Seven days JIKOOK

Első rész

- Nincs kedved suli után meginni velem egy kávét?-támaszkodtam neki a szekrénynek, s vártam Jimin válaszát. A srácba már egy éve menthetetlenül bele vagyok zúgva, s soha nem is titkoltam előle. Mindig próbálkoztam randira hívni, de folyton elutasított.

- Nem szeretem a kávét.-mondta rám se nézve, én pedig megforgattam a szememet.

- Akkor valami mást. Egy shake-et, gyümölcslevet, bármit.-próbálkoztam újra, ám tudtam, hogy ezúttal is ki leszek kosarazva.

- Akkor úgy mondom, hogy megértsd... Nem akarok veled menni sehova.-indult meg a folysón, én pedig hűséges ember lévén követtem őt.

- De most is együtt megyünk. Biztosan nem szeretnél velem jönni? Csak beszélgetni, jól érezni magunkat. Ígérem nem nyomulok majd.-mondtam lelkesen, s vékony keretes szemüvegemet jobban feltoltam az orromon.

- Most is azt teszed.-forgatott szemet, s állt meg velem szemben, ennek következtében pedig olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Ilyen közelről méghelyesebb vagy...-suttogtam teljesen megbabonázva, ő viszont vállamnál fogva hátrébb tolt.

- Nem megyek veled sehova, Jeongguk, felfogtad?-szólt rám dühösebben, majd faképnél hagyott engem, egészen pontosan az osztálytermem előtt.

A kedvem az egész naphoz teljesen elment, ám abból a szempontból nem csüggedtem el, hogy ne folytatnám tovább a küzdelmet. Holnap újult erővel próbálkozok meg a randifelhívással, s egészen addig hajtom, míg igent nem mond.

Mivel olyan nagy barátaim nem voltak, így persze az összes szünetet egyedül töltöttem, vagy kint a zsibongóban, vagy az udvaron, de mindig kiültem valahova, hátha valaki beszélgetésbe akarna elegyedni velem. Nem lep meg senkit, ha azt mondom; senki nem szólított le. Egyedül Jimin haverjait láttam, ahogy rám pillantgatnak a büfésorból, de még ők sem jöttek ide hozzám. Persze, Jimin haverjai, sosem árulnák el a barátjukat azzal, hogy velem leállnak, mikor annyira idegesítem a fekete hajút.

A remény apró szikrája mindig is ott volt bennem, hogy egyszer beszélhetek velük, de mivel ők a népszerűbb csoportba tartoztak, így számomra teljesen elérhetetlenek voltak.

- Szia! Leülhetek ide?-mosolygott rám kedvesen egy számomra idegen lány. Bólintva válaszoltam, s kicsit odébb cuccoltam, hogy odaférhessen, ahova ülni szeretett volna. - Te vagy Jeongguk, ugye?

- Csak Jungkook.-bólintottam, s közben lapoztam egyet a képregényemben.

- Akkor Jungkook...Lenne kedved meginni valamit suli után? Nagyon szimpatikus vagy, örülnék ha eljönnél velem.-igazította meg a haját, s egy pillanatra sem nézett rám.

- Ne haragudj...nem érek rá. Haza kell mennem segíteni a szüleimnek.-ingattam meg a fejemet, s jobbnak láttam, ha a termemben olvasok tovább, így elnézést kérve össze is pakoltam a dolgaimat és visszaindultam az osztályba.

- Látom akadt egy udvarlód Jeongguk.-hallottam meg az igazán jól ismert hangot, s egyből tulajdonosa felé fordultam.

- Kicsoda? Nincs udvarlóm.-néztem rá értetlenül, ő pedig csak lágyan mosolyogva pillantott felém.

- Hát Yeri, nem az udvarlód? Nekem úgy tűnt..-gondolkozott el játékosan.

- Nem ismerem őt, egészen idáig a nevét sem tudtam. De ha ez a te műved...hagyd abba, nem kell kifigurázni, nem most jöttem le a falvédőről.

- Ne legyél feszült Jeongguk.-kezdte el egyenruhámat igazgatni. - Nem akartalak megsérteni, ne haragudj. Aranyos srác vagy, ne szomorkodj ilyenek miatt. Nem akartalak kigúnyolni.

- Neked most mi bajod van? Lázas vagy? Soha nem mondasz nekem ilyeneket, szóval tuti van valami terved.

- Terve mindenkinek van Jeongguk, mindenkinek.-simított egyik kezével mellkasomra.

- Ne szédíts...ne kelts bennem hamis reményeket kérlek...-fogtam rá kezére, s inkább sietősre véve a tempót, az osztályomba mentem.

- Kicsi Jungkook! Látom összemelegedtél a szerelmeddel.-dobott nekem egy kréta darabot az egyik osztálytársam, s ilyenkor szidom magamat, hogy levettem a szemüvegemet. Egyenesen a szemem alatt talált el, s annyira csípett és fájt, hogy legszívesebben tomboltam volna, mint egy kisgyerek.

- Nem a szerelmem. És nem melegedtem össze vele. Nem értem miért nem tudsz leszállni rólam. Én is látok dolgokat, mégsem kérdezem meg, hogy megdugtad-e akkor azt a lányt a mosdóban vagy sem, pedig tudom, hogy azt szoktad. Az egy dolog, hogy nincsen sok barátom sőt, lehet egy sincsen, mégis rohadt sok köztünk a különbség. Én megtudok tisztelni másokat, ellenben veled.-a szavakat egyenesen az arcába mondtam, s már felkészültem egy újabb verekedésre. Együgyűnek tűnök első látásra, viszont sok balhé után forgott szóban a nevem.

Természetesen Taesong behúzott nekem, s áldom az eget, hogy videóra vették ezt páran, így bizonyítani tudom, hogy önvédelemből ütöttem vissza neki. Mindkettőnk ajkából folyt a vér, én a nyelvemet is elharaptam és még a szám széle is felrepedt.
Taesong meglepetten nézett rám, majd bevörösödve kiment a teremből. Vettem egy mély levegőt, s utamat az egyik mosdóba vettem, hogy számról letörölhessem a vért.

Bent a mosdóban ott voltak Jiminék is, bár a szívem nagyot dobbant a fekete hajú láttán, nem szóltam egy szót sem. Pedig a nevetése volt mindig is a kedvencem.

- Jeongguk...verekedtél?-kérdezett rá Jimin, mikor kíváncsian az irányomba fordult, hogy megtudja ki jött be a mosdóba.

- Miért, talán úgy tűnik, mintha homokoztam volna?-vágtam oda kicsit sem törődve a hangszínnel, amit használtam.

- Oha, de felvágták a nyelved. Hol marad a romantikus éned?-tette karba kezeit mosolyogva, s biztos voltam abban, hogy jót szórakozott, hogy idegesen láthat.

- Nincs ehhez most kedvem.-végszóra pedig megszólalt a hangosbemondóban az igazgatónak a hangja, amint engem és Kim Taesongot hívat az irodába.

- Te tényleg Kim Taesonggal verekedtél? Meg vagy veszve? Az a srác egy vadállat.

- Ha tudnád még kikkel verekedtem Szépfiú. Kérdezz meg pár srácot a Kang bandából.-mosolyodtam el, s hirtelen felindulásból egy puszit nyomtam Jimin arcára, majd intettem a társaságnak, s elhagyva a mosdót, az igazgatóiba sétáltam.

Érdekes napnak nézek elébe, az egyszer fix. Jimin is rettentően furcsa velem, ahogy mindenki más is. Biztos van, amiről nem tudok, nem is érdekes.