Seven days JIKOOK

Tizenegyedik rész

A találkozó után Jimin feljött hozzám, hiába mondtam neki, hogy jobb lenne, ha most nem tenné ezt, mert a nevelőapám biztosan veszekedni fog velem, de hajthatatlan volt.

Épphogy beértünk a házba, Jihoon már nekem esett, ám Jimin miatt nem szálltam ezúttal vitába az öreggel. Majd felhívom anyámat, s mindent kitálalok neki.

- Ez a fickó egy veréb.-nevetett fel Jimin szórakozottan, mikor bezárkóztunk a szobámba.- Én már a kádba fullasztottam volna.

- Elhiszed, hogy én is? De anyám valamit lát ebben a bunkóban, csak nem tudom mit.-sóhajtottam, s dőltem el az ágyon.
Jimin hirtelen került fölém, s ült rá combjaimra, majd előre hajolva hívott, hogy legyek partnere édes csókjában.
Kezeim egyből derekára tévedtek, s egy pillanatig sem foglalkoztam azzal, hogy az ajtómon nem volt zár, így ha Jihoon úgy dönt, bármikor be tud nyitni... Feltéve, ha nem lépett le.
Azzal sem foglalkoztam, hogy csak tegnap kértem meg arra, hogy legyen a barátom. Sok ideje vártam Jiminre, egy évet vártam rá, hogy beadja a derekát...

Az iskolai egyenruhánk hamar lekerült rólunk, csupán egy alsónadrágban voltunk. Melegünk volt, baromira melegünk, de mégis mindketten libabőrösek voltunk egymás érintésétől.
Fordítva helyzetünkön kerültem immáron én felülre, s puha, hófehér nyakát kezdtem apró csókokkal elhalmozni, miközben kezem is felfedező útnak indult, gyönyörű, izmos, mégis karcsú testén.

- Hihetetlen, hogy mennyire gyönyörű vagy.-mosolyodtam el, majd mellizmán is lágy csókokat hagytam, egészen alhasáig.

- Nem érdekel, Jihoon! Mégis mit képzelsz, hogy beleütöd az orrodat a fiam dolgaiba? Ezért kellett haza utaznom, hogy ez fogadjon? Nem erről volt szó! Szedd a cuccaidat és menj innen! Betelt a pohár!-hallottam meg a földszintről anya kiabálását.

- Hazaért anyám. Úgy tűnik összekaptak. Mindjárt jövök, megnézem mi a helyzet.-csókoltam ajkaira, majd nadrágomat visszavettem, ingembe pedig csak hanyagul belebújtam.

Lent a nappaliban anya teljesen kikelve magából kelt védelmemre Jihoonnal szemben, s szó szerint a halál faszára küldte. Na ő az én anyukám, ez igen.
Megvártam, míg Jihoon távozik a házból, s csak azután öleltem magamhoz anyát.

- Nagyon köszönöm, anyu...ne haragudj, hogy csalódást okoztam, esküszöm, hogy már nem használom őket, régóta nem használom.

- Ugyan, Kookie, ez természetes. Az anyád vagyok persze, hogy melléd állok. A fiam fontosabb, mint egy másik férfi. Nekem mindig te leszel az első férfi az életemben, akiért bármit megteszek. És nem csalódtam benned. Mindenki követ el hibákat. Annak idején én is sokat hibáztam. Ha tanulsz belőle, nem lesz probléma.... Itt van a barátod? Nem így szoktál itthon lenni.-nézett rá ingemre, ami gyűrött volt, s hanyagul lógott rajtam.

- Igen, itt van. Szeretnél vele találkozni?

- Ráér később is. El kell mennem boltba, Jihoon semmit nem vett. Tegnap mit ettél? Tiszta üres a hűtő.

- Apánál aludtam tegnap. Suli után eljött értem, így ott maradtunk estére Jiminnel.

Anya nem maradt sokáig, beült az autóba, s elment vásárolni, így gyorsan vissza is tértem Jiminhez, jobban mondva egymásba futottunk, hiszen pont jött ki a szobámból.

- Ne menj messze, Jiminie.-mosolyogtam rá, s hajoltam ajkaira, miközben derekára fogtam. Magam mögött az ajtót becsuktam, Jiminről pedig szép lassan újra levettem az ingjét...

- Picim, anyukád hívott telefonon.-keltegettem Jimint, ugyanis nem evett semmit egész délután, s már este nyolc van, ideje lenne valamit ennie és az anyukáját is visszahívni. Fárasztó menetünk volt, de annál is csodásabb. Jiminnel összebújni ezerszer jobb, mint bárki mással.

- Mennyi az idő?-dünnyögött oldalára fordulva.

- Elmúlt este nyolc. Gondolom anyukád aggódik. Maradj nyugodtan éjszakára, amúgyis vacsoráznod kell. Az egész délutánt átaludtad.

Jimin nagynehezen magához vette a telefont, s egyből tárcsázta is az anyukáját.

— Jimin, merre vagy? Nagyon késő van már. Nem esett bajod?

— Nem esett bajom anya, Jungkooknál vagyok, ne aggódj. Minden rendben van. Ma itt alszom nála. Ne haragudj, hogy nem szóltam.

— Hála Istennek... Azt hittem történt veled valami. Már majdnem szóltam a rendőrségnek.-sóhajtott Jimin anyja megkönnyebbülve. — Előbb megyünk Busanba, Jimin, holnap délelőtt indulunk, feküdj le korán aludni, ha átküldöd a címet, elmegyünk érted.

Pedig csak most kezdtünk igazán összekovácsolódni. Ez nem fair! Igaz, hogy előbb jön majd haza Jimin, mint a szülei, de eg akkor sem fair!