Szeretlek...| ~Namjin~ (Befejezett)

11. Fejezet

Seokjin pov:

Miután Jiminie kisírta magát, megmértük a súlyát. Teljes testében remegett. Pszichológusnak lenni nagyon megterhelő, főleg mikor látod az összeomlott betegeidet! Miután Jimin súlyát megláttam, egy nagy sóhajtás után felfirkantottam.

Park Jimin
2023. 11. 07.
16 éves
175cm
45kg

Jimin nem, hogy hízott volna, fogyott. Mikor legutóbb mértük, az egy hete volt, két kilót fogyott! Szomorúan néztem kedves betegemre, aki remegō kezekkel, könnyektől csillogó szemekkel nézett rám.

-Fogytál. - Sóhajtottam. - Csoda, hogy tudsz járni! - Néztem rajta végig. - Jiminie, ez így nem mehet! Már régen egy pszichiátriai osztályon vagy egy kórházban kellene feküdnöd! Én persze meg megbeszéltem a szüleiddel és az orvosokkal, hogy ha nem kell befeküdnöd, megoldjuk, hogy normális legyen a súlyod! - Kicsit úgy hangozhatott mintha megszídnám, szegény el is sírta magát! Ismét egy szoros ölelésbe vontam.

-Shajnáloomm... - Sírt a vállamba bújva. Megsimogattam kobakját és egy puszit is nyomtam rá.

-Jiminie, tudod, hogy csak jót akarok.. Nagyon fontos vagy nekem! Mondd el mikor ettél utoljára és mit! - Engedtem el. Nagyot sóhajtott és rám emelte tekintetét.

-Tegnap előtt, egy fél almát és pár karika uborkát.. - Ismét sóhajtottam és felkelve a szekrényemhez sétáltam. Kivettem belőle egy tábla csokit és Jiminhez sétáltam.

-Megérdemled a csokit Jiminie! - Adtam remegő kezeibe. - Edd meg légyszives és ne hánytasd magad miután megetted! Tudom, hogy az alma és az uborka után meghánytattad magad! Valószínű, hogy nem jött semmi... - Próbáltam óvatod lenni és nem megbántani, de ez nagyon nehéz! Egy anorexiás/evészavaros embert nagyon egyszerű megbántani és szinte mindent óvatosan kell beadagolni! Persze sokszor muszáj könyörtelennek lenni, de nem akarom érzelmileg zsarolni azzal, hogy szomorú leszek, ha nem eszi meg a csokit! Tudom, hogy nem esne jól neki, tudom, hogy magát hibáztatná és csak ostorozná magát!

-Jin Hyung... Ez nagyon.. Öhm.. - Lehajtotta a fejét és ekkor hallottam ahogy megkordul a gyomra. Elmosolyodtam rajta és megsimogattam a kobakját. - Francba! - Motyogta továbbra is lehajtott fejjel.

-Edd meg Jiminie! - Kuncogtam rá. - Legalább csak egy kockát! Meglátod, hogy jól fog esni! És ne aggódj! Egy pár kocka csoki nem fog megártani! - Mosolyogtam rá. Egy nagy reszketeg sóhaj után elkezdte kibontani, óvatosan letört egy kockát, majd csontos ujjaival ajkaihoz emelte. Mosolyogva bólogattam, ezzel is bíztatva őt. Ismét egy reszketeg sóhaj hagyta el ajkait, majd szájába tette a csokit és elkezdte megrágni.

-A rohadt életbe miért ilyen... Finom? - Bosszankodott miközben elkezdte a kalória táblázatot keresni. - Miért van össze firkálva? - Nézett rám kétségbeesetten.

-Azért, hogy ne aggódj amiatt, hogy mennyi kalória! -

-Rákeresek! - Vette elő a telefonját. - Nincs mobil netem.. Majd otthon.. - Halkult el. Tudom, hogy ezek után elmegy meghánytatni magát, otthon pedig rákeres a kalória táblázatra, de én akkor is reménykedek, hogy ez mégsem így lesz.

-Jiminie, légyszíves ne tedd! - Néztem rá kérlelve. - És egyél még csokit! Azt mondtad finom! - Dőlök hátra. Bólintott egyet majd egy nagy sóhaj után megfogta az egész táblát és egy hatalmasat harapott. Nagyon meglepődtem, de mosolyogva néztem ahogy jóízűen eszik. Nagyon jól tudom, hogy a kis buksijában épp magát szidja, hogy nem kellene ennie, mégsem tud parancsolni magának, és hogy ezek után mégjobban sajanyargatni fogja magát és nem érdemel semmi jót! Pontosan tudom, hogy erfe gondol. De még is eljátsza, hogy minden rendben és jól esik neki. Talán tényleg. Mélyen legbelül talán tényleg jólesik neki, csak nem akarja beismerni és a gondolataival épp felemészti magát! Tudom, hogy valószínűleg mi játszódhat le benne, de olyna jó nézni ahogy eszik! Csillognak a szemei miközben tömi magát! Miután abbahagyta az evést, száját törölgetve nézett maga elé.