The One // Taekook *BEFEJEZETT*

13.fejezet: Lánc

Reggel szinte azt sem tudtam, hogy hol, mikor, miért és ki vagyok amikor felkeltem. Magam mellé néztem, de szomorúan vettem észre, hogy az együtt töltött éjszakánk után Taehyung megint elment. Ezt annak tudtam be, hogy nem bírja sokáig emberi alakban, viszont akkor is fájt.

Nekem kellett valaki akihez hozzá bújhatok, aki reggel puszit ad az arcomra és elmondja mennyire szeret. Ehelyett ezt csak akkor tudom megkapni mikor éjjel besurran az ablakomon. A legszebb ruhámat vettem fel, majd ráírtam egy régi ismerősömre aki nem is lakott olyan messze tőlünk. Ez pedig Namjoon volt.

Elhatározottan lépdeltem Taehyung felé aki békésen ette a reggeliét, én viszont egy kantárral, takaróval és nyereggel a kezemben igyekeztem nem elesni. Szó nélkül dobtam le elé a kellékeket, mire láttam a szemeiben, hogy nem érti mi történt.

- Elmegyünk ma egy kedves barátomhoz.- mosolyogtam rá, de igencsak ideges voltam.

- Mi a baj?

- Nekem? Semmi. Talán megjött a havim. Ezt szokták mondani ha egy pasi hisztisebb.

- Komolyan kérdezem.

- Akkor most szögezzük le. Azért hagyaz ottt minden éjjel, mert jó formán csak szexre kellek vagy azért amit mondtál a bárban.

- Szerintem ez nyilvan való, hogy azért, mert már mikor bevittél a szobába tegnap, már akkor is egy hajszálon múlott az egész, de én visszafogtam magamat annak ellenére, hogy az istenért se hagytál menni. Nem emlékszel? A nyakkendővel húztál magadra azért könyörögve, hogy dugjalak meg. Ne hogy már én legyek itt a hibás mert kényeztetni akarlak!

- Értem. Akkor legközelebb inkább gyere vissza vagy nem tudom! Szörnyű nélküled kelni. Mintha egy egyéjszakás kaland lennél.- kezdtem el rá rakni a felszerelést.

- Miért megyünk a barátodhoz?

- Mert az a barát nem csak egy barát.

- Ezt mire véljem?

- Namjoon az én... Hogy is mondjam. Ő a... Nem tudom ezt így meg magyarázni. Olyan mint a testvérem.

- Persze.

- Komolyan mondtam!- húztam meg hasánál a szíjat.

- Na jó.- unta meg és inkább elsétált.

- Hé! Gyere vissza!

- Még mit nem!- kiabált felém, mikor már kellő távolságra volt tőlem.

Újfent a faház mögé ment, s biztosra vettem, hogy azért, hogy levegye magáról azt amit rá küzdöttem. Idegesen követtem, de mikor odaértem, a szemeim kikerekedtek. Konkrétan oda láncolta magát a kerítéshez.

- Nem viszlek sehová.

- Mi ez valami sztrájk a lovaknál?- gugoltam hozzá, de egyszerűen nem tudtam levenni a láncot a csuklójáról.

- Nem. Azt mondtad nem maradok melletted elég ideig emberként, nem? Itt vagyok akkor. Azt csinálsz velem amit akarsz.

Nagyot nyeltem. És végig néztem rajta. Ahogyan a karján megfeszül az izom, a tökéletesen kidolgozott melkasa és hasa pedig úgy hatott rám, mint a gyerekekre a cukor. Felpörgetett.

- Ereszd ki magadat. Bocsánatot kérek. Szörnyen hisztis vagyok azóta, hogy felkeltem. Hányingerem is van a másnaposságtól.- hajtottam le a fejemet.

- Ne engem büntess amiért sokat ittál, Kook. Végképp ne azért kapjam már az ívet ami vagyok.- nézett fel rám.

- Bocsánat na!- túrtam a hajamba.- De akkor is megígértem Namnak, hogy ma átmegyek. Vigyél kérlek át.

- Egy feltétellel.

- Igen?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Emlékszel? Tartozol nekem valamivel.- jelent meg egy fél oldalas mosoly az arcán.

- Hihetetlen vagy.- mosolyogtam, majd megcsókoltam.