Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

TIZENÖT

 A vendég (csúnyán) elaludt.

A nő legalábbis már nem volt ott. A helye is kihűlt. Valószínűleg régen felkelt. Frissen zuhanyozottan libbent be. Persze: hiszen addigra ő már szobabiciklizett, és dolgozott is. Kristóf – amikor Kata elment az ágy mellett a ruhásszekrény felé – berántotta:

- Miért nem keltettél fel?

- Mert aludtál. – Jött azonnal a lehetetlen válasz.

Hiszen (a férfi szerint) ez így nem volt való. Vendég volt. Szórakoztatnia kellett volna a házigazdát. Különben mi értelme az együtt alvásnak? Kétkedve megszemlélte a békésen alulról őt szemlélő nőt, azonban nem látott gúnyolódást.

- Nagyon unatkoztál? – kérdezte bűntudatosan.

- Nagylány vagyok, el tudom foglalni magam – mosolyodott el.

A férfi nem bírta eldönteni, hogy ez üdítő vagy rosszabb egy pofonnál. Csodálatos volt, hogy nem lesz belőle feszültség, ám annyira szerette volna, ha a másiknak szüksége van rá. Ezen mélázva vakon meredt le.

Mire kapott egy cuppanós puszit. Értetlen pislogott. A meztelen nő kicsúszott alóla. Meg se próbált rámászni. Holott azt mondta jó volt neki a tegnap. A férfi kivert kutyaként figyelte, ahogyan öltözik:

- Máris kelünk?

- Lustálkodhatsz még, ha szeretnél.

- Azt hittem...

- Majd este – kacsintott hamisan.

Egyfajta ígéretként. Mert azt már korábban, hangosan is megtette. Amikor megfogadta, hogy még a bulira is odamegy. Dögösen. Kivárja, amíg fellépnek. Ugyanis a fiatal férfi hobbizenész volt. Állítólag nem rossz.

Akkor is, ha Lizi szerint szörnyű volt a retro rock, amit játszottak.

- Mennyire kiöltözős az este? – kérdezte Kata.

- Rockkoncert – felelte szomorúan. Mert megnézte volna valami nőies ruhában.

- Zártkörű? – „Nagyvonalúan" engedte, hogy a férfi befeküdjön az ölébe.

Még a hajával is játszani kezdett. Kristóf behunyta a szemét. Annyira élvezte.

- Meghívásos – felelte félszegen, amikor visszatalált a hangjához.

- Szóval basszus gitáros...

- Csak cincogok – rázta meg a fejét.

- Ne ábrándíts ki! A basszerosok mindig szexik – húzta.

Mert ezt a képtelenséget (nyilvánvalóan) nem lehetett komolyan gondolni. A nők az énekes-szólógitárosokra buktak. Néha a dobosokra. A basszerosok csak a maradékból válogathattak.

Mégsem ezen aggódott a legjobban a zenész:

- Nem fogod unni? – Nem tűnt elég értelmiségi szórakozásnak.

- Valószínűleg kicsit kommersz lesz a repertoárotok, de attól még érdekelsz – döngölte a földbe, hogy rögtön felemelje.

Vagy csak őszintén felelt? Kristóf nem tudta ezt sem eldönteni. Így szinte senki nem beszélt körülötte. Néha Abigél, azonban vele nem volt szoros a kapcsolata. Lehet, olyan szegény körös beszéd volt?

- Milyen zenét hallgatsz? – kérdezte halkan a férfi.

Ezt se tudta. Semmit sem tudott róla. Amikor a nő láthatólag könnyen kiismerte. Pedig nem is faggatta. Ő ilyen egyszerű lett volna? Egész biztos az volt, a másik összetett és érdekes lelkéhez képest: