~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 3 fejezet ]

Sziasztok!❤️😌

Ehhez a plussz-fejezethet fűződik egy vicces megjegyzés is: ugyebár azt mondtam, hogy nincs több plussz-fejezet megírva... nos, most kiderült, hogy mégis van😂 Teljesen véletlenszerűen kerestem a mappát, amelyben a Jeonginról és Chanról szóló részt kezdtem el, és belebotlottam ebbe, és akkor realizáltam, hogy elfeledkeztem arról, hogy ezt valaha is megírtam volna😂 na sebaj, a lényeg, hogy itt van😌❤️

Emlékeztek még arra az ikonikus részre a könyvből, mikor Felix és Hyunjin apja a kanapén... csókolóztak, majd Joong erőszakos lett, Hyunjin pedig teljesen félreértelmezte a látottakat, és azt hitte, hogy Felix és az apja lefeküdtek...?😬 Nos, a harmadik plussz-fejezet ezen eseményeket jeleníti meg Hyunjin szemszögéből, azt, hogy ő hogyan éli meg a helyzetet, mi jár a fejében, stb...

Én nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek ez a rész is❤️🥺

🪷🪷🪷

Yongbokkie💒
Hyunjin, itt várok rád, csak apád van itthon, úgyhogy kérlek siess haza...❤️ várlak nagyon baba <33

Hogy mi az ótvaros faszom van?!

Amikor megláttam ezt a rövid, ám annál velősebb üzenetet Felixtől a telefonom kijelzőjén, szemeim kétszeresére dülledtek ki, s szó szerint a hideg futott maratont a hátgerincemen, olyannyira felfordult már csak a szimpla tudattól is a gyomrom. Minden túlzás nélkül azt hittem, menten megüt a guta.

Tudom jól, én voltam az a meggondolatlan barom, aki elhamarkodottan azt mondta Felixnek, hogy nyugodtan menjen át hozzánk, és várjon meg ott amíg én haza nem érek Incheonból, de arról nem volt tudomásom, hogy apám is otthon lesz. Ha tudtam volna róla, akkor természetesen soha a büdös életben nem hagytam volna őt magára, ugyanis egy fiatal, csinos omegával kettesben hagyni apámat olyan, mintha Piroskát bíznánk farkasra, s közben jóhiszeműen abban reménykednénk, hogy semmi galiba nem lesz közöttük. Ráadásul a több napos üzleti útját figyelembe véve leghamarabb csak holnap délelőtt kellett volna hazatérnie apámnak, ő mégis otthon volt most. Kettesben az omegámmal. Felügyelet nélkül, egyedül. Jaj nekem!

Épp a dugóban álltam a főúton, hiszen a jelzőlámpa fénye vakítóan vörös fénnyel világított, ami miatt igencsak torlódott a forgalom, ezért értelemszerűen meg sem moccanhattam az autóval, habár legszívesebben mindenen és mindenkin átgázolva verettem volna haza, hogy akár a tulajdon testemmel is, de megvédhessem Felixet minden rossztól. Viszont az a pech, hogyha kikeveredek innen, akkor is még egy jó negyed óra út hátravan a házamig. Na jó, igazából több mint húsz perc, de tehetségem perceket lefaragni az autóutak során, mert általában sokkal gyorsabban hajtok a megengedettnél, amire ugyan nem vagyok büszke, de valahogy így rögzült ez nálam mikor vezetni tanultam, s mostmár nehezemre esik változtatni. Felix ezt természetesen mindig sérelmezi.

Legszívesebben azonnal hazatermettem volna, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben van odahaza. Egy cseppet sem bíztam apámban, és a mocskos, kiszámíthatatlan szándékaiban, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy nem kicsit szereti a fiatal és csinos omegákat. Felix pedig egyértelműen egy fiatal és nem csupán csinos, hanem egy gyönyörű omega, aki mellesleg elképesztően naív, tehát véleményem szerint fel sem tűnne neki, hogyha apám bepróbálkozna nála, avagy bemagyarázná még saját magának is, hogy az apám csak túlságosan kedves, és hogy ez teljesen normális. Szerintem hamarabb egy perverz állat, akinek semmi sem szent, de kinek mi.

- Istenem már! - morogtam idegbetegen, és tehetetlenségemben ököllel rásóztam egyet a dudára, ami így fülsüketítően fel is csendült; a szintén a dugóban ülő többi autós legnagyobb örömére.