~ lotus | hyunlix✔️

18. Csak halkan, Yongbok

🪷

- Egyszerűen csak megkívántam valakit, mert sokat ittam, és pont te voltál ott - vonta meg a vállát Hyunjin amolyan nemtörődöm módon, majd szájához emelve a kék-fehér csíkos szívószálat, nagyot szívott a fehéres színű koktéljából.

Nem erre a válaszra számítottam, az egyszer biztos. Azt hittem, hogy bevallja, hogy azért feküdt le velem mert még mindig szeret, de ő ehelyett inkább az alkoholt használja kifogásként, pedig az ember szerintem nem fekszik le olyannal akit nem kedvel legalább egy ici-picit. Jó, az én kivételesen balszerencsés esetemben Taehyung és Changbin az teljesen más, akkor ugyanis nem voltam magamnál.

- Értem - feleltem halkan.

Ezt követően mindketten gondolatainkba merülve, csendben iszogattuk tovább a saját koktélunkat. Bosszantott, hogy nem látok a fejébe, s hogy nem tudom vajon mire gondolhat az alfa. Mikor megittam az egyébként igen finom, alkoholmentes frissítőt, zavartan Hyunjinra pillantottam.

- Elmegyek a mosdóba. - informáltam.

- Menj csak - vette tudomásul felém sem nézve.

Fénysebességgel kajtattam be a férfi mosdóba, ami szerencsére üres volt, és becsuktam magam mögött annak ajtaját. Egyszerűen ez már nonszensz, hogy nekem a sors által kiválasztott módon mindig a legkellemetlenebb és legszürreálisabb szituációkba kell belekeverednem. Először egy csettintésnyi idő eltelte alatt elvesztem az egyik legjobb barátomat, majd pedig terhesen koktélozgatok az exemmel egy bárban. Ez nem én vagyok, nagyon nem.

A mosdó elé állva csorgattam egy kis hideg vizet a csuklómra, az eremhez, valamint megmostam az arcomat is, hátha mindez valamelyest felfrissít. Ezután pedig csupán csak a mosdó szélére támaszkodva néztem farkasszemet a csapzott és megviselt tükörképemmel. Fogalmam sem volt mit kéne tennem, egyáltalán mitévő legyek ezek után?

Talán elsősorban az lenne a legjobb, hogyha minél előbb lelépnék innen és hazamennék.

- Felix... - nyílt ki ekkor a mosdó ajtaja, s megpillantottam a hang összetéveszthetetlen gazdáját Hyunjin személyében. - Módosítanák a válaszomon; azért feküdtem le veled akkor mert kibaszottul kívántalak 𝘵é𝘨𝘦𝘥, ahogyan most is... - hadarta izgatott hangon, majd mielőtt egyáltalán esélyem nyílt volna felfogni azokat amiket épp mondott, megkapva a vállaimnál fogva határozottan nekitaszított a mellékhelyiség hideg csempéjű falának, és követelőzve az ajkaimra mart.

Olyan volt, mintha bombát robbantottak volna az agyamban, ami teljesen kikapcsolta volna a külvilágot. El sem hittem, hogy ez valóban megtörténik, és nem csak álmodom; Hwang Hyunjin most valóban újra az én érte sikoltó puháimat falja éppen. Igaz, a helyszín nem éppen mondható a legromantikusabbnak, tekintve, hogy egy bár mosdójában vagyunk, de nem számít. Végre ismét velem van ez a férfi, engem csókol, simogat és nem mást.

- Kibaszott jól csókolsz... - morogta Hyunjin a számtól mindössze pár miliméterre, mikor levegőhiány miatt elváltunk. - Látod, elég volt egy csók, és máris ilyen vagyok... - ragadta meg csuklómat, és ágyékára húzta a kezemet.

A szívem nagyot dobbant, amint kezem közt megéreztem a hatalmas csomagot, ami már valóban makacsul állt, ez pedig büszkeséggel töltött el, hiszen ezek szerint ez az én érdemem.

Abban a helyzetben nem gondolkoztam, hogy mennyire helyes az amit teszek, csak azt cselekedtem, ami jól esett. Így, alsó ajkaimba harapva óvatosan mozgatni kezdtem az ujjaimat, mire Hyunjin egy halk sóhaj kíséretében húzta kéjenc vigyorra a száját.

Kibaszott szexi volt így az alfa.

- Azt akarom, hogy leszopj úgy mint legutóbb. Amit akkor műveltél az nem volt közönséges - csókolt bele forrón a nyakamba, mire még inkább hátravetettem a fejemet. - Nos, megteszed, 𝘠𝘰𝘯𝘨𝘣𝘰𝘬? - suttogta libabőrös nyakamra, a megszólítás miatt pedig megremegtek a térdeim, és egy pillanatra teljesen elvesztettem az uralmat a testem, lelkem, mindenem felett.