Egy elfelejtett est (befejezett)

17

Sziasztok! Nagyon köszönöm a kommenteket, és a fiúk iránti érdeklődésetek. Imádtam olvasni és nagyon sok esetben adtok támpontot a következő epizódnak. Viszont már az elején elárulom, hogy Toma nem kezd mással. :) Jó olvasást!

Toma szemszöge

- Mit csinálsz? – ült be a padba mellém Rui.

Meglepő érkezésére ostobán lefordítottam a telefonom. - Az órai jegyzeteimet olvasom át.

- És a telefonodon mit néztél? – Húzta fel a szemöldökét, mire igyekeztem terelni.

- A képernyőjét, lépjünk túl rajta.

Érzékelhető részvételi mosollyal rázta meg a fejét, s elérte, hogy egy kicsit el akarjak süllyedni szégyenemben. - Aha, tehát azt mondod véletlenül nyílt meg Nao profil képénél. Igaz?

- Lapozzunk! Rád vártam, hogy befejezd a beszélgetést a tanárral. Emellett – tettem hozzá megránduló arccal – direkt amúgy se kínoznám magam...- Lebuktam, de tényleg csak rásiklott a tekintetem a matek füzet felett.

- Jó, menjünk a többiek lent várnak ránk, és csinálj valamit az ábrázatoddal, hogy ha nekik is hazudozol, legalább ne legyen ennyire elnyúlt.

– Rui, azt hittem megbeszéltük. Tanulnom kell, nem érek rá veletek lógni, se ma, se holnap.

Elhúzott szájjal emelte felém az öklét, és hiába néztem fel rá könyörgő tekintettel megrázta azt, hogy én is tegyem ki. - Döntsön a sors! – Feladtam bízva a szerencsémben, ugyanis komoly kérdésekben mindig kő- papír- ollózunk, de fortuna ma nem állt az oldalamon. Ő nyert. – Akkor induljunk.

Szerintem az érettségi kegyetlen dolog a fiatalokkal szemben. Itt tanulod meg mit jelent az a szó, hogy stressz. Én amiatt stresszelek, hogy mi lesz matekból, Rui meg a többiek pedig a játékterem miatt, mivel egymást akarják túlszárnyalni. Mindig versenyzünk valamiben. S habár most az egyszer kihagyhatnának, kénytelen vagyok velük jönni-menni tanulás helyett. Egyrészt megígértem Ruinak, hogy sokkal jobb legjobb barátok leszünk mint valaha, másrészt kedvesen szétkürtölte, hogy szerelmi bánatom van, amire állítólag a szórakozás a gyógyír. Le akartak kötni, csakhogy számomra ez kissé megalázó volt. Na de nem is emiatt éreztem a hézagot a fejében, hanem, hogy elvárta, hogy mindezt megköszönjem.

A mese alapján Nora, aki a faháztól nem messze lévő faluban lakott összetörte a szívem, és úgy állította be a lányt, mintha hegyi tündérként járná az erdőt. Meglepett, hogy ennyire pletykás. Pontosan azonban nem tudom mit mondhatott a többieknek, mert mostanában mindenhova kísérgetnek, akár valami öngyilkos jelöltet. Igen, a Wc-re is..és ha öt percnél tovább vagyok bent már dörömbölnek az ajtón hátha lehúztam magam. Bevallom néha jó lenne, de inkább miattuk.

A hazafele tartó út a hegyekből nem igazán volt emlékezetes. Beszélgettünk valamiről amin nevettünk, de hogy mi volt az nem tudnám megmondani. Én csak azt fejtegettem legbelül, hogy mi történt és miért alakulnak a dolgok olyan sebesen, hogy már követni sem lehet. Rui gondolom a kimenekítésemmel szabotálta, hogy mégszomorúbb legyek. Neki köszönhetően elbúcsúzni sem volt lehetőségem Naotól. Mit sem tehettem...meg sem próbáltam...

Felváltva vagyok mérges és szomorú. Főleg magamra haragszom, hiszen még veszekedni se veszekedtünk! Na nem mintha szeretnék vele vitázni, de egy magyarázatot megért volna a dolog. Mindegy, másképp működünk.