~ lotus | hyunlix✔️

75. Gyógyíts meg

🪷

- Hy-Hy-Hyu-u-u-Hyunjin, ez gyönyörű! Én annyira szeretlek téged! - zokogtam artikulálatlanul, miközben az alfám szintén csak könnyeit törölgetve fogta meg mindkét tappancsomat, majd a mélyen szemembe nézett, a lelkemet látva.

- Yongbok, annyi minden áll már mögöttünk! Leküzdöttünk együtt egy csomó akadályt és megpróbáltatást, s mindeközben sosem szűntük meg szeretni a másikat, ez pedig az egyik legősibb és legdrágább erény, amit egy ember a magáénak tudhat! Van egy közös babánk, történetesen a világ legszebb babája, és én szeretném veled ezt a családot tovább bővíteni, és szeretnék örökkön örökké a hű társad maradni! Azt akarom, hogy együtt nézzük végig ahogyan Nalini felcseperedik! Azt akarom, hogy újabb kisbabáink legyenek, akiket szeretetben fogunk nevelni! Azt akarom, hogy együtt nevessünk, együtt sírjunk, együtt élvezzük ezt a csodálatos életet, és azt akarom, hogy mikor megöregszünk, együtt gondolhassunk vissza mindenre amin keresztül mentünk, hogy aztán nyugodt szívvel azt mondhassuk: tökéletes életünk volt, és minden egyes másodperc kurvára megérte mindezért! Ha valaha is bánsz bármit a múltadból, sose tedd, mert az is hozzád tartozik! Mindenhogyan a világon a legjobban szeretlek, érted?! Hiába feküdtél le a saját keresztapáddal, hiába hazudoztunk anno egymásnak, hiába gyűlölöd magad néha ha tükörbe nézel, nekem mindez nem számít! Tudod, néha azok a legvalódibb dolgok, amiket szemmel nem látsz, hanem a szíveddel érzel... - simított közben Hyunjin a mellkasom bal felére, oda, ahol a szívem csak érte dobogott. - Te vagy a másik felem Lix, az én lelki társam, és az egyetlen omega akit életem során valaha szerettem, szeretek és szeretni fogok amíg csak élek! Amíg tudok beszélni, minden egyes nap a tudtodra hozom, hogy szeretlek! Amíg vannak kezeim, addig minden egyes nap a karjaimba foglak zárni! És amíg dobog a szívem, sosem foglak megszűnni szeretni! Lee Felix - csusszant le ekkor a kanapéról Hyunjin, s váratlanul elém térdelt. - Tudom, hogy sosem beszéltünk erről, és azzal is tisztában vagyok, hogy most lehet elijesztelek magam mellől. De azt tudnod kell, hogy minden egyes dolgot komolyan gondolok amit most elmondtam. - nyúlt bele az ingje zsebébe, előhúzva onnan egy apró, piros kis dobozkát. - Yongbok, számomra eddig a házasság mindössze egy rohadt papír volt, de te újraalkottad ezt a fogalmat a fejemben. Mostmár valahányszor a házasságra gondolok, a te arcod jelenik meg, szóval... Yongbok, lennél a férjem? - nyitotta fel a kis piros dobozkát Hyunjin, amelyben egy szépséges gyűrű csillant meg.

Sokk.

Katarzis.

Döbbenet.

Mámor.

Akármennyire akaratosan is próbálnám megnevezni azoknak az intenzív érzéseknek az összhalmazát, amelyeket abban a pillanatban éreztem, nem menne. Úgy zokogtam, mint egy őrült, a szívem hevesen dobogott, kis híján a szívrohamot súrolva, a végtagjaim bizseregtek, a szám kiszáradt, és megmagyarázhatatlan melegség áradt szét a testemben. Ráadásul percekig szentül azt hittem, hogy álmodom; az a fiú, akit szeretek itt térdel előttem, sírva egy gyűrűvel a kezében, arra várva, hogy igennel vagy nemmel felelek-e a házassági ajánlatára.

Hihetetlen volt az egész, viszont megszilárdította a hitemet; a kívánságok igenis valóra válnak amíg a hit bennünk él.

- Igen! Igen!! Igen, igen, perszehogy hozzád megyek! Nem is tudod, hogy mióta vártam ezt a pillanatot! - bömböltem, szó szerint nyelve a számba belefolydogáló kövér krokodilkönnycseppeket. - Ezt kívántam, amikor elfújtam a gyertyát! Teljesült Hyunjin, teljesült! - sírtam, miközben Hyunjin felhúzta a bal kezem gyűrűsujjára a gyűrűt, majd visszaült szorosan mellém a kanapéra. - A férjed akarok lenni! A tiéd akarok lenni!

- Nyugalom kicsikém - csitított engem Hyunjin, folyamatosan a buksimat cirógatva, s közben kezdte abbahagyni ő is a meghatódottsággal átitatott sírást. - Annyira örülök, hogy igent mondtál.