Seven days JIKOOK

Hetedik rész

- Kipihented magad?-kérdezte mosolyogva, miközben ismét vállamra hajtotta a fejét, ugyanis mellém fészkelte magát az ágyban.

- Kezdek kipihent lenni, igen. Köszönöm a segítséget.-mosolyodtam el, s jelen pillanatban nem is érdekelt, hogy éjszaka mi fog várni rám. Hogy tudok-e majd aludni az este, vagy a szüleim ténylegesen orvost hívnak-e hozzám, vagy rámhagyják a dolgokat.
Már ők is torkig vannak azzal, hogy minden éjjel fent vagyok, járkálok a házban és rosszabb esetben bömbölök, mint egy kisgyerek. De ha értenék, hogy mi zajlik le bennem, azt hiszem megértenének. Mert én csak baromira szégyellem magam, hogy ilyen szerekkel éltem, s nem tudtam rendesen megbecsülni az életet amit kaptam...én éppen elengedni készülök egy olyan dolgot, ami már a részemmé vált. Mindig a búcsúzás a legnehezebb, de utána mindig könnyebb lesz.

- Tudod ki tudna neked nagyon sokat segíteni? Yoongi hyung. Ő rosszabb körülmények között volt e téren. És sikeresen megnyerte magával szemben a csatát. Ha gondolod...beszélhetek vele, hogy segítsen neked. Ő biztosan jó tanácsokkal tudna ellátni téged.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e. A barátaid... Azt hiszem nem kedvelnek engem.-ingattam meg fejemet, ám Jimin rekaciója eléggé meggyőző volt.

- Honnan veszed? Piszkáltak? Csúnyán néztek rád? Megverem őket, ha bármit csináltak veled!

- Nem, nem. Egyik sem, inkább az, hogy...egyszerűen csak érzem, hogy nem kedvelnek.

- Az csak egy érzés. Én tudom, hogy kedvelnek téged. Nem lennének a barátaim, ha utálnának téged.-mondta mosolyogva, majd kezemet megfogva húzott ki az ágyból, s indult meg velem a nappaliba. Jobban mondva húzott maga után.

- Annyira fel vagy pörögve, én nem vagyok ehhez hozzászokva, Jiminie.-nyavajogatm nyűgösen, mint egy lány, amin csak jót kuncogott.

- Ha velem akarsz maradni Szépfiú, fogadd el, hogy nem egy lusta disznó vagyok.

- Értettem főnök.-mosolyodtam el én is, s apró puszit adtam arcára, majd egy hosszabbat szája sarkába, ám hamar szét is rebbentünk egy köhintés miatt, ami a hátunk mögül jött.

- Jimin...miért nem vagytok iskolában? Ne hazudj, látom, hogy forognak a fogaskerekek. Csak az igazat és nem fogok haragudni.-mondta a nő lágyan nézve kettőnkre.

- Nem akartam ott lenni. Csak négy órám lett volna, arra meg felesleges lett volna ott maradnom. És Jungkook sem akart suliban lenni, mert nem tanult egy dolgozatára. Felhoztam hozzánk, itt nagyjából megtanulta amit kellett, én is segítettem neki, mert tavaly tanultuk. Ne haragudj anya, hogy nem mentem suliba.-szóval tényleg az anyukája. Istenem, tök ugyanolyanok. Legalábbis a szépségük fixen. De ha megtudja, hogy a fia mégis füllentett, nagy bajban lesz azt hiszem.

- Jó napot, Jeon Jeongguk vagyok.-hajoltam meg illedelmesen a nő előtt, aki csak kedvesen mosolygott rám.

- Minjee vagyok, Jimin anyukája. Örülök, hogy láthatlak. Nyugodtan tegezz, sokat hallottam rólad.-mosolygott bőszen Minjee, én pedig egyből Jiminre pillantottam.
Mindenfelé nézett, csak rám nem, így tudtam, hogy Minjee igazat mondott.

- Remélem, hogy csak jót hallott.-mosolyogtam gyengéden, a nő pedig csak bólogatott, s végül távozott a konyhába, miután marasztalt egy ebédre.

- Vegyük úgy, hogy nem hallottál semmit. Anyám pletykás és feledékeny. Lehet, hogy két storyt összekevert.-mondta Jimin továbbra is félrenézve, hevesen mutogatva kezeivel.

- Igazán? Nekem úgy tűnt, hogy igazat mondott.-húztam a fiú agyát, aki csak annyit suttogott; meg akarsz halni? Hagyd abba a szivatásom!

Ahelyett, hogy úgy beszéltük meg, ebéd után távozom, este hat volt, réges régen sötét oda kint, s én még mindig Jimin szobájában gubbasztottam, ugyanis akárhányszor menni akartam, Jimin mindig kitalált valamit. Már voltunk lent a ház mögött lévő játszótéren hógolyózni, építettünk egy mini hóembert, csináltunk hóangyalokat, de még mindig nem fogyott ki a programokból.