Szeretlek...| ~Namjin~ (Befejezett)

6. Fejezet

Seokjin pov:

~négy hónappal később~

A hatalmas ágyban egyedül ébredek, redőnyök félig felhúzva így a szoba egy része megtelik a reggeli nap sugaraival. Kintről zajokat hallok, nekem viszont minden porcikám fáj a tegnap este miatt. Namjoon igazán megtornáztatott.

-De apa! Mondtam már, hogy ez nem lesz így jó! - Kibált szerelmemre az apró csemete.

-De miért? - Hallottam kétségbeesettebb hangját.

-Szerinted anya így szokott főzni?? - Úristen. Ezek a konyhámban vannak! Ezek főznek!

-Nem tudom micsináljak! - Sipítozott elhalóan magas hangon a szerelmem.

-Úristen szedd ki a tányérból a hélyát! És csak azután tedd bele a sót! Felnőtt vagy apa és egy rántotta nem megy?! -

-Nem tudok főzni bocsánat! - Sajnálokozott. Mielőtt a sütés részéhez érnének, ki kell jussak!

Óvatosan feltornáztam magam az ágyról majd egy alsó nadrágot és Nam egyik szesszi pólóját vettem magamra és rohantam is -vagyis ki sántikáltam- a konyhába.

-Mielőtt felrobbantod a sütöt, drágám.. - Simítottam kézfejére.

-ÚRISTEN! - Ugrott hátra a szívére fogva. - Megijedtem... -

-Hát még ÉN mikor arra kelek, hogy TE akarsz rántottát csinálni! - Lököm odébb és szépen kijavítom az eddigi hibákat és normálisan elkészíten a reggelit.

Leültünk mindannyian elfogyasztani a rántottát. De Joonie azóta nem mert megszólalni és csak félve pillant rám, majd gyorsan elkapja a tekintetét.

-Apa, anyu lehet, hogy most kiabált, de aggódott, hogy felgyújtod a konyhát és meghalunk! -

-Bizony Joonie! - Simítottam alkarjára. - Tudom, hogy ügyes vagy te, a vizsgáid is jók lettek, erős vagy ez tagadhatatlan! De ha a konyhába mész... - Pillantottam rá. - Nagyon aggódtam, hogy elvágod az ujnadat, lefröcskölöd magad olajjal, felgyújtod a konyhát vagy valami mást.. Nem arra célzom, hogy béna vagy! Csupán féltelek! -

-Denemvagyokkisgyerek! - Mormogta orra alatt.

-Szeretlek Joonie! - Bújtam hozzá és ő is szorosan megához ölelt. - Ha nem szeretnél viszont kis dedós szinten maradni, akkor VELEM főzhetsz! Segítek majd és tanítgatlak! - Pusziltam ajkaira. - És.. - Ekkor viszont észre vettem az ujján a vágást. - Na, hogy tudtam... - Keltem fel és elbicegtem a fürdőbe a fertőtlenítóért és a sebtapaszért. Joonie mutató ujján a bibit, lefertőtlenítettem és leragasztottam, majd egy gyógypuszit nyomtam rá.

-Szeretlek, ugye tudod? - Pislogott nagy szemekkel és az ölébe rántott.

-Én léptem, megnézem az Eperkét! - Intett kislányom és bement a szobájáb.

Órákkal később, Namjoon karjaiba bújva figyelem, ahogy olvas. Nem tudom milyen könyv ez, engem nem érdekel, de őt szemlátomást nagyon is! Annyira inteligens férfi és közben annyira egy kis ügyetlen! Szeretem őt minden hibájával együtt, engem nem zavar, hogy nem tud főzni, az az én dolgom! Engem nem zavar, hogy ügyetlen, itt vagyok neki én, hogy segítsek! Ráadásul még aranyos is az ahogyan ügyetlenkedik!

-Miről szól? - Kérdezem hosszú idő után.

-Gondoltam, hogy nem fogsz beleolvasni! - Kuncogott fejemet simogatva. - A könyv egy orvosról szól aki beleszeret egy betegébe, de nem tudja megmenteni, vagyis.. Jelenlegi állás szerint nem tudja megmenteni, de ki tudja? Van még vissza vagy száz oldal, lehet sikerül neki! - Ránt vállat.

-Ch orvosok.. - Mosolyodtam el majd mellkasába fúrtam magam. - Ki ne mond tudom, hogy én is az vagyok! - Csaptam vállon amikor észre vettem, hogy szólásra nyitotta ajkait.

-Akkor jó! - Kuncogott majd egy puszit nyomott hajamba.

-Apaaaaa! - Rontott be kislányunk és megragadta Namjoon kezét. - Azonnal segítened kell! Vész helyzet van! - Rángatta a kezét tovább.

-Mi a baj?? - Riadok meg és kikelek Joonie öléből, hogy fel tudjon kelni.

