Egy elfelejtett est (befejezett)

9

"Ez a kis punk még álmában is ráncolja a szemöldökét? Biztos nagyon elfáradt. Egész nap odatette magát, hiszen masszív csomagokkal a hátán lejött a hegyről és pihenni sem volt ideje már útra kelt velem. Tuti, hogy a kimerültség miatt álmodik rosszat. – Nao.. – suttogta a nevem álmában – senki más nincs itt. Tedd meg nekem. – kíváncsivá tett mit szeretne, s vártam – Nézd a szám! – bár alszik és nem láthatja, de folyamatosan azt nézem, nehogy lemaradjak az így is halk szavairól – kö-szö-nöm – tagolta – mondd utánam."

Toma szemszöge

Ébredéskor még mindig az álmom utolsó perceinek a hatása alatt voltam, annyira valóságosnak tűnt. Nao a karomat lökdösve keltett, ám mire teljesen kinyitottam a szemem ő kiszállt. Követtem a példáját a hátizsákomat a vállamra csapva, és Ruit látni nem láttam ahogy kidörzsöltem a fáradtságot a szememből, csak a fogadtattást hallottam, hogy köszön, majd nekem csapódva átölelt. Elvégre a táskámra pályázott amit ezzel a lendülettel leakasztott a vállamról. Majdnem hátradőltem a kocsinak, mert még a lábaim is nehezen tartottak.

- Ú, te vagy a legjobb, hoztál chipset! – Túrt bele, s ahogy megörült mindjárt fordult vissza a ház felé szorosan magához ölelve a zsákmányát.

- Menjünk mi is! – jelentette ki Nao – Rengeteg szúnyog van, szinte életveszély a szádon venni a levegőt.

- Aham, igyekezzünk. - Kényelmetlenül éreztem magam vele, és kezd kikészíteni ez az érzés, ezért minél hamarabb a szobában akartam lenni. A pia addigra lényegtelenné vált.

Sikerült otthon kicserélni a teát a whiskyre, minden zökkenő mentesen ment, egyedül Nao kommentálta, hogy több időt töltöttem a házban tíz percnél, de nem érdekelt. Bizonyos okoknak köszönhetően most sem volt kedvem bájcsevegni, még ha Rui kissé feltűnően is viselkedett. A kellemes csiklandozás feszített a mellkasomban Naotól, az álmom miatt. Mert végül köszönetet mondott, és nem ám akárhogy...

Persze lehetetlen, hogy igazán megcsókoljon, mégis a deliriumban éreztem az ajkát. Legalább ma este kell némi magány, max Ruit vagyok hajlandó elviselni, de őt kerülni fogom mintha legalább leprás lenne.

- Készítettem vacsorát. – sürgött bentebb Keiko – Egyetek amennyit szeretnétek, mi már végeztünk. – Tett le két tányért a terülj terülj asztalkámhoz.

- A saját nevedben beszélj. – Barátom a hasát simogatva nyúlt volna egy sültkrumpliért, de az anyukája rácsapott a kezére.

- Visszább az agarakkal bélpoklos, ami marad a tiéd lehet. – Utasította rendre a nő.

- Az enyémet megeheted! – ajánlottam fel – Részemről pihenni szeretnék, élvezzétek ki nyugodtan.

Ezt követően, pedig bezártam a hátam mögött az ajtót, hogy vízszintesbe tehessem magam az ágyon egyedül. Nem vártam meg míg marasztalnak. Keveset ettem ma, de életben maradok, sőt őszintén szólva éhes sem vagyok. Sajnos időközben felébredtem, tehát álmos sem. Hiányoznak a szüleim és a megszokott otthoni rutinom. A többi osztálytársunk mivel töltheti az idejét? Biztosan van olyan elvetemült aki az érettségire tanul..

Apa nem rég elmesélte, nyilván úgy kezdte a mondatot, hogy ne áruljam el anyának, de ő bizony alig tanult valamit az utolsó évében, mert dolgozott. Ráadásul gazdaságtanból pont, hogy átcsúszott a vizsgán. Peches volt. Öt tételt tanult meg, és a hatodikat húzta. Azonban most azt csinálja amit szeret és ez hajtja előre a fejlődésben, illetve az üzletet.