The Guardian Angels (Átírás alatt - minden jog fenntartva)

Chapter Two

Emma

Amikor odaérünk az ajtó elé Adam és Noah egyből bemegy és szóba elegyednek a bent lévőkkel, azonban én még mindig a kezemet tördelem és próbálom kitalálni, hogy mi lehetne az a nyomos indok, amiért elutasítom a bátyám kedvességét és felajánlását, miszerint lóghatok velük ma este. Azonban minél többet gondolkodom ezen, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy nincs az a mentség, ami nem okozna bűntudatot. Már épp indulnék be az ajtón, amikor hirtelen szembetalálom magam egy dús, fekete hajzuhataggal és kérdő tekintetével.

- Igen? – kérdezem zavartan.
- Nem jössz be, kicsi lány? Vagy talán félsz, hogy a farkasok megesznek? – viccelődik Noah felhúzott szemöldökkel. Ha tudná, hogy nem lőtt mellé, biztos kiröhögne és még meg is érdemelném, legalábbis azt hiszem.

Persze, a szó szoros értelmében nem félek, hogy megesznek, hisz' alapvetően a bátyám is egy jószívű srác, így elképzelni sem tudom, hogy a haverjai bunkók lennének az egy szem húgával, de azért fő az óvatosság. Mivel amúgy is szörnyen rosszul érzem magam idegenek társaságában, ezért egyből elkap a pánik, hogy mégis mit fogok itt csinálni.

- Magammal kellett volna hoznom a könyvemet – gondolkodom el, de aztán ráeszmélek, hogy kifele menet is magamhoz vehetem.
Ez a gondolat egy picit megnyugtat, így könnyebben válaszolok az előttem álló fiúnak.
- De, jövök – mondom és szerettem volna elmenni mellette, de ő az utamat állja és még mindig úgy tanulmányoz, mintha egy megfejtésre váró rejtvény lennék. – Beengedsz? – kérdezem egy kicsit bátrabban, miután már legalább két perce nem mozdul az ajtóból.
- Talán – közli pimasz mosollyal az arcán, én pedig a homlokomat ráncolom. – Mi az, hogy talán?
- Hát az attól függ, tudod ... - mondja, de még mindig nem értek egy mukkot sem.
- Mitől is? – kezdek mérges lenni és ez a hangomból is érződik. Bár lehet, hogy ez csak nekem tűnik fel és ő nem igazán tudja, hogy kezd kihozni a sodromból. Nem hinném, hogy szeretné megtapasztalni, hogy milyen az, ha Emma Collins dühbe gurul. Bár, ha jobban belegondolok, szerintem senki sem.
- Hát, hogy kapok-e érte valamit cserébe – válaszolja, én pedig teljesen lefagyva állok előtte és nézem az öntelt fejét és azt a rohadt kék szemét, amitől minden lányról leolvad a bugyi. Azt hiszem, hogy bármennyire akarom tagadni, ez alól én sem vagyok kivétel.
- Mégis mit kéne adnom cserébe? Tudtommal te vagy a mi házunkba – morgom az orrom alatt, de az ő lelkesedését cseppet sem töri le a válaszom. Igazából, ha jobban belegondolok, akkor még talán élvezi is a helyzetet.
- Ez igaz, viszont te akarsz velünk jönni az este – mondja hanyagul.
- Persze, mert titeket elviselni még mindig könnyebbnek tűnt, mint, hogy anyámat hallgassam, szóval ez nem a ti érdemetek, már ne is haragudj! – fortyogok magamban és a kezemmel megpróbálom odébb taszigálni, ami nem egyszerű, mivel láthatólag kétszer akkora, mint én.
- Noah, engedd már be! – szól ki a bátyám a barlangjából és a többiek is egyöntetűen morognak az orruk alatt valami hasonlót.

Elégedetten elvigyorodom, amikor Noah odébb áll az útból, de aztán tudatosul bennem, hogy hova készülök belépni és, hogy hogyan kerültem ebbe a helyzetbe, amitől egyből lehervad a mosoly az arcomról. Kelletlenül elbattyogok az említett személy mellett, aki mintha szándékosan nem ment volna annyival arrébb, hogy én beférjek anélkül, hogy hozzáérnék valamilyen testrészéhez.

- Bunkó – mormogom az orrom alatt, de mintha szuperhallása lenne, mert amikor elsétálok mellette, végigsimít a karomon, amitől tiszta libabőr leszek és kontrollálhatatlan vágyat érzek az iránt, hogy jól pofán verjem.

Miután átverekedem magam Noah-án a bátyám szobájában találom magam, ami teljesen ellentétje az én szobámnak. Anyámék mindig is imádták a bátyámat, ezért övé lett a nagyobb szoba. Ahogy belépek, megcsap az ismerős illat, ami csak a bátyámra jellemző. Miután elköltözött a kollégiumba a szobája egy kicsit személytelenebbé vált, amit egyből észre is veszek, miközben körbepillantok. Az ablak alatt a szokásos babzsák fotelek foglalják a helyet, bennük pedig két idegen fiúval, akik úgy vigyorognak, mintha megnyerték volna az ötös lottót.