𝐇𝐞𝐲 𝐲𝐨𝐮 | ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

3

<barátkozás>

Napok teltek el azóta, hogy Jungkook visszatért Szingapúrból, és egészen mostanáig nem látta a bátyját. Néhányszor megcsörgette a telefonját, de nem úgy tűnt, hogy a szám kapcsolható. Jungkook azon tűnődik, hogy vajon az országban van-e?

Kopp-kopp.

Az üvegajtó kopogása helyett Park Jimin szájából hallatszott a hang, aki Jungkook irodájának ajtaja mellett állt egy halom aktával.

"Mizu kis szörnyeteg?" Jungkook felnézett az íróasztaláról.

"épp erre jártam, ezért megkérdezlek, hogy nem akarsz-e együtt ebédelni?" Jimin jobbra-balra ringatta a testét.

"Szóval véletlenül épp erre jártál, mi, pöttöm? Az irodád a szomszédban van, az isten szerelmére - sóhajtott fel Jungkook szótlanul, túl vadul hangzott.

"Igen, figyelmen kívül hagyhattalak volna, de mégis bejöttem köszönni! Te hálátlan kölyök!" Jimin felemelte a hangját, és az asztalra csapta az aktát, hogy pusztítást végezzen, amiért a kint ülő titkárnő Choi tekintetét érdemelte ki.

Jungkook megcsípte az orrnyergét, "miért várok egyáltalán bármi jót tőled?" - sóhajtott, "rendben, miért akarsz enni ebédre?".

"Már nem vagyok éhes, egyél egyedül, hogy találj egy puncit, te seggfej!" Ezzel Jimin kiviharzott a szobából,nem felejtve el becsapni maga mögött az ajtót jó erősen.

Jungkook hátradől a székén, tehetetlenül sóhajtott, őszintén nem érti, hogy lehet Park Jimin 25 éves? Ahogyan beszél, ahogyan viselkedik és határozottan a kinézete egyáltalán nem illik a korához. Megnyalta kiszáradt ajkait, mielőtt felállt, és máris tudta, hogy Jimin irodája irányába sétál.

Kétszer kopogtatott az üvegajtón: - Szia... - szólította meg, a hangja lágyabb lett.

"Menj el..." Jimin reszkető hangja áthallatszott a vékony falon. Jungkook habozás nélkül rögtön berontott a szobába, "nézd, sajnálom, hogy udvariatlan voltam, oké? Ebédeljünk most?" Jungkook hangja áthatóan hangzott, de Jimin háttal állt Jungkooknak, és nem fordult meg, hogy ránézzen.

"Én gy-gyűlölöm azokat az embereket, akik nem értékelnek engem..." - mondta, a szavak valahogy átütötték Jungkook szívét, és maximálisan sajnálatot váltottak ki belőle.

"Hé...Jimin" - Jungkook ekkor odasétál hozzá, aki duzzogva ült a széken.

Megragadta Jimint a csuklójánál fogva, és kissé felhúzta, hogy talpra álljon. Mindkét kezét Jimin karjának oldalára tette: "Tényleg nagyon sajnálom, nem akartam, tényleg."

Látta, ahogy Jimin arckifejezése apránként enyhül, azonban még mindig nem mondott semmit, ezért folytatta: " Kisujj ígéret?" és kinyújtotta utolsó ujját, várva Jimin válaszát.

Jimin hirtelen hatalmas nevetésben tört ki, majdnem olyan hangosan, hogy az egész épület hallotta.

"Mi a fasz van már megint?" Jungkook, aki pokolian tehetetlen volt, Jiminre bámult, aki még mindig nevetett, amíg el nem fogyott a levegője.

"Olyan aranyos vagy, amikor bocsánatot kérsz, Jeon Jungkook! És te tényleg hiszel nekem, nekem kellene csatlakoznom a k-dráma csapathoz" - nevetett Jimin, megcsípte Jungkook duzzadt arcát, és nem is figyelt arra, hogy Jungkook arca hogyan változott meg.