Seven days JIKOOK

Hatodik rész

- Jungkook, hol a fenében voltál? Két napja elérhetetlen vagy! Nem igaz, hogy egy hülye hívásra sem tudsz válaszolni!-esett nekem Jimin hétfőn az iskola előtt, s dühös tekintettel nézett rám. - Mondj már valamit!

- Segíts nekem kérlek...nem fog menni egyedül... Annyira sóvárgok...-suttogtam lehajtott fejjel, ám Jimin könnyűszerrel érte el, hogy ránézzek.

- Mikor aludtál utoljára?-nézett rám szomorúan, s kezeivel arcomra simított, majd kabátomat is eligazította.

- Csütörtökön...annyira álmos vagyok, Jimin, de nem tudok aludni rendesen. Mit csináljak?

- Ma végig velünk leszel, rendben? Most mindenkinek lyukas órája lesz az értekezletek miatt, aludj egy kicsit jó?

- Nem tudok, Jimin...-ingattam meg fejemet, s remegő kezekkel emeltem ajkaimhoz a cigarettámat. Folyamatosan kattogok, egyszerűen nem tudom lehunyni a szemeimet.

- Tudod mit? Gyere velem, elviszlek valahova ebben az egy órában.-ragadta meg gyengéden csuklómat, s elkezdett vezetni egy irányba.

- Hova megyünk?

- Hozzám. Alszol egyet. Max kiíratjuk magunkat. Nem állapot, hogy csütörtök óta nem aludtál.

- Nem lesz ebből baj? Nem akarok problémát okozni.-álltam meg a járda közepén, így Jimin felhúzott szemöldökkel állt meg mellettem.

- Nincs otthon senki. Különben is azt viszek fel akit akarok. Akkor se szólhatnak bele, ha éppen olyasvalakit vinnék fel, akivel gyűrni készülöm a lepedőt. Az én dolgom.-rántott vállat, majd ismét elindult.

Jiminék lakása nagyon szép volt, világos és rendezett. Nagyon otthonos volt és a meleg miatt ami fogadott, éreztem, hogy kezd elfogni az álom.

- Érezd magad otthon. Ha gondolod itt is aludhatsz a nappaliban, de az sem zavar, ha a szobámban szeretnél. Ahol kényelmesebb. Csináljak neked valami teát?

- Nem kell, köszönöm.-ültem le a kanapéra, s ő is így tett. Szinte egyből vállamra hajtotta a fejét, s egyik kezével combomrs simított.

- Aggódtam érted ebben a két napban. Tudod...randit beszéltünk meg szombatra... Mégcsak vissza sem írtál...

- Ne haragudj... Írnom kellett volna, de...annyira szenvedtem Jimin. Anyámék orvost akartak hívni hozzám, de nem engedtem... Otthon kellett maradnom. Szerelmi bánatra fogtam.-nevettem fel hülye indokomon.

- Nem tudják a szüleid?-utalt a szerekre, én pedig megingattam a fejem.

- Nem is akarom, hogy megtudják. Szerintem nekem ott végem lenne. Anyám be akarna adni valami javítóba, apám meg tuti kiherélne.

- Biztos nem ilyen kegyetlenek.-nevetett fel, s csapott gyengéden mellkasomra. - Ki tudna veled kegyetlen lenni? Olyan aranyos vagy, tudtad?

- Mondod te.-forgattam szemet mosolyogva.- Amilyen harciasnak tűnsz, olyan elveszettnek is látszol. Imádom ezt a kettősségedet.-pusziltam rá buksijára, s lassacskán, laposakat pislogva lehunytam a szemeimet.

Hangosan trappolva futottam Seoul sötét utcáján, Jimint keresve. Rettentően megijedtem, amikor felhívott, hogy valaki követi őt és egyedül van. Egyből felöltöztem és elindultam oda, ahol volt, mikor felhívott...

Halk szipogásokat hallottam. Nem volt nehéz meghallanom, ugyanis teljesen kihalt volt az utca ilyentájt.

- Jimin? Kicsi, te vagy az?-indultam meg egy szűk utcában szólongatva Jimint, ám válasz nem érkezett. - Jimin, te vagy az?

- Jungkook...-suttogta erőtlenül a sötétben. Mikor leguggoltam elé, egy piros fény világította meg őt, amit később egy erős fehér váltott fel. Villódzott minden körülöttünk, Jimin pedig csak sírt, s fájdalmasan kiáltott fel. Gyönyörű arcát sérülések fedték be, ruhája szakadt volt és körülötte a földön...körülötte minden olyan dolog volt, amihez közöm volt. Bandana, fecskendők, tasakok, cigaretták és tabletták.  Annyira sajnálom Jimin...

- Jungkook! Hé, Jungkook ébredj! Mi a baj?-rázott meg Jimin, s aggódva fogott arcomra. Folyt rólam a víz, s levegőt is alig kaptam.

- Jimin...Istenem Jimin, úgy sajnálom.-törtem ki zokogásban, holott nem igen volt ez szokásom még akkor sem, ha egyedül vagyok.

- Mégis mit? Nem csináltál semmit. Mit álmodtál? Ne sírj...-törölte le hüvelykujjaival kövér könnycseppjeimet, s miután percekig nem válaszoltam, gyengéden simítva arcomra, magához ölelt.

- Mindegy, Jimin...el akarom felejteni... El akarom felejteni a múltamat. Csak kérlek ne engedj még el. Szükségem van erre, hogy tudjam, minden rendben van veled.

Az álmom okozta ijedtség miatt sajnos hirtelen felment a testhőmérsékletem, s Jimin azt hitte beteg vagyok, így próbált rólam a nap hátralévő részében gondoskodni, ami rettentően jól esett, de muszáj voltam leállítani.

- Jimin, nincs semmi bajom, nem lappang bennem semmi. Csak...megijedtem, ezért ment fel a hőm. Aranyos, hogy próbálsz segíteni, de semmi szükség erre, tényleg.-ültem fel az ágyán, ugyanis mikor megérezte, hogy a bőröm sokkal forróbb, s az arcom is gyöngyözött, azonnal ekísért a szobájába és az ágyába fektetett.

- Biztos jól vagy? Igaz a színed visszatért, de biztos minden oké? Ne merj semmit sem elsumákolni!-bökött mellkasomra, ám a somoly ott ült az arcán. Tudta nagyon jól, hogy semmi bajom.

- Biztos minden rendben Dr. Park Jimin. Köszönöm szépen a gondoskodást.-fogtam meg egyik kezét, s tenyerébe egy puszit nyomtam.

- A Szépfiúnak mindent.-hajolt közelebb, majd ajkaival lágyan kezdte sajátjaimat becézgetni. Napsütés, lágy szellő, ölelő karok. Ezt érzem melletted Park Jimin, s ha tudnád, hogy a felsoroltak közül számomra minden Te vagy... Talán én is minden lehetnék számodra.