a kést a kezében, és nekikezdett.

Újabb két óra múlva, már törökülésben a konyhapadlón olvasgatva várta, hogy elkészüljön az utolsó pár dolog: hogy rátehesse a fedőt a savanyított zöldségekre. Hogy eléggé kihűljön a paradicsomszószos csirkemell a fagyasztóhoz. Hogy a főzelék kigőzöljön. Hogy a rizs elkészüljön, és a gömbökbe kiformált naanlepények eléggé megkeljenek, hogy majd a jégről kivéve rögtön a sütőbe lehessen dobni őket.

Nem utolsó sorban, hogy kiszedhesse a túrósrezgőnek gúnyolt joghurtos dolgot. A legjobbat, amit össze bírt hozni egy országban, ahol nem ismerik a túrót. A keménytojással töltött pulykastefánia már szeletekbe adagolva pihent a hűtőben.

Kristóf erre ébredt. A rengeteg illat orrba verte. Kioldalgott. Kata – ígérete ellenére ruhában – felnézett a könyv fölül. A férfi első gondolata volt, hogy megfázik a hideg padlón. Aztán arra, hogy ez San José, és igazából nem az.

Akkor sem érezte helyesnek, hogy ott kuporog. Felnyalábolta:

- Aludtál egy percet is?

- Nem – mosolyodott el. Büszkén.

Kristóf végignézett a neki készített számtalan ételen. Amik tökéletes összetétellel bírtak. Elrekedt a torka. Soha, senki nem tett még ilyet érte. Magához húzta, hogy elbújhasson a hajába. Csak ott engedte meg azt a meghatott könnycseppet.

Kata megcirógatta:

- Gondolom, nincs kávéd itthon.

- Nincs – szégyellte el magát.

- Sütit reggeliznél vagy mást?

- Menjünk valahova, ahol van neked kávé – csókolta meg.

- Kristóf... – fogta meg a kezét. A férfi rosszat sejtve megfordult. Ezek szerint a nő komolyat akart mondani: – Aggódjak érted?

- Három hét és vége. Kibírom.

- Mi ez a munka? – húzta visszább.

- Csak egy munka... – szeretett volna másról beszélni.

- Mit fejlesztesz? – figyelte a nő fekete szeme.

- Mesterséges intelligenciát – próbálta rövidre zárni.

- A seregnek?

- Igen – bólintott.

- Értem.