The One // Taekook *BEFEJEZETT*

8.fejezet: Az igazság

Két hét telt el azóta, hogy láttam Taeyeont. A hotel után nem keresett. Nem is vártam tőle, de belül fájt. A hangokat egyre többet hallottam, de mindig csak egy-egy szót. Taehyung pedig idő közben megengedte, hogy szőrén lovagoljam, így érezhettem a teste melegét, miközben sétáltuk a köröket a közeli mezőn, majd a patak partján. Így volt ez a mai nappal is, mikor a patak kövein sétált, én pedig előre dőlve hozzá öleltem, és bújtam hozzá.

- Tudod ha ember lennél, biztosan szerelmes lennék beléd. Biztosan gyönyörű lennél. Kedves, okos, vicces és egyszerűen tökéletes. Szerinted is így van?

Még ha tudta volna a választ is, akkor se válaszolhatott, viszont a fülemet megint megcsapta az a hang.

- Igen.

És hirtelen összeállt az egész. Hogy miért hallhattam a hangját Taeyeonnak mikor vele voltam és mikor Taehyungal.

- Állj meg!- kiabáltam, mire ijedtében megállt a ló. Ez nem lehet... Taehyung!- szálltam le róla, majd egyenesen szembe álltam vele.- Ugye ez nem az? Ugye csak megőrültem és azért hallok hangokat.

- Nem.- válaszolta.

- Te jó ég...- kezdett el forogni a világ, majd mielőtt összeestem volna, orrával a karom alá nyúlt, így megtartva engem.- Biztosan csak képzelődöm.

- Nem így akartam, hogy megtudd, de annyira válaszolnék minden egyes mondatodra és kérdésedre... Jungkook... Drága gazdám.

- Nem! Nem! Nem! Ez nem igaz!

- Kérlek...

- Ezt tudják anyámék? Hogy te... Te mi vagy?

- Valószínűleg nem. De nem is szeretném ha tudnák. Akkor elválasztanának minket.

- Atyám...- temettem arcomat a tenyereimbe.- Miért én? Hogy lehet ez?

- Egy barátot akartál, nem? Itt vagyok neked én! Sosem hagylak el, csak ne áruld el senkinek.

- Én egy lovat akartam, nem egy hibridet!- kiabáltam rá, mire fülei hátra húzódtak, és kettőt lépett hátra.

- Sajnálom.- hajtotta le fejét.

- Hogy tudsz beszélni? Mármint ki se nyitod a szádat!

- Nem kell kinyitnom ahhoz, hogy halld a gondolataimat, ha én is azt akarom.

- Múltkor... Ott voltál emberi alakban a bárban? És a vidámparkban?

- Lehet.

- Jézusom... Akkor... TAEHYUNG!- ordítottam, már a káosz határán.- Hogy mondhattál nekem olyanokat?

- Én csak...- akadt belé a szó.

- Legalább mondtad volna el! Miért kellett azt hinnem, hogy őrült vagyok? Meg, hogy az a férfi olyan mint a lovam és nem értem miért?

- Visszaküldtél volna...

- És szerinted most mit fogok csinálni?

- Visszaküldeni...

- Nem.- ráztam meg a fejemet.- Azt fogon szépen csinálni, hogy ide leülök.- ültem le egy nagyobb kőre.- Te pedig szépen átváltozol itt előttem, hogy biztos legyek nem-e a fejemben van még mindig ez a hang.

És ott volt. Lassan, de minél több ideig tartott annál jobban realizáltam, hogy megtörténik. És megtörtént. Ott állt előttem, anyaszült mesztelenül Taehyung, akire azt hittem, hogy Taeyeon. Ha akartam volna se tudtam levenni róla a szemeimet, hiszen tökéletes teste rabul ejtett. Nyelnem kellett egyet, hogy erőt vegyek magamon és tekintetemet a cipőmre szegezzem.

- Miért titkoltad?- suttgotam.

- Féltem, értsd meg, hogy a fajtám kihalóban van!

- Meg a francokat... Mindenhol ott vagytok... Csak azt nem tudom miért pont én vagyok ilyen szerencsétlen.

- Figyelj rám! Az ember akitől megvettek az az apám volt! Az anyám hibrid volt, de belehalt a szülésbe. Tizenkilenc éve éltem börtönben, de te jöttél és kiszabadítottál.

- Dehát... Nem lehet, hiszen te sokkal idősebb vagy, mint a többi...

- Ez nem igaz! Ismerek olyat aki már huszonöt éves! Ne ítélj el engem csak mert féltem. Kérlek...- borult le a térdeire.

- És ki Taeyeon?

- A bátyám... Igazából csak a nevét loptam el, hogy ne legyen feltűnő az egész...

- Értem. Jól van... Változz vissza és menjünk haza. Nem mondalak el senkinek, de kérlek, hogy többet ne hazudj... Nem tudnálak szenvedni látni, ha arra kerülne a sor, hogy elvisznek téged. Jó?- néztem az immár ló formában lévőre.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek.- mondtam, mikor újra felszálltam rá és előre dőltem, ugyan olyan pozícióba ahogy voltam.