Egy elfelejtett est (befejezett)

Epilógus 2 (+18..)

Sziasztok! Igaz egy részt ígértem, de a hosszúsága majdnem kettőnek felel meg. Így is átugrottam pár pillanatot, amibe bele lehetett volna még mászni, de szorított az idő. Remélem azért élvezni fogjátok! :) Jó olvasást!

Nao szemszöge

- Ez különös volt. Nem igaz? – kérdezte Dai Ruit, s a távolból a lépcsőn ülve figyelték Tomát ahogy cipeli ki a házból a cuccokat a kocsiba – ...nem tudnám megmondani mit láttam Toma szemében amikor Naora nézett az előbb.

- Én egyfajta intenzív gyengédségnek mondanám. – fogta két ujja közé Rui az állát a térdére könyökölve – Szerintem inkább két napnyi szobafogságra lenne szükségük kirándulás helyett.

- Á, badarság. Fogalmam nincs mi az az intenzív gyengédség, de a szobafogság senkinek sem jó. – ráncolta Dai a szemöldökét – Kezdem sejteni miért mondják néha, hogy hülyeségeket beszélsz.

- Ki mondja?

- Abbahagynátok végre? – fordultam feléjük – Nem zavar titeket, hogy itt ülök mellettetek? – álltam fel - Gyerünk munkára! És Rui tényleg ne taníts hülyeségeket a srácnak, így sem egy észlény. – túrtam a zsebembe - Itt vannak a kulcsok a házhoz. – tartottam felé a karikát – a kódokat tudod, számítok rátok.

Magabiztos mosoly ült meg a száján az unokaöcsémnek. Megpaskolta a vállam, és a hangulat hirtelen bensőségesebbé vált köztünk. – Bízd csak ide! Minden rendben lesz, ne aggódj! - Nyugtatott a szavaival, hiszen most már minden tőlük függ.

Az idő az egy olyan tényező, mely rettentő gyorsan halad el mellettünk a hétköznapok múlásával. És végre a kedélyek lenyugodtával minden lehetőségem kihasználhatom, hogy a javamra fordítsam. A rejtegetett pénz utolsó darabkáit is eltüntethetem, mintha sosem lett volna. Nagy büszkeséggel tölt el, habár tudom, hogy önző vagyok. Egy kapzsi ember, aki ki akarja tulajdonítani Tomát. A törvények értelmében nem házasodhatunk, ám azt senki se tilthatja meg nekünk, hogy a család előtt fogadalmat tegyek neki egy életre. Mert a szerelem nem ismer határokat.

Van egy-két buktatója a dolognak, de kezdetnek jó, hogy nem jött rá mi mindent titkoltunk el előle. És ha Rui azt mondja ne aggódjak, hinnem kell neki.

Több szempontból hasznos ez a két napos kirándulás amire megyünk. Egyrészt Keikoék be tudják rendezni a lakást, másrészt elvonhatom Tomát az íróasztala mellől, hogy velem foglalkozzon. A fene se gondolta volna, hogy ennyi probléma lesz egy internet kávézóval, amit ráadásul hárman vezetünk. Eita eligazgatott a vendéglátós oldalon, Rui eszméletlenül ért a gépekhez, de egyedül Toma képes vezetni a könyvelést, a játék versenyek legális lebonyolítását, a reklámot az akciókkal és persze egyéb finomságokat. Ő a fő góré. Szóval intéztem neki szabadnapot.

Stílusosan egy erdei kastélyba vittem el őket Dai-al, mert gondoltam fantasztikus lesz. Egyfajta visszatekintő zarándok út a kapcsolatunk kialakulásának emlékére, miközben egy történelmi épületben szállunk meg. Azonban elfelejtettem a legfontosabb dolgot a tervezgetésnél..

Mindkettő beszari.

- Nao minden rendben? Nem jössz be mielőtt megtámad egy vérszívó denevér? Oka van annak, hogy itt kint ácsorogsz? Tudod, hogy elmondhatod ha baj van. – Faggatózott Toma, s végig szaladtak ujjai halántékomon, miközben a teraszról figyeltem az esti tájat. – Mostanság olyan gondterheltnek tűnsz.

- Csak rajtunk agyaltam. – mosolyogtam rá lágyan - Hogy mindig ilyen szeretettel fogsz-e rám nézni? – kulcsoltam össze kezeinket – Régóta vagyunk együtt, és én vagyok neked az első. Néha elgondolkodom, hogy végeredményben nem is éltél.