Szeretlek...| ~Namjin~ (Befejezett)

2. Fejezet

Namjoon pov:

Ott ült előttem egy kedves, inteligens pszichológus, akit amúgy kurvára nem is ismertem.. De valahogy mégis vonzott magához. A szemében azt látom, hogy szeretne rajtam segíteni, meg szeretne engem ismerni. De sajna Doktor Kim nem tudja mit is szeretne igazán...

Látom ahogyan kecses kis kezét hajába vezeti és óvatosan beletúr, hogy megigazítsa fürtjeit. Gyűrűs ujján jegygyűrű csillan, ezek szerint nős. Ki gondolta volna, hogy a jóképű fiatal doktori címmel rendelkező férfiaknak esetleg ne lenne felesége? Az összesnek van. Sőt, neki talán már gyereke is van!

-Valóban, mindenkinek vannak problémái, viszont engem a tieid érdekelnek! - tette le a papírt és a tollat, mintha ezzel akarná jelezni, nem akarja orvosilag megközelíteni a magánéletemet és az abban rejlő titkokat, gondolatokat.

-Nem érdekli őnt a problémám. Magának ez a dolga, meghallgatja a betegei hisztijeit és ezeket szépen felírja. Magát nem érdekli a betegei problémája, magának az a dolga hogy meghallgassa őket és pénzt kap érte. -

-Valóban pénzt kapok érte, valóban van ami nem érdekel és felírom. De te most felkeltetted az érdeklődésemet fiatal ember! - Dőlt hátra. - Nem sok fiatal érkezik hozzám ilyen titokzatos és érdekfeszítő lélektükrökkel és nem sok fiatal rendelkezik ilyen erős kezekkel. - Utalt arra, hogy combjaimon ökölbeszorított ujjaimon a bőr fel van horzsolódva. - Sokat verekszel, mos is dohány és férfi parfüm szagod van, adsz magadra, de mégsem vagy az aki csak játszadozna a nőkkel ugyanis nincs női parfüm vagy dezodor szagod. Verekszel. Sok a sérülésed, újabbak és régibbek is. A szemeid arról árulkodnak hogy a fejedben egy hatalmas kupleráj helyezkedik el. Inteligens és megfontolt a szóhasználatod, ezek szerint mégsem egy olyan tahó vagy mint ahogy apád beállított. A szüleid nem ismerik az igazi Kim Namjoont akivel együtt kell élniük. Nem hallják a sok mondanivalódat, hallasd őket! - Nézett rám fapofával.

-A verekedést többször is megemlítette.. - Néztem rá ámulva. Öt vagy tíz perce vagyok itt és ezeket már most megállapította!

-Igen, az elég fontos része a mondanivalómnak. - Bólintott

-Miért? -

-Én is ezt szeretném kérdezni. Miért? -

-Azért mert meg van rá az okom. -

-Értem. Mi az ok? -

-Azt hitték lehet velem szórakozni, de tévedtek. - Néztem íriszeibe. Hosszas csend állt be közénk és csak szemeztünk.

-Namjoon, maga igazán érdekes. - magázott.

-Kösz. -

-Félre ért. - Szakította meg a szemkontaktust majd felállt és íróasztaljához ment. - A szüleid vélhetően nem kedvelnek benned valamit. - Nézett rám onnan.

-Maga furcsa. - Motyogtam halkan.

-Mit nem kedvelnek benned a szüleid Namjoon? -

-Azt, hogy élek. Mindent amit csak teszek! -

-Bővebben? - Fordított nekem hátat ahogyan keresgélt valamit.

-Az identitásomat. - Ahogy kiejtettem a szavakat rögtön megállt bennem az ütő. Kimondtam.. Ilyen hamar egy olyan embernek akit a legkevésbé nem érdeklek és csak azért vagyok itt mert a szüleim kényszerítenek!

-Mit mondtál? - Fordult felém halkan. Szemei könnyesek voltak akárcsak enyéim.

-A-Az identitásomat.. - Suttogtam halkan. Már rögtön az első találkán kiderült, hogy buzi vagyok, ez nagyon szuper.. Csak nézett, csak elveszett könyfátyolos íriszeimben.