~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 2 fejezet 5 része ]

~~~

*•.¸♡ ... ♡¸.•*

Reggel fáradtan és kialvatlanul keltem.

Ezt kicsi Alex számlájára írom, aki vagy háromszor is keltett minket az éjszaka folyamán sírásával, s bár Hyunjin vállalkozott, hogy majd ő megeteti és átcsavarja a picit, az álmot mégis sikeresen kiverte a szememből az a kis gézengúz. Ezt pedig csak tetézte az, hogy hét órakor csörgött az ébresztőm, ami azt jelentette, hogy keltenem kell a gyerekeket iskolába, illetve elkészíteni őket.

Miután kinyomtam az irritálóan hangos ébresztőt, zombiként csoszogtam át a folyosón a hálószobából egyenesen Nalini szobájába. Baszki, még normális ember módjára járni is nehezemre esett, ugyanis Hyunjin a minap este úgy elintézte a fenekemet, hogy még most is sajgott a bejáratom...

Mikor benyitottam az idősebbik lányom szobájába, három paplanba csavart, szuszogó gyerkőc fogadott, aki tagadhatatlanul az igazak álmát aludták. Esküszöm nem volt szívem felébreszteni őket, de muszáj volt iskolába menniük.

- Nalini-ssi! Carla-ssi! Junjie-ssi! Ébresztő, a pocakotokra süt a Nap! Menni kell suliba! - tapsoltam egyet jókedvűen, mire Carla volt az első aki kómásan rám emelte álomittas tekintetét.

- Csak még öt perc, apuciii~ - kérlelt.

- Nem, nem, nincs öt perc - ráztam a fejemet ellentmondást nem tűrően. - Lini, Junjie, keljetek ti is!

- De apuci, álmosak vagyunk! - kesergett erre már Nalini is, felháborodottan felülve az emeletes ágy tetején.

- Nem kellett volna este kuruttyolni! - vettem elő a szigorúbb énemet. - Na, sipp-supp, nyomás fogat mosni! - vezényeltem őket, mire a gyerekek kelletlenül és lomhán ugyan, de nagy nehezen kimásztak a puha habokból, és elindultak a fürdőszobába mosakodni.

Én lesiettem a konyhába reggelit készíteni míg ők megmosakodnak. Hyunjin az étkezőasztalnál ült, s éppen a pólyában fekvő kicsi Alexet etette tápszerrel reggeli gyanánt.

Jómagam pedig kentem mindhárom gyerkőcnek egy-egy szelet kenyeret, s csináltam hozzá nekik egy bögre kakaót, Hyunjinnak pedig főztem egy feketekávét.

- Köszönöm, szépseggűm - "köszönte" meg, mikor eléje tettem a bögrét az asztalra, fel sem nézve rám a kisfiunk etetéséből, olyan természetességgel mondva ki mindezt, mintha szimplán csak egy üdítőt kért volna a büfében.

- Hyunjin! A gyerekek mindjárt jönnek le! - pirítottam rá elszörnyülködve.

- Nem baj. A segged attól még egy élvezet, és ezt most értsd ahogy akarod - vonta meg a vállát a kékhajú, mire nekem még a szám is tátva maradt. Azonban mielőtt még válaszolhattam volna, a két kislányom és a férjem kisöccse leértek az emeletről, s szinte rávetették magukat a szelet kenyerükre és a bögre kakaójukra.

- Lassan egyetek gyerekek, nemhogy beszalad. Tessék minden falatot jól megrágni, különben fájni fog a pocitok - figyelmeztettem őket, mikor láttam, hogy nem is rágják, hanem szinte csak nyelik a reggelijüket.

- Apuci, apu, képzeljétek - szólalt meg hirtelen Nalini, letéve a félig megevett kenyerét vissza a tányérra. - Az egyik osztálytársunknak, Youngjának a szülei el fognak válni.

- Aha, és ezt most miért mondod el nekünk, kicsim? - értetlenkedett Hyunjin, befejezve egyébként kicsi Alex etetését.

- Azért mert ti ugye nem fogtok elválni? - vette át a szót nővérétől Carla, mire a szemeim csészealj méretűre kerekedtek ki, s Hyunjin is hasonló arckifejezéseket produkált a csak riadt ábrázattal mustráló gyerekek irányába.