Seven days JIKOOK

Tizenhatodik rész

Egy hét eltelt, nem beszéltünk azóta erről az esetről se anyával, se apával, de még Jiminnel sem. Nem is akartam, hogy őszinte legyek. Nem akartam felszakítani a régi sebeket, nem akartam, hogy megöljem a hangulatot. Jobb is volt így, kicsit kiszakadtam a gondolataimból, amik mérgező hatással voltak rám, legalábbis azt hittem...

- Jungkook, figyelsz?-legyezett arcom előtt Jimin, én pedig egyből magamhoz tértem. A cigimből már rég kiesett a parázs, csak a csikket fogtam ami bűzölgött a kezemben. Ismét elterelődtek a gondolataim, a napokban már sokadjára s esküszöm már szégyelltem magamat, hogy nem tudtam huzamosabb ideig senkire sem figyelni.

- Ne haragudjatok...miről volt szó?-mosolyogtam kínosan, s néztem a társaságra, akik csak szomorú szemekkel illettek.- Mi a baj? Meghalt valaki?

- Nem, dehogy, te lüke...csak aggódunk érted. Folyamatosan kizoomolsz, semmit nem hallasz abból amit mondunk. Mintha nem is ezen a bolygón lennél.-ingatta meg fejét Jimin, majd az asztalon lévő poharát piszkálta. Eljöttünk a srácokkal kikapcsolódni egy kicsit egy szabadtéri iszogatós helyre. Tetszik egyébként a hely, csak valahogy mégsem az igazi.

- Ne haragudjatok, tényleg...csak cikáznak a gondolataim. Próbálok figyelni, de mindig valami eltereli a gondolataimat.

- Ha van valami, amit elakarsz mondani, nyissad ki a szádat.-bökte oda nekem Jimin, majd egyenesen ment a tópart felé, ahol a kerítésen támaszkodott meg.

Kétség sem volt, hogy utána menjek-e. Lábaim egyből vittek utána, s meg sem álltam egészen addig, míg mellé nem érkeztem.

- Félreéred, Jimin...nincs semmi titkolni valóm, tényleg. Mondtam, hogy csak cikáznak a gondolataim. Folyamatosan rossz dolgok járnak a fejemben és egyszerűen nem tudom hogyan megszűntetni ezt. Nagyon szeretlek, soha semmit nem tudnék csinálni, amivel megbántalak. Egy évig vártam rád, balfasz lennék ezt elcseszni. Tudom, hogy neked is nehéz így velem, emiatt pedig ne haragudj rám, igyekszem változni...

- Jungkook...tartsunk szünetet, kérlek. Mindkettőnknek pihenésre van szüksége...-és ez a mondat ölt meg teljesen...szétszaggatott belülről, feszített és eszméletlen módon égetett...de valójában csak ismét a véráramomban szétterjedő szarok okozták ezt az égető érzést az egész testemben.

Mindenki aggódik körülöttem, anya is, apuék is. És biztos vagyok benne, hogy a srácok is, ugyanis már két hete semmi életjelet nem adtam magamról, csupán anya telefonált be az osztályfőnökömnek, hogy nem vagyok jó állapotban és jelenleg nem mehetek közösségbe. Holott orvosi beavatkozáról szó sem volt. Még az előre megírt igazolásomért is anya kocsikázott el, szóval teljesen hasznavehetetlen vagyok az utóbbi időben. A szobám bűzlik a fűtől, s mindenhol apró, áttetsző tasakok bújnak meg. Az arcom is be volt esve, be voltam lassulva, pedig már nem használtam semmit két napja.

- Jungkook?-néztek nagyokat a srácok az iskola előtt, amikor végre úgy döntöttem, hogy én bizony megjelenek az oktatásra fenntartott kócerájban.

- Sziasztok.-bólintottam nekik, majd a kerítésnek dőlve gyújtottam rá egy mentolos cigarettára. Ez legalább kitisztítja a fejemet anélkül, hogy elveszíteném önmagam.

- Jeon Kibaszott Jeongguk! Mégis miért nem veszed fel a telefont ha hívlak? Esküszöm, hogy elpicsázlak, mégis hogy nézel ki? Mikor aludtál te utoljára?-akadt ki egyből Jimin, amikor megérkezett ő is az iskola elé.

- Neked is szia Jiminie. Nincs telefonom, ne haragudj, hogy nem vettem fel...összetörtem a sajátom.

- Hiányoztál te barom...beszéltem apukáddal, mégis hogy szokhattál vissza? Ígéretet tettél...

- Nem szoktam vissza, most sincs nálam egy darab se semmiből. Az utóbbi időben elértem a limitet. Figyelnek a zsandárok, nem akarok börtönbe menni. Minden cuccomat elvitték.

Jimin hirtelen ölelt magához, s egyből rázkódni kezdtek vállai, s halkan szipogott egyre sűrűbben.

- Te is hiányoztál nekem.-suttogtam lágyan simogatva hátát.- Ne haragudj rám kérlek...ígérem, hogy jobb leszek és mindig figyelni fogok rád. Csak kérlek sose mondd, hogy tartsunk szünetet...

- Muszáj volt, Kook...kellett idő, hogy gondolkozzak. Én...

- Ne szakíts velem, kérlek...tényleg mindent megteszek, Jimin, csak ne szakítsunk...annyira szeretlek, nem bírnám ki, ha szétmennénk...-suttogtam kettőnk közé, ugyanis nem akartam, hogy mások is hallják, hogy miről van szó.

- Nem akartam szakítani, Jungkook...azt akartam mondani, hogy ezalatt a két hét alatt rájöttem, hogy nélküled nem vagyok ugyanolyan...veled teljesértékűek a napjaim. Szóval nagyon gatyába kell rázzunk téged a srácokkal, mert úgy nézel ki, mint egy zombi. Még szerencse, hogy jóban vagyok pár lánnyal, akik sminkelnek. Na gyere szépen.-ragadta meg csuklómat, majd miután a sminktáskát megkapta, húzott is a mosdóba, hogy ott kisminkelhessen.

- Ugye nem lesz természetellenes? Nem akarok ennél is csúnyábban kinézni.-aggodalmaskodtam, ugyanis nem láttam soha, hogy Jimin bármikor is sminkelt volna.

- Nem lesz, ne aggódj ennyit, mert még seggbe is rúglak.-mondta szúrós szemekkel, majd neki is látott a sminkelésnek. A végeredmény egyébként nagyon jó lett, egyáltalán nem látszott volna, hogy a smink alatt fekete karikák vannak. - Milyen jóképű vagy.-fogott rá nyakkendőmre, s annál fogva húzott magához, hogy megcsókolhasson. Mintha csak az első csókunk lett volna, olyan mértékű boldogság járta át a testemet. A forróság, s valami olyan eufórikus érzés, amit még a drogok sem tudtak adni nekem.

- Legszívesebben kihagynám a mai napot és egész nap veled lennék.-pusziltam nyakára, ám mielőtt mondhattam volna még valamit, a tűzjelző beindult, s hatalmas ricsaj volt az iskolában.

A tanárok fegyelmezetten próbálták vezetni a diákokat a vészkijárat felé, s minden tűzgátló ajtót becsuktak.

- Gyertek, gyorsan. A kémia terem kigyulladt! Nem maradhatunk bent! Menjetek ki máshol, lépjetek le nyugodtan.-intett az osztályfőnököm, én pedig bólintva fogtam Jimin kezére, majd miután a többieket is megtaláltuk, a lehető legközelebbi vészkijárat felé vettük az irányt, ahol mindig ellógtam az unalmas órákat.

Az iskola mögött lévő kisutcába vezetett az ajtó, s hála Istennek közel volt mindenhez, ahol az időt tudtuk eltölteni.

- Fhu baszki, ez kurvára ijesztő volt. Pont bent voltunk.-támaszkodott meg Hoseok a térdein, s vett mély levegőket. - Nézzétek, mekkora füst jön ki. Szerintem egy időre elfelejthetjük ezt az iskolát. Lehet a testvérsuliba helyeznek át minket.

- Biztosan. Mindegy, skacok...lépjünk valahova, mit szólnátok, ha lemennék Busanba? Dobok egy üzenetet apunak, biztos levisz minket, a héten nem dolgozik.-vetettem fel hirtelen az ötletet, s a srácok egyenként egyeztek bele abba, hogy utazzunk le Busanba. Volt egy kis pénzem, pont annyi, hogy szállást tudjunk fizetni, de ha nem is találnánk szállást, apa biztosan megengedné, hogy a nyaralójában legyünk.

Vigyázz Busan, jövünk!