Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

HUSZONÖT

Hat szex tényleg nem volt kevés. Azonban Kristóf örömmel állapította meg, hogy az agglomerációban is van pizzarendelés. Négysajtos is, hogy a vegetáriánus nőnek örömet szerezzen.

Aztán azt, hogy nem is a lakásban volt sok könyv.

Felcsapta az egyiket, amíg a nő szundikált. Rá is fért a veszett pakolás, jóval halkabb zokogás, és a szinte dühös kefélés után. A nappali sarokgarnitúrán, mert a hálóhoz – ami egyfajta szentélynek látszott – egyikük sem szívesen ment volna még közel.

Aznapra épp elégnek bizonyult kibelezni a gyerek szobát. A csupa apró, kedves mintás ruhával és a pelenkázóval. Igazi pelenkákkal. Kristófot kissé sokként érte. Igaz, egyszer tisztába tette az unokaöccsét, ám nem számított erre a mennyiségre. Mégis mennyi munka van egy babával?

Ennek ellenére gyűrögette a zoknit, amit zsebre vágott.

„Nem tudom, akarok-e még gyereket..."

Visszhangzott a fejében Kata kifakadása. Ő sem. Azonban eddig a lehetőségét nem zárta ki. A TÁVOLI lehetőségét. Ám a nő tényleg felülről taposta a harmincat. Ráadásul az előző sem magától sikerült.

„...majd beledöglöttem a lombikba..."

Vajon mennyire megterhelő az ilyen? Érzelmileg vagy fizikálisan? Ha érzelmileg, akkor elképzelhető lenne, hogy valaha, egyszer, esetleg ő elég stabil partner legyen, hogy újra belevágjon?

Elvégre stabilnak nevezte...

Hetény vajon milyen volt? Mert szinte semmit nem tudott róla. Látta azt a képet. Tisztában volt vele, hogy mérnök. Sejtette, hogy ő keresett jobban. A gyerekszoba fala szerint szépen festett.

Nemutolsó sorban pedig ő volt a nő gyerekének az apja...

A férfi idősebbnek tűnt. Olyan harminc közepére tippelte a fotó alapján. Legalább... Nem volt apukás teste, viszont azért magazinosan jó sem. Csak éppen olyan higgadt, határozott kékséges szeme, hogy Kristóf nem érezte úgy, azzal valaha versenyezhet.

Ráadásul most egy programozás elméleti könyvet nézegetett. Németül. Ami egész biztos nem volt a nőé, aki az alapműveletek négyszögében mozgott. Akinek a kicsavart, izgalmas logikája soha nem lett volna alkalmas ilyesmire.

Ezek szerint akkor Hetény ehhez is érett.

Meg házat épített. Állítólag a puszta kezével is. Kristóf elsápadt. Ez egy olyan szuperképességnek tűnt, amit sosem bírt volna utána csinálni. Mármint persze, volt már lapát a kezében. Ám fogalma sem lett volna, hogyan álljon hozzá.

Itt pedig minden kvázi okésnak látott.

Akkor is, ha nyilvánvalóan spórolós volt. Nem szúrt ki látványos hibákat, laza zsanérokat vagy éppen nyikorgó padlót. A csapból víz folyt, és a mosdót lehúzva az eltűnt a csatornában. A fiatal férfi kezei jobban megszorultak a zoknin, amit megkaparintott.

Reflexből lapozott.

Kata – aki már egy ideje figyelte ezt az egész pantomimet – most felült. Félretette a könyvet. Elorozta a sápadt zongoristaujjakat. A zoknival együtt. Nem kommentálta. Adott rájuk egy csókot.

Aztán kérdőn a pálinkás üvegre pislogott, ám Kristóf megrázta a fejét:

- Már így sem tudom a gondolataimat megzabolázni – közölte rekedten.

- Melyik része borított ki?

A férfi felháborodva odafordult. Mégsem ellenkezett, ugyanis mélyen magába nézve meg kellett állapítania, hogy éppen tényleg kiborul. Amolyan belelovalom magam módon. Talán, mert túl nagy volt a csend.