~ lotus | hyunlix✔️

25. Bújócskázol? Hát megvagy!

🪷

- Apa, ez a baba már itt van, nem tudod kivarázsolni úgyse a hasamból - szóltam bele én is, felhúzva az orromat és összefontam a karjaimat dudorodó pocim felett. - Különben pedig leszarom ki mit gondol, de én el akarok menni abba a bálba. Nem zárhatsz ki onnan.

- Na ez szép, mekkora szád lett fiatalúr amióta bekaptad a legyet - gúnyolódott velem apa, szavai pedig ismételten szíven ütöttek, de megkeményítettem arcvonásaimat, és igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire fájt ez a beszólása a lelkemnek. - Engem viszont érdekel ki mit gondol, nem fogom engedni, hogy azt higgyék, hogy én, a nagy üzletember Lee Kwan, valami repedtsarkút neveltem a fiamból...

- Kwan! Ezt azonnal fejezd be, mert ha így folytatod, akkor nem fogja engedni, hogy lássuk az unokánkat, fogd már fel! - üvöltött közbe anya, mire apám ciccegve hagyott fel a szidalmazással. - Hűtsd le magad Kwan, és indíts felöltözni! A hálószobában a fogason hagytam a kivasalt ingedet és öltönyödet. - adta ki az ellentmondást nem tűrő instrukciókat a nő.

- Jó, jöjjön el, nem bánom, nyertetek! De ha meglátlak a Kim vagy a Hwang gyerek közelében, akkor akkora szégyent csinálok, hogy azt garantáltan megemlegetitek, érthető voltam?! - hátrált meg apa, kelletlenül beadva a derekát anya hatására, majd az orrán át fújtatva trappolt fel a lépcsőkön, felvenni az elkészített öltönyét.

- Kicsim, ne foglalkozz apáddal - lépett oda hozzám anya, gyöngéden a vállamra téve a kezeit. - Neked is jogod van ott lenni ezen a bálon, de a béke érdekében tényleg jobb lenne ha nem mennél a Kim fiú és Hyunjinka közelébe, tudod, hogy apád milyen. Még a végén botrányt csinál.

- Nem terveztem velük lenni - morogtam a nemlétező bajuszom alatt, s próbáltam visszaszorítani a kibuggyani készülő könnycseppeket. Én buta, miért hittem azt, hogy apám hajlandó, és bármilyen szinten is képes megváltozni? Mi emberek szeretünk naívan hinni abban, hogy az emberek képesek megváltozni, de el kéne fogadnunk azt, hogy vannak olyanok, akik sosem lesznek képesek erre. Ahogyan apa sem lesz képes soha szeretni, és emberien bánni velem, úgy Hyunjin sem. Ebben legalább kvittek lehetnek.

- Okos fiú vagy, látod - tapogatta meg a szőke buksim búbját anya. - Megyek Bok, kivasalom a te öltönyödet is és az inget is. Addig ülj csak le, vettem neked mangót is, ott van a hűtőben, a babának most sok vitaminra van szüksége -  informált, majd elindult felfelé ő is az emeletre, magunkra hagyva minket Jenoval.

- Yongbokkie, segítesz beállítani a hajamat? - fordult felém nagy szemekkel a továbbra is a kanapé előtt ülő Jeno, egy tubus hajzselét nyújtva felém. - Anyának nem sikerült megcsinálnia, de szerintem te jobban értesz hozzá.

- Persze Jeno - eresztettem meg feléje egy szomorú mosolyt, majd beülve öcsém mögé a kanapéra nyomtam a zseléből egy keveset a kezemre, és Jeno szőkés hajára kentem azt, hogy kissé tartsa is meg az az alakját.

Nem tudtam pontosan mit érzek; szomorúnak kellett volna lennem amiért a saját apám így beszél velem, de az évek során olyannyira hozzászoktam ehhez a bánásmódhoz, hogy már lepereg rólam. Viszont nem szerettem volna, hogy ennyire rossz legyen a kapcsolatunk, mert ez a babámnak sem jó példa.

Miután sikeresen megcsináltam Jeno haját, addigra anya is kivasalta az ingemet és az öltönyömet, majd mindannyian elindultunk a saját szobánkba felöltözni és készülődni. Amint felvettem az inget és rá az zakót, valamint a kissé bevett bőségű öltönynadrágot, a tükörbe belenézve apró mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy már bizony látszódik a pocakom. Igaz, még nem volt akkora, és az ember ha nem figyel akkor simán elsikolhat a tekintete efelett, de már szépen nőtt, és én egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy eltakarjam ezt a bálon. Kiváltságosnak és szerencsésnek éreztem magam amiért egy növekvő, új életet hordozok a szívem alatt.