Hold On [S.M.]

Part two

A szorongással, félelemmel, negatív érzelmekkel kísért éjszakai rossz álom a pszichiátriában rémálom, lidércnyomásos álom néven is szerepel. Általában nem tekinthető ritka jelenségnek, vannak visszatérő formái, fajtái, és általában nem is kell különösebben aggódunk miatta. Akkor válik komolyabb problémává, ha gyakori, jelentősebben zavarja az éjszakai alvást, és az illető már eleve fél lefeküdni, elaludni.

A szöveg sorait olvasva fordult meg a fejemben, hogy el kéne látogatnom egy orvoshoz, ugyanis egy minden éjszaka visszatérő, öngyilkosságról szóló rémálmom van. Aminek nem mellesleg én vagyok a főszereplője. Persze az ötletet hamar elvetve feküdtem vissza puha ágyam kényelmébe, hisz a gondolat, hogy bántsam magamat vagy esetleg mást, még sosem fordult meg a fejemben. 

☁︎︎

Reggel, a szokásoshoz híven, egyedül találtam magam az egész házban, azzal a különbséggel, hogy most két és fél hétre szünetelt az iskola a tavaszi szünet miatt. Őszintén szólva szeretek iskolába járni, mert vannak nagyon jó barátaim, akikkel kellemesen telik az idő, de ez megváltozik, amikor hazaérek és a szüleim is otthon vannak. A nővérem, Mia, két évvel idősebb nálam, egyetemista és kollégiumban lakik, így legfeljebb kéthetente találkozunk. A szüleim pedig munkamániások, sokat dolgoznak, ami azt eredményezi, hogy gyakran vagyok egyedül. És ez az egyedüllét olyan megszokottá vált számomra, hogy mára már inkább szeretek egyedül lenni, mint társaságban.

Reggeli után felvettem a cipőmet és a dzsekimet az ajtóban, kulcscsomómat kézben tartva léptem ki a csípős tavaszi levegőre. Az utam mindig ugyanoda vezet, egy közeli erdei útra, de felfedeztem, hogy az útból egy másik ágazik el, ami egyenesen az erdő szívébe vezet. A kilátás gyönyörű, és a legjobb benne, hogy senki sem jár arra. Mindig arra megyek, ha van egy kis szabadidőm, vagy ha ki kell tisztítanom a fejem. Útközben olyan dolgokon töprengtem, mint például, vajon hiányoznék-e valakinek, ha az álmom valóra válna? Nem mintha megvalósulna... de mi lenne, ha mégis? Vajon mások is álmodnak hasonló képtelenségekről, vagy csak én vagyok az egyetlen?

Az erdei útra érve néhány ismerős és idegen arcot láttam, de ők tovább haladtak, nem tértek le az "erdei erdei útra", ahogy én. Minden alkalommal egy meredek dombon kellett felkapaszkodnom, remélve, hogy nem találkozom vaddisznóval, aki megpróbál levadászni. Ez elég kellemetlen lenne, ugye? Félretettem minden félelmemet, és helyette arra koncentráltam, hogy ne fulladjak meg, míg felértem a domb tetejére; jobb lenne, ha nem olyan helyen halnék meg, ahol még a vaddisznók sem járnak.

Felesleges lenne minden mozdulatomat leírni; valójában csak sétáltam, és túlgondoltam az eszembe jutó hülyeségeket. Legfőképp azon töprengtem, miért pont velem történnek ezek? Miért nem lehet nekem is olyan normális családom, mint a barátaimnak? Miért romlik el a hangulat, amint anya belép egy szobába és megszólal? Legalábbis az enyém biztosan. Sokszor próbáltam elfogadni, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és hogy el kell fogadnom az embereket minden idegesítő tulajdonságukkal, de nehezemre esik, hogy anyám hangulata egyik percről a másikra változik, és néha úgy érzem, a tekintetével is meg tudna ölni. Az őrületbe kerget, hogy az idegbeteg viselkedése miatt nincs egy nyugodt napom sem, mindig kiabál velem, és ezzel tönkreteszi aznapra szánt összes életkedvemet. Lehet, hogy régen túl fiatal voltam ahhoz, hogy észrevegyem, mi történik körülöttem, vagy talán akkor még minden rendben volt, de valami megváltozott, ami tönkretette a dolgokat.

Észrevettem egy új ösvényt, amely kevésbé volt járt, mint az, amelyiken rendszeresen sétálok. Egy "mi történhetne?" gondolattal indultam el a kis faágakkal borított földúton. Nem különbözött a szokásostól, kivéve, hogy többször megijedtem a hirtelen felbukkanó fáktól, mint máskor. Szeretem alaposan szemügyre venni az új helyeket, és ez most sem volt másképp. Egy fatörzset vizsgáltam, amikor a szélcsendben mozgó falevelekre lettem figyelmes. Pánik tört rám, felkaptam a legközelebbi követ, és támadó állásba helyezkedtem, hátha meglátom azt, ami már észrevett engem és ügyesen elrejtőzött. Majd ismét mozgást hallottam magam mögött, így Michael Jacksont megszégyenítő mozdulattal fordultam meg, és minden erőmmel hajítottam a követ az előttem álló fekete pacára.