~ lotus | hyunlix✔️

68. Yongbok, tarts ki!

🪷

Odabent szörnyűséges látvány tárult a szemem elé. Mindenre számítottam, amikor ezek ketten idehoztak, de erre nem; a garázs kanapéján egy fiatal fiú feküdt eszméletlen állapotban, s mikor jobban ráfókuszáltam, megnézve, hogy ki is az, akkor realizáltam, hogy az ott fekvő omega nem más, mint Zhong Chenle, az öcsém legjobb barátja. A kínai származású omega meg sem moccant, csak feküdt élettelenül, nekem pedig ezt látva a szívem majd' kiugrott a helyéről.

- Chenle! Úristen Chenle, kelj fel! - sikoltottam el magam ijedten, válaszul Joongtól azonban csak egy újabb erőteljes pofont kaptam.

- Fogd. Be. - tagolta fölém magasodva. - Kimoon, mit nézel?! Add már ide azt a kurva, kibaszott bilincset! - rivallt rá ezt követően a szerencsétlenül mellettünk álldogáló keresztapámra.

Höh? Milyen bilincs? Mit akarnak csinálni egy bilinccsel? Annyira megszeppentem, hogy az adrenalin hirtelen megszállta a testemet, és elkezdtem rángatni a karomat, hátha ki tudok szabadulni Joong szorításából, az alfa azonban természetesen erősebbnek bizonyult.

- Itt a bilincs! - ugrott oda mellénk vissza Kimoon.

- Kiváló! - biccentett elismerően Joong, majd ezt követően hirtelen elengedett, de ezt kihasználni sem maradt időm, ugyanis a következő pillanatban meglendítette az öklét felém, ami telibe csattant a bal arccsontom és a szemem tájékán.

Sosem ütöttek még ököllel arcon, de most tanúsíthatom, hogy borzalmas egy érzés. Olyan érzésem támadt, mintha szó szerint repülve érkeztem volna le a kemény földre, de talán azért mert így is történt. A lendület hatására elvesztettem a már amúgy is labilis egyensúlyi államat, és már csak arra eszméltem, hogy a vállam ütközött a talajjal. Szemeimet lehunytam az egész arcomat megszállta éktelen fájdalom hatására, magamban pedig akaratlanul is fohászkodni kezdtem az éghez, hogy csak éljem túl ezt a megpróbáltatást, hogy újra láthassam azt a két embert, akik a világot jelentik számomra.

- Bilincseljük oda a falhoz! - hallottam valahonnan magam fölül, majd valami csörgés ütötte meg a fülemet, ami valószínűleg a bilincstől származott.

- Ne...! - nyögtem elkeseredetten, de védekezni nem maradt már energiám.

Éreztem, amint a két férfi megragad, majd valahova odébb rángatnak. Jobb szememet, ami nem fájt, azt bágyadtan sikerült kinyitnom, ezalatt Joong és Kimoon pedig nemes egyszerűséggel egy falon található hurokszerű fémkarikához hozzábilincselték mindkét kezemet.

- És most hogyan tovább? - tárta szét bizonytalanul a karjait Kimoon, végignézve először a megviselt, zilált valómon, amiközben nekem nagy nehézségek árán sikerült ülőhelyzetbe tornázni magam, majd a továbbra is mozdulatlanul a kanapén fekvő Chenlen.

- Hát Moon, ők a mai játékaink - csapta össze a kezét lelkesen Joong. - Kezdjük a bódult tündérrel - utalt az eszméletlen Chenlere. - A desszert pedig utána következik - célzott ezzel rám.

- Engedjetek el minket! - kezdtem rángatni zokogva a bilincset kínomban, hogy megakadályozzam azt, hogy megbecstelenítsék Jeno legjobb barátját, és engem is. - Hagyjátok békén Chenlet, mit ártott ő nektek?! Csak tizenhét éves!

- Nem számít az, hogy mit ártott nekünk - rázta meg a fejét Kimoon. - Felix, nem tehetünk arról, hogy izgatnak minket az eszméletlen, fiatal fiúk. Be van drogozva, tehát ő nem fog semmire emlékezni, és ez egy jó dolog, nem? Légy már pozitívabb.

Még a fájdalmaimban tengődve, s félelmeim tengerében lubickolva is volt időm teljesen lehidalni ezen a megdöbbentő kijelentésen. Ez két gátlástalan erőszaktevő semmi több; mégis hogy lehet így gondolkozni?! Erőszak az ugyanúgy erőszak, feltétlenül attól, hogy az illető magánál van-e, vagy sem, ez pedig egy tizenhét éves omega, akit bedrogoztak, és épp közösülni készülnek vele úgy, hogy Chenle mindebbe képtelen beleegyezni. Fogalmam sincs, hogy került ide szegény, de konkrétan rábízta Joongékra azt, hogy tönkretegyék az életét, ezzel egyidőben pedig az enyémet is.