Szeretlek...| ~Namjin~ (Befejezett)

8. Fejezet

Namjoon pov:

Csak ültem egy helyben és szerelmemet néztem. Óvatosan végigsimítottam oldalán és elmosolyodva megráztam a fejemet. Igaz egy icipicit befostam tőle, de ez most nem lényeges! Tudnia kell, hogy bármi történjék, képtelen lennék elhagyni őket!

-Nem Baba! - Puszilom meg míg értetlen arcot vág. - A főnök azt mondja, hogy mindent elintéz, mi mindhárman mehetünk, nem marad itt senki és együtt fogunk majd lakni! Nekünk az a dolgunk, hogy egy hét múlva hétfőn, reggel nyolcra a reptéren legyünk! - Hajoltam közelebb. - Japán szép hely, dönsd el mit akarsz felvenni hercegnő! - Azzal ajkaira tapadtam, s egy lágy csókban részesítettem. Kábán, de viszonozta.

-E-Ezt nem értem.. - Motyogta szemeimbe nézve. Láttam csillogó lélektükreiben, hogy teljesen meg van zavarodva! Megértem, a helyében én sem nagyon érteném, mi is történik..

-A főnök a helyébe akar engem, de a továbbképzésem miatt Japánban kellene lennem három hónapot! De én nélkületek képtelen lettem volna elmenni! Így titeket is vinnelek kell magammal!! - Simogattam hátát.

-De.. De nekem ott vannak a betegek! - Igen, erre én is gondoltam, fogalmam sincs mi lesz, viszont Mr. Chan azt mondta, hogy elintézi! Nem tudom mire gondolt.. De biztosan megoldja!

-Én is tudom, de Mr. Chan megoldja! - Hajoltam közelebb, ő csak hátra lökött, kiszállt az ölemből és elém állt.

-Nem, ez nem így működik Namjoon! - Hangján tisztán hallatszik a düh. Feje vörösödik, szemei bekönnyesednek. Olyan rossz érzésem van most.. - Erről szólnod kellett volna! Nem dönthetsz helyettünk is! Miának ott vannak a társai, ha kiszakítjuk a környezetéből, neki sem lesz kellemes! Ott vannak a betegeim! Gondolnom kell rájuk! Neked is gondolnod kellett volna rájuk! Igaz, tök jól hangzik, hogy három hónap japánban így kis cukin hármasban, de nekünk is vannak kötelezettségeink! Ha még egy nyaralásról lenne szó, amit már régóta térveztünk volna... De ez így hirtelen sok! Gondolj már bele! Elég okos vagy, hogy rájöjj! Istenem, Namjoon ezt most azonnal meg kell beszélned a főnököddel! Ez, ez nem lehetséges! Nem mehetek veled! Mia sem mehet veled! Ne érts félre szerelmem, örülök a sikerednek és örülök a lehetőségednek! Élj vele! Kibírtuk volna, kibírtam volna... De ez így sajnos megoldhatatlan! Ahj istenem még mindig nem hiszem el, hogyan bólinthattál rá anélkül, hogy megkérdeztél volna engem! Namjoon ez, egy igazán nagy botor döntés volt! - Azzal táskáját megfogva kiviharzott az irodámból.

Csak ültem ott egy helyben és néztem ki a fejemből. Igaza van.. Akkora egy marha vagyok! Hogy gondolhattam azt, hogy majd Jin csak úgy belemegy ebbe és itthagyja a betegeket mert Mr. Chan el tudja intézni? Francba! Francba! Francba! Idegesen felpattantam és elmentem főnököm irodájába. Kopogás nélkül rontottam be, ennek következtében főnököm megriadt egy kicsit. Csak bevágtam az ajtót és odacsörtettem.

-Egy marha vagyok! Nem jöhetnek velem! Nem szakíthatom ki őket a környezetükből és Jinnek vannak betegei! Nem hagyjatja őket magukra! - Mondtam feszülten. Ő csak pislogott párat majd egy bólintás után mutatra, hogy foglaljak helyet. - Nem értem miért bólintottam rá! Ahj istenem nem vagyok normális! - Temettem arcomat a tenyerembe és frusztráltan sóhajtottam.

-Rendben van, még nem kezdtem el intézkedni, legyen az, hogy újraírunk néhány papírt, te elmész szépen az eredeti terv szerint és hazajösz! Mindenki boldog lesz, neked meg lesz egy céged! - Vette fel szemüvegét. Hálásan bólintottam majd a papírokat intéztük el ismét. Kábé másfél óra múlva már épp indultam volna hazafelé, mikor valaki berontott az irodámba.

-TE MEG VAGY HUZATVA? - Kiabált rám Jungkook. - KOMOLYAN ELMÉSZ? - Lépdelt elém és megrángatott - Taehyung mondta, hogy a kis párod épp nála sírja ki a bánatát, és csak így mondja, hogy te lelépsz! - Jungkook nagyon dühösnek látszik..