~ lotus | hyunlix✔️

45. Csak barátok vagyunk. Még.

🪷

- Apád nem igazán csíp - jegyezte meg Hyunjin, mikor hivatalosan is kettesbe maradva indultunk az alfa házunk előtt leparkolt autója felé.

- Ezen még csodálkozol? Amióta rajtakapott minket, folyamatosan csak azt szajkózza, hogy miket csinálna veled, ahogy azt az imént is hallhattad - ingattam meg rosszallóan a fejemet.

- Nem igazán zavar mit gondol rólam az apád - vonta meg a vállát Hyunjin, majd óvatosan odanyúlva arcomhoz, lágyan megsimította a bőrömet. - Te úgyis tudod, hogy milyen ember vagyok, és ez nekem mindennél fontosabb... - közölte halkan, majd mintha mi sem történt volna, úgy nyúlt el orcámtól, és kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. - Na, szállj be, mert már így is késésben vagyunk.

Nyelnem kellett egyet, hiszen Hyunjin érintése mindenkor képes meggyengíteni, viszont pár másodperc elteltével visszanyertem erőmet, és pocakomra fogva nehézkesen ugyan, de beszálltam az autó kényelmes ülésére. Hyunjin becsukta utánam az ajtót, majd átsietett a jármű másik felére, és könnyűszerrel be is pattant a volán mögé.

- Helyes pocid van - ejtett meg egy apró bókot, miután elindultunk az úton. - Csak tudnám ki a babád apja - tette hozzá, ami hallatán rögtön lekonyult a szám. Nem tudom elképzelni, hogy ez a gyerek nem Hyunjiné; muszáj, hogy az övé legyen. Ezt egy szülő megérzi, s én érzem, hogy ez a kisbaba csakis és kizárólag Hyunjiné lehet. Már csak pár hét, és Hyunjin a saját szemével is meggyőződhet arról, hogy tőle estem teherbe.

- Érzem, hogy a tiéd - motyogtam halkan, miközben tappancsaimat ráhelyeztem a pocakomra, amelyben a kislányom most is éppen lelkesen mozgolódott.

- Ebben nem lehetsz biztos. Nem csak velem feküdtél le azon az estén, hanem Taehyunggal és Changbinnal is. Ne kelts bennem felesleges reményeket. Nem tudom hogyan dolgozom fel ha nem az enyém az a baba - közölte Hyunjin, az útra szegezve a tekintetét. - Amikor mondtad, hogy terhes vagy, akkor mindent megtettem volna azért, hogy ne az enyém legyen, mert egyáltalán nem akartam huszonhárom évesen apává válni. Most viszont már képtelen vagyok kiverni a fejemből az apaság gondolatát. Nem akarom, hogy az a baba esetleg mással kössön téged össze. Nincs köztes út, dupla vagy semmi; vagy mindkettőtöket akarlak a babával együtt, vagy egyikőtöket sem.

Megnémulva meredtem először a tekintetét szigorúan előre szegező Hyunjinra, majd lesütve a szemeimet kezdtem babrálni az ölembe ejtett tappancsaimmal. Hyunjinnak sajnos igaza van abban, hogy a megérzéseimen kívül egyenlőre semmi nem igazolja a vélt, vagy valós apaságát, ennek tisztázásához meg kell várnom a baba megszületését. Fájt, hogy Hyunjin így gondolkozik; ha nem az övé ez a baba, akkor elfelejthetem őt örökre, mert sosem kezdené velem újra úgy, hogy valaki mással van egy közös gyermekem. De mégis, valahol reménykedtem benne, hogy mégis lehet köztünk valami még akkor is, ha nem minden a terv szerint haladna.

Ezek után már nem igazán beszélgettünk, hanem csak csendben bámultunk ki mindketten az ablakon, viszont amikor Hyunjin ismét jóval többel hajtott a megengedett sebességnél, akkor kénytelen voltam rászólni, mivel nem akartam, hogy megint büntetést kelljen fizetnie szerencsétlennek.

- Hyunjin, lassíts már! Rohadt gyorsan mész, majd ne csodálkozz ha a rendőrök ismét megcsesznek valami jó kis pénzbírsággal gyorshajtásért!

- Jólvan, jólvan, most jó? - lépett rá az alfa hirtelen a fékre, mire az autó rándult egyet, én pedig egy dühös pillantást küldtem ezért cserébe feléje. - Imponál, hogy aggódsz értem, Bok.

- Ácsi, mióta is ruháztalak fel azzal a joggal, hogy Yongboknak szólíts? - tettem fel pajkosan a kérdést. Persze egyáltalán nem zavart az, hogy a szőke mostanság ismételten Yongboknak nevez, sőt, csupán szerettem volna kissé játékosra venni a figurát, hogy oldjam a köztünk lévő feszültséget a kisbaba miatt.