Seven days JIKOOK

Tizenötödik rész

Bár a srácoknak sokat kellett várniuk rám, nem panaszkodtak egy percet sem. Korrepetáláson voltam, az pedig egy kicsit elhúzódott, ugyanis nem értettem a házifeladatot és még a feladványt is meg kellett írnom, amit a fejlesztőtanár adott.

- Minden rendben?-nézett rám Jimin aggódó szemekkel.

- Persze, csak elfáradtam. Nehéz volt a feladat és kötelezően a tanárral kellett megírnom a házit, amit nem értettem.-mondtam, de ekkor a telefonom csörögni kezdett. Direkt felhangosítottam, hogy ha apa hívna Dongyullal kapcsolatban, meghalljam a hívást.

— Szia apa! Minden rendben?

— Kora este lesz egy műtétje. Nálatok tudta mozgatni a jobb karját?-kérdezte, s hallottam, ahogy háta mögött becsukja az ajtót.

— Nem figyeltem, de mintha nem használta volna. Eltört neki?

— Eléggé. Meg kell operálni. Állítólag a singcsontja törött el.-sóhajtott feszülten.— Feljelentést fogunk tenni, az Igazgatónak már szóltunk, volt is bent a kissrácnál.

— Ne aggódj apa, jobban lesz. Az biztos, hogy már nem fogják bántani. Reggel volt hozzájuk szerencsém és egy kicsit elrendeztem a rangokat. De mindenesetre, ha kell valami Dongyulnak, szóljatok és segítek. Holnap délután bemegyek hozzá.

— Rendben, Kook. Azért csak óvatosan, ne csinálj hülyeségeket. Végeztél a suliban?

— Értettem. Igen, végeztem. Most a srácokkal vagyok, beülünk valahova. Ha gondolod utána felugrok hozzátok. Segítek Taejoonak főzni és takarítani.

— Jó gyerek vagy, Kook. Köszi szépen. Érezzétek jól magatokat! Szia Fiam!-én is elbúcsúztam apától, majd miután bontottuk a vonalat, csak nagy levegőt vettem. Nem sok kell ahhoz, hogy fogjam magam és kiszakadva a társaságból, a kórházig rohanjak. De tiszteletlenség lenne, előbb le volt beszélve ez a kis kiruccanás.

- Ne legyél feszült, Kookie... Minden rendben lesz Dongyullal, bízz az orvosokban.-simogatta meg felkaromat Jimin, s kézfejemre is nyomott egy puszit.

- Tudom, Jiminie, de...annyira aggasztó. Még csak nem is figyeltem, hogy az oldalán kívül fáj-e valamije, erre kiderült, hogy eltört az alkarja is és ma műtik. Hagynotok kellett volna, hogy kinyírjam azokat a görcsöket.

- Nem lett volna jobb tőle. Csak magad alatt vágtad volna a fát, börtönbe is kerülhetsz, ha súlyosan megsebesíted őket. Most elrendezted őket, kérlek ne csinálj több butaságot. Dongyul sem szeretné, ha bajba kerülnél. És persze mi sem. Nekünk fontos, hogy velünk legyél, nem akarjuk, hogy rács mögé kerülj.

A srácok nagyon jó munkát végeztek, teljesen elterelték a figyelmemet a sok rosszról, s nagyon jól éreztem magam velük. Jó volt egy kicsit semmis dolgokról beszélgetni és kiszakadni a monotonitásból.

- Köszi srácok, nagyon jól éreztem magam.-mosolyogtam őszintén a fiúkra, majd mindenkit magamhoz rendeltem egy csoportos ölelésre. Természetesen meglepődtek, de annál boldogabban fogadták az ölelésem. Jimin csak a megszokott módon csapódott nekem kuncogva, s a srácok is jól megszorongattak. Na igen, soha nem öleltem még meg őket, de most úgy érzem, hogy erre szükség van. Hiszen támogatnak, segítenek nekem és nem hagynak magamra a rosszban. Rájuk számíthatok, bármiről is legyen szó.

- Ne aggódj, Taejoo biztos örülni fog, hogy segítünk neki.-simogatta arcomat Jimin a liftben. Igen, ma már mindenen képes vagyok stresszelni. Rendesen már fáj a hasam a stressztől és semmihez nincs kedvem, csak Jimin szeretném ölelni egész reggelig.

- Hát ti fiúk? De megleptetek, nem készültem semmivel, csak most állnék neki főzni, ne haragudjatok.-lepődött meg Taejoo, amint benyitottunk a lakásba.

- Semmi baj, azért jöttük, hogy segítsünk. Te csak mondd meg mit főznél, ülj le és pihenj. Én elkészítem a kaját, Jimin pedig segít takarítani. Munka után anya is beugrik, ha nem probléma.

- Jajj fiúk, annyira köszönöm. Akkora segítség ez nekem, tudjátok? Jöjjön csak anyukád nyugodtan, tudod, hogy sose zavar. Úgyis régen beszélgettünk egy jót vele.

A főzés kicsit több időt vett igénybe, de szerencsére Jimin is besegített miután befejezték a takarítást. Amíg a zöldségeket aprítottam, Jimin kóstolgatta a kaját, s néha a kóstolásnál több kanállal lopott az ételből.

- Finom?-kérdeztem mosolyogva, s egy pillanatra felé pillantottam. Csak lenyalogatta a kanálról a maradékot, majd az evőeszközt a mosogatóba tette.

- Igen. Nagyon ügyes vagy. Hogy tudsz ilyen jól főzni?-simított hátamra, s fejét a vállamra hajtotta.

- Sokat voltam egyedül, muszáj voltam megtanulni, ha enni akartam. Pénz nem volt a kártyámon, hogy rendeljek, így inkább vásároltam hozzávalókat. Eleinte csak kutyultam. Volt, hogy napokig hánytam a saját főztömtől, de valahogy kifejlesztettem a készségemet.-nevettem hitetlenül, Jimin pedig csak hűledezett.

- Akkor megjártad a poklok poklát, míg megtanultál főzni.-nevetett aranyosan, s ismét lopott a szószból.

- Igen, megjártam.-bólogattam, majd a felvágott zöldségeket a serpenyőbe tettem, hogy megpárolhassam egy kis káposztával.

Vacsora előtt anya is és apa is hazaért, mint kiderült, anya bement Dongyulhoz a kórházba a műtét előtt, s apa elhozta őt, hogy ne egyedül kelljen eljönnie.
A vacsora kellemes hangulatban telt, sokat nevettünk, de beszélgettünk komoly dolgokról is, s persze a leszokásom sem maradhatott ki a témából. Feszélyezett ugyan, de válaszoltam a kérdésekre. Nem akartam kibújni alóla, nehogy azt gondolják, hogy hazudok a leszokásomról.

- Minden okés?-kérdezte Jimin, amikor bejött utánam a nappaliba. A beszélgetés után én amúgyis befejeztem a vacsorámat, nem volt túl sok étvágyam, s inkább félrevonultam. Kétségem sincs afelől, hogy megint kattogok. Akárhányszor ez témába kerül, mindig felüti a fejét a sóvárgásom, s szétfeszít belülről. Kívülről csupán csak a komor tekintetem és az enyhe remegésem látszódik, de belül szenvedek s harcolok önmagammal.
Ez abban is megnyilvánul, hogy most is a kontaktjaim között a díleremet akartam tárcsázni, s áldom az eget, hogy Jimin idejött hozzám.

- Nem...-válaszoltam suttogva, lehajtott fejjel. - Nem akarok most itt lenni... Nem akarom, hogy így lássanak...

- Szóljak apukádnak? Beszélsz vele?-kérdezte, s én csak némán bólintottam. Nem sokkal később apa jött be hozzám a nappaliba, s a nagy üvegajtót becsukta maga mögött.

- Haza viszem anyukádat, menjetek csak és levegőzzetek, rendben? Minden oké lesz, ügyes vagy és erős.-mondata után megölelt engem, s behívta Jimint, aki a cuccaimmal jött be. Titokban még a cipőjét is felvette, s úgy jött be a lakásba, s nekem is odaadta a sajátomat. Apa természetesen poénkodva megjegyezte, hogy mennyire illetlenek vagyunk, de azért nem mondja el Taejoonak. Kicsit jobb kedvre derített humorossága.

Halkan léptünk le a lakásból, nem akartuk, hogy bárki megállítson minket, s kérdezősködjön.

- Hozzád menjünk?-kérdezte Jimin kezemre fogva, s érdeklődve pillantott rám.

- Ne...inkább hozzád, ha nem probléma...otthon még van cuccom, nem akarom, hogy eluralkodjon rajtam ez az egész. Csak egy mindenmentes hely kell és jobban leszek.

Egy mindenmentes hely, amiben mégis megvan mindenem...ahol Jimin velem van és az ürességben ő lesz a minden.