Kristóf nem hívta volna fel másnap, ha Kata nem így fejezi be a beszélgetést. Ha akkor nem olyan kedves, – talán – hat a családja néhány nap múlva előadott kis mutatványa, amikor a huszonnegyedikei ebédlőasztal másik oldalán megjelentek a Szomszédék.
Lizivel maguk között. Aki szépséges volt, mint mindig, és szemlesütve köszöntötte őket. Kristóf előtt félszegen megállt. A férfi végül egy szűzies puszit kapott tőle. Csak ő volt meglepődve. Még a bátyja is tudta ezt.
A felfedezéstől a fiatalabb fiúnak szabályosan csikorogni kezdett a foga.
Különösen, amikor a Szomszédék is letették a fa alá az ajándékokat. Az anyja pedig elégedetten cirógatta hátra a megtévedt üdvöske haját, aki elmorzsolt néhány könnycseppet, hogy olyan ostoba volt, és úgy érzi, mindent elvesztett.
Majd sunyin rápislogott a másik érintettre.
Akire a tulajdon apja rámeredt is. Egyfajta utasítással. Kristóf nem találta a szavakat felháborodásában. Úgyhogy némán végigette a vacsorát. Aztán – amikor az italokat kezdték osztani – felállt.
Eltolta az apja által elé rakott méregdrága wiskyt:
- Sajnálom, de estére elígérkeztem a barátnőmhöz.
Egy pohár felborult. A drága majdnem anyós likőröse. A parádi üveg különösen sok apró szilánkra robbant szét ettől a kicsike ütődéstől is. A férfi lesöpörte az öltönyéről. Gúnyosan meghajolt, és kiment.
- Nem képzeled, hogy elmehetsz! – dörrent utána az apja. Kristóf válla befeszült, mielőtt megfordult, ám – szokása szerint – halkan válaszolt:
- Azt képzelem, hogy felnőtt ember vagyok, és oda megyek, ahova szeretnék.
- Amíg az én lakásomban laksz... – indult volna a beszéd.
- Mennyi volt? – vágott közbe a fia.
- Tessék?
- Mennyibe került neked? A lakásom. Vagy mennyit ér most?
- Mit érdekel?
- Kifizetem. – Ami azt illeti egy ideje maszekozott is, hogy majd a (volt hölgye által elvárt) kertest minél előbb megvehesse.
- Nincs hatvan milliód, amennyiért anno én vettem.
- Ami azt illeti, van – kapta elő az okostelefont.
Hiszen digitális korban éltek. Konkrétan két mozdulat volt az összes másfélszeresét átutalni. Bár így már alaposan megcsappant a hét év alatt keservesen félretett lakástakaréka. Igazából csak a minimális állampapír befektetése maradt, meg amit az életre épphogy elégnek tartott.
Az apja telefonja csippant. SMS-t kapott róla. Mert nem is emailt kért. Az idősebb férfi lassan elővette. Hitetlenkedve megnézte. Némán formázta a kérdést, hogy magyarázatot követeljen. Hang nem jött ki a torkán.
Kristóf megelőzte:
- Te mondtad, hogy gyűjtsek, mert a jó környékek drágák... Akkor?
- Te kifizetted...
- Ki – bólintott a fiú, aki, mint kiderült, nem is volt olyan tékozló.
Aki a kezét tartotta, hogy az öreg végre megrázza, és ő végre mehessen. Elvégre mégiscsak az apja volt, és – habár haragudott – nem akarta velük összerúgni a port. A felmenője hitetlenkedve végigmérte:
VOUS LISEZ
Vállalhatatlanul Tökéletes (Befejezett)
Roman d'amourJár-e második esély a boldogságra? És akkor, ha (szerinted) nem érdemled meg? (FIGYELEM: obszcén nyelvezet, erotikus tartalom, testképzavar, +18) A borítót köszönöm LisaVGreen-nek!