The One // Taekook *BEFEJEZETT*

18.fejezet: Ellenségek

A szívem a torkomban dobogott és nem tudtam tisztán gondolkodni. Taehyung mögött Taeyeon kivételével mindenki engem nézett és éreztem, hogy nem azért, mert megvédeni akarnak, hanem mert megölni amiért segítettem Jiminnek, közben pedig elcsábítottam a fajtársukat.

- Miért vagy egyedül?- kérdezte végül Tae.

- Ez nem a te dolgod.

- Dehogynem!- lépett ki a sorból az egyik szarvas.- Ez mindnyájunk dolga! Merre vannak a mocskos szüleid?

- Itt vagyunk.- léptek ki a házból.

Csak pupilláztam, hiszen hang nélkül osontak el mögöttem, méghozzá felszerelkezve, felkészülve a harcra.

- Már vártuk mikor jöttök el és dőltök be a csapdának.- jelent meg egy groteszk mosoly Mr.Parkon.

- Csapda?- kerekedtek ki Taeyeon szemei.

- Bizony ám. Mi sem vagyunk egyedül.- s ezzel megjelent négy másik alak is.

- Ez nem lehet...- suttogtam.- Taehyung!- ordítottam, mire ő rám nézett.- Menekülj!- fakadtak ki a könnyeim.

Ő csak egy halvány mosolyt eresztett rám, s visszaváltozott azzá akibe először beleszerettem. Ezzel megkezdődött a harc. Alig tudtam követni a szemeimmel ahogy a hibridek és az emberek ugrálnak egymás között. A levegő lassan fogyott el a tüdőmben, mind végig azért imádkozva, hogy Taehyung és Jimin túlélje. A hibridek szélsebesen változtatták meg az alakjukat, szinte pillanatok alatt egyszer emberek, egyszer állatok voltak. Félelmetes volt látni, ahogy az egyik farkas nyüszítve, szinte már sírva borul a földre, míg a felette álló ember egy láncot köt a nyakára, s azzal szorítja el a levegőjét.

- Elég...- suttogtam, sokkban állva a látványtól.

Hirtelen megláttam Taehyungot ahogy emberi alakban az egyik halott vadásztól elvett fegyverével harcol Jiminnel. Ekkor értettem meg mekkora szakadék áll köztünk. Amíg Taehyung pusztítani akart eddig, én építeni szerettem volna egy szebb világot. A lábaim maguktól indultak el, mikor egészen a ház bejáratáig vergődtek. Szapora léptekkel rohantam le a konyhába, ahol mind a kettő ütötte a másikat.

- Taehyung!- kiabáltam, mire tekintetét felém fordította, de nem azt a szempárt láttam amit eddig.

A színük sötét volt, szinte fekete, az arca véres volt, orrán egy sebbel, kezében egy kést fogott. Mire feleszméltem, a falnak döntött, fegyverét a nyakamhoz nyomva.

- Engedd el!- kiáltotta Chim.

- Taehyung...- szóltam reszkető hanggal.- Nem az ellenséged vagyok.- simítottam az arcára.

- Elárultál!- sziszegte.

- Meg akartam menteni a legjobb barátomat.- folytak le a könnyeim.

- És megérte? Miattad halt meg három testvérem. Szóltál ennek a baromnak és ő ide hívott mindenkit. Erről csak te tehetsz!

- Ez nem igaz!- ráztam meg a fejemet.- Ti akartatok támadni, nem ők!

- Ha valakit meg akarsz ölni akkor engem, ne Jungkookot!- állt Taehyung mögé a barátom.

- Ti emberek nem tudjátok milyen mikor egész életedben menekülsz, bujkálsz és félsz, mert bármikor meghalhatsz. De most...

- Most itt vagyok!

- Jungkook, még te sem értheted mennyire nehéz az életünk.- rázta meg a fejét.

- Jimin, állítsd meg őket. Kérlek.- néztem át Taehyung válla fölött.

- Mégis hogyan?!

- Csak csináld!- kiabáltam rá.- Taehyung, könyörgöm, nem kell így élnünk. Elmondom anyáéknak, hogy szeretlek és hidd el nem fognak bántani téged!

- Nem hihetem ezt el...- engedte le a kést.-  Menj haza és mond a szüleidnek, hogy elszökött a lovad.

- Tessék?!

- Nem megyek vissza. Mindig arról álmodtam, hogy szabad legyek. Elutazok és szabadon fogok élni lóként. Ahogy mindig is akartam.

- Nem hagyhatsz el...

- De, Jungkook.

Ez volt az utolsó szava felém, mielőtt engem az ájulás szélén ott hagyott.

Jiminnek sikerült leállítania a harcot, s utána náluk maradtam éjjelre. Végigsírtam minden másodpercet. Akkor értettem meg csak igazán, hogy mennyire múlandó a boldogság és bármikor fordulhat a kocka. Biztosra vettem, hogy Taehyung élete legnehezebb döntését hozta meg, mikor véglegesen is kilépett az életem ajtaján.