Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)

HÚSZ

Így Kristóf már csak agyvérzést akart kapni az ötlettől, amikor a reptérre ért. Ahova a nő vitte ki. Mint kiderült volt autója. Egy szégyenteljes csotrogánya. Vagy húsz éves. A legolcsóbb, távol-keleti modell.

A férfi mégis élete legjobb útjának érezte.

Azonban egyszer csak ki kellett szállni. Akkor is, ha addigra felszakadt az ajka a nagy csókolózástól. A nőnek is. Kristóf örült: legalább lett nyoma a kapcsolatuknak. Alig pár napig. Rövidebb ideig, mint ameddig a fekete pillantás emléke égetni fogja a retináját.

Nem merte megkérdezni, hogy a nő is gondolni fog-e rá.

Úgyhogy váratlan meglepetésként érte a rövid üzenet. Pont, amikor repülő üzemmódba akart kapcsolni:

Hiányzol.

Egyetlen szó. Ő mégis ki akarta csatolni az övet, levágtatni a repülőről, és el se engedni többet. Ezredszerre is elismételte magában: hogyha ezt valahogy túlélik, akkor addig fog könyörögni, ameddig valami ígéret félét ki nem csikar.

Hogy többé ne kelljen elengedni.

- Jó reggelt! – hívta másnap munka után.

A nőnek. Neki harmadnap volt. Még nem heverte ki a jatleg-et. Kata mosolyogva a laptoppal szembe telepedett:

- Milyen San José?

- Zsúfolt, és mégis üres – sóhajtott.

Hiába volt a kép ilyen közel, egy világ választotta el őket. Kristóf ott akart ülni azon a nyomorult, huzatos franciaágyon. Kata szeme elszomorodott:

- Tényleg bárd lesz belőled.

- Jah... kérlek, a szenvedés csalja elő a művészetet.

- Ennyire rossz?

- Már most azon kattogok, hogy mit csinálsz nélkülem.

- Éjfél lesz. Alszom. Utána edzek. Aztán dolgozok – felelte készségesen. – Tudod, nekem uncsi az életem – incselkedett.

- Imádom az uncsi életed. Itt nincs rendes terem sem. Akkora az a szar, mint a fél város, órákat sétálsz a gépek között...

... és mindenhol falatka ruhás csajok pucsítanak – fejezte be magában Kata a mondatot. Kínlódva sóhajtott. Önkéntelen megérintette a képernyő sarkát. Kristóf észrevette. Megvonaglott az arca. Mintha a másik pofon verte volna.

- Huszonkét átkozott nap, és meglátogatlak – ígérte a férfi.

- Ha addig meg nem gondolod magad. Kint maradsz, megcsíped a szerencséd, és egy csini feketét... – szaladt ki a száján.

Kristóf szemöldöke megcsúszott:

- Te is féltékeny vagy?

- Igyekszem megtalálni a jobbik énem. Elvégre, ha nem magadtól jössz vissza, akkor megette a fene az egészet – nyelt egyet a nő.

Kristóf arcára felült a vigyor. Aztán egy darabig ott maradt. Hogy nagyjából az első hét végén – amikor már tényleg fájt az ágyéka a kielégületlenségtől – leolvadjon. Hazaérve bevágta az ajtót. Előszedte a telefonját.

Hívta a nőt:

- Hol vagy?

Kata együttműködően képpel együtt vette fel. Épp a kanapé sarkában kuporgott. Laptoppal az ölében. Révén péntek. A hangja aggodalmasan rebbent: