Egy elfelejtett est (befejezett)

2

Toma szemszöge

Az út nagy része a hegyek felé csendesen telt, azokat a momentumokat leszámítva amikor Rui különböző csajok képeit mutogatta a facebook oldalán. Nagy áhítattal beszélt róluk, ezért kénytelen voltam odafigyelni és helyeselni, ami valljuk be az évek alatt rutinommá vált. Semmiben sem hazudtam, mert az "Ó tényleg nagy mellei vannak." vagy a "Szép lány." esetleg az, hogy " Jól áll neki a kék ruha." olyan megállapítások amiket ha van valakinek szeme az lát. Persze ő ennél pjazánabb megjegyzéseket is suttogott nehogy meghallják az előttünk ülők, de ilyenkor mindössze hümmögtem, és mosolyogtam mint mindig. Egészen jól kerültem a témát, hogy nekem milyen csajok jönnek be, és sosem firtatta igazán a kapcsolat kérdést, mert a korombelieknél ugyebár egyáltalán nem akasztott ki senkit, hogy csupán a szex érdekel. Rendszeresen eljártunk együtt bandázni, és bulizni. Legtöbbször a focicsapatunkkal, ami elég lehetőséget adott, hogy néha eltűnhessek egy-egy részeg lánnyal akit meghívtam egy italra, hogy később feltűnés mentesen ártalmatlanul haza kísérjem. Ez volt az aduászom. Másnap már magától kelt szárnyra a pletyka amire sosem cáfoltam rá, hogy én megdöntöttem őket.

Miután letudtam Ruival a "kötelező nézelődést" fáradtságra hivatkozva bedugtam a fülesem és az ablaküvegnek dőlve pihentem. A szemem sarkából lestem a velem sréen ülő férfit ahogy vezetés közben bolondozik Keikoval.

Elmerengtem a vele töltött estén. Vagy legalábbis próbáltam visszaidézni mi történt, mégsem ment. Hiába néztem a kormányon tartott eres kezeit, melyek talán erősen tartottak, vagy hallgattam a zenén kereszül is átható hangját, aminek a zengésétől kiráz a hideg, ha arra gondolok, ahogy a fülembe nyög. Egyszerűen semmi. Mitöbb arra se emlékszem, mikor változott a fejem alattam a bárpult párnává, vagy az ing a pulcsim alatt pólóvá. A sálamat pedig azóta sem találom. Már kicsit bánom, hogy reggel kérdések nélkül távoztam. Mindamellett borzasztó volt a gondolat, hogy vele vesztettem el a szüzességem, akinek nagyon kedvelem a párját. Azt hiszem ez a legrosszabb benne, viszont talán emiatt tesz úgy ő is, mintha még sosem látott volna. Vagy pusztán egy voltam neki a sok közül? Mindegy is.

Csalódtam magamban, mert kiábrándító módon tetszett hogy ennyire pimasz és játszadozva piszkálja a mellette ülő nőt. Mocskos módon kihasználta, hogy Keiko nem üthette meg, mivel ő vezetett, és ez mosolygásra késztetett. Annak ellenére, hogy hozzám képest öregnek tartom, felötlött bennem a gondolat, hogy a közeljövőben, egy hasonló társra vágynék. Bár inkább olyanra aki nem csal meg. Parányit azért irigykedem rájuk.

Ahogy ezen merengtem a nyári nap sugarait felerősítette az ablaküveg, mely kellemes melegséggel simított végig a tarkómon, s a zene lassú ritmusa a lágy zötykölődéssel tényleg álomba ringatott.

- Rui, ne játszadozz a fűben! Keltsd fel a haverod, és segítsetek becuccolni a faházba! - hallottam a távolból a kiáltást melyre nem esett jól felkelni.

- Épp azon vagyok! - morgolódott barátom - Csak keresek egy nagyobb bogarat amit belógathatok az arcába!

- Kölykök...- Kapta meg a választ, és ez a lenéző hangnem valahogy egyáltalán nem tetszett a férfi szájából. De én sem örültem neki, hogy egy élősködővel akar felkelteni Rui, ezért hamar kikászálódtam a kocsiból, hogy magára hagyva a fűben csendesen becipeljem a táskáimat. Észre se vett annyira belemerült a kutatásba.

Az élénkzöld pázsit olyan kicsi volt az erdő közepén a ház előtt mintha nyírták volna, ám az apróbb virágok miatt biztos voltam benne, hogy ez a természetes kinézete. A borostyánnal övezett ház előtti teraszra pár rövid lépcső vezetett fel, és a nyitott ajtó mögül Keiko parancsolgatása szűrődött ki.