Hold On [S.M.]

Part fourteen

Sírva rohantam előre az útvesztőben, nem tudtam merre kéne megindulnom. Eluralkodott rajtam a pánik, fejvesztve kiabáltam ami csak eszembe jutott.. Legyen már vége! Miért pont én?  Két oldalra kinyújtott kézzel futottam előre és kerestem a kijáratot, ahol mindennek véget vethetek és nem kell többé éreznem azt a szúró érzést a mellkasomban, amitől alig kaptam levegőt, néha-néha összerogytam a fáradtságtól, de nem adtam fel, meg kellett találnom a helyet, ahol mindent helyre tudok hozni. Követtem a szívemet, ami csakis felé vezetett, de mindig valami akadályba ütköztem, a falak megállítottak, hogy egyenesen hozzá szaladhassak, de tudtam, hogy az ő ölelő karja valahol vár arra, hogy megtaláljam. Hol vagy már? Lihegtem, egy újabb helyre bekanyarodva.  Egy fehér papírdarabra lettem figyelmes, a szürke falon csak úgy virított. A lábaim egyre gyorsabban szedtem, majd letéptem a celluxal felragasztott cetlit. Közel vagy hozzám, drágám. Olvastam, majd zakatoló szívvel körbenéztem. Tőlem jobbra egy könyv, balra pedig egy gitár és egy pár fülhallgató