-Apa gyorsan! - Ráncigálja egyfolytában. Joonie értetlenül, s rengeteg aggodalommal telve indult meg lányunk után.

-Most már elmondod mi a baj? - Kérdezte mikor Mia szobája előtt megáltunk.

-Apa, Anya, ígérjétek meg, hogy nem fogtok haragudni! - Nézett ránk aggódva.

-Megigérem Kincsem! - Simítottam fejére.

-Én is megigérem Picikém. - Simogatta meg a hátát Joonie. Aggódva tekintettünk egymás szemeibe és csak vártuk, hogy történjen valami. Kinyílt az ajtó, bementünk és megláttuk a teapartira előkészített kis készletet.

-Üljetek le! - Parancsolt ránk majd hozzánk vágott két plüss mackót. - Elfelejtettétek, hogy reggel meghívtalak titeket! - Morogta. - Így muszáj volt ide hozni titeket. - Foglalt helyet és a műanyag teás kannával úgy csinált mintha teát öntene mindannyiunknak. Teljesen meg is feledkeztem róla, hogy meghívott minket! Most olyan bűntudatom van!

-Sajnálom Kincsem hogy elfelejtettem! - Szorongatom bűnbánóan a műanyag kis csészécskét.

-Oh én is elfelejtettem.. Bocsánat! - Pislogott Nam. Olyan aranyos ez az ember, hogy majd elolvadok! Mia csak szemet forgatott és mintha meg sem hallotta volna a bocsánatkéréseinket, úgy játszadozott tovább, melybe mi is beszáltunk.

Az éjszakai órákban azt szeretem a legjobban amikor kislányunk már alszik, mi pedig egy pohárka vörös borral tudunk beszélgetni! Mosz is épp a konyhában a pulnak dőlve kortyolgatom boromat míg Joonie az új munkahelyéről beszél. Szereti azt a helyet, de van egy olyan kollégája aki bizony egy kicsit sem szívéjes számára. Most épp arról beszél, hogy ez a nőszemély mindig beleszarik a munkájába! Múltkor direkt kifogyasztotta a nyomtatóból a lapokat, így Joonienak újakat kellett szereznie, betennie és csak azután tudta kinyomtatni azokat a papírokat amikre neki volt szüksége! Ez gonosz bizony.

-És tudod mit mondott nekem múltkor? - Horkantott fel. - Hogyha nem tetszik valami Mr. Kim, akkor azt egy gyertyafényes randevún közölheti velem! Aztán nekiállt kacsintgatni én meg visszakézből felpofoztam és beköpött a főnöknek! - Morogta ahogy tovább iszogatott. Ki is fogyott a pohara így töltött egy újat.

-Joonie, ez borzalmas.. - Sóhajtottam majd egy gyors puszit nyomtam arcára. - De örülök, hogy nem mentél bele ebbe a játékba, szeretlek és nem bírtam volna ki, ha elmész azzal a ribanccal! - Pusziltam meg ismételten.

-Nem is lettem volna képes rá! Olyan egy ribanc, utálom a ribancokat! Én téged szeretlek és hűséges ember vagyok, így nem tudtam volna megtenni! - Szorítotr magához jobbjával. Óvatosan letette a másik kezében tartott poharat, majd derekamra simítva húzott még közelebb.

-Szeretlek.. - Suttogtam dús ajkaira. Lágy, s érzéki csókot váltottunk melynek vége az lett, hogy a hálószoba felé tartunk és belülről térképezzük fel egymás szájüregét.

A hálószobában beleborultunk az ágyba, s az egyre csak növekvő vágy amit magunkban éreztünk, teljesen elvette az eszünket! Már épp kezdtünk volna vetkőzni mikor berontott a szobába az én kis angyalkám.

-Apa, anya rosszat álmodtam! - Szaladt be közénk. Joonie még egy hosszabb csókot hintett ajkaimra, majd elfeküdt mellém. - Micsináltatok? - Bújt be Nam és közém.

-Csak pusziszkodtunk! - Mosolyogtam rá orrára pöckölve. - Mia, kicsikém mit álmodtál? - Kérdeztem magmhoz ölelgetve.

-Azt álmodtam, hogy elmentünk együtt az álltkertbe és mikor együtt sétáltunk, hirtelen eltűntetek és.. És.. És.. elkezdtelek keresni titeket és.. - Pityergett folyamatosan. Egy épkézláb mondatot nem tudott elmondani szegénykém. - Aztán megláttam ahogyan az oroszlánok megesznek titeket! - Ujuj, ez borzasztó! Szegénykém értem miért fél! Bevallom, ha én álmodtam volna azt, hogy Jooniet vagy őt valamilyen állat épp bekbelez, én is sírtam volna! Az, hogy szeretteink elvesztésével álmodunk minden esetben rémisztő és szomorú jelenség! Soha sem jelent jót!

-Semmi baj Picim, itt vagyunk! - Húzott magához mindkettőnket Nam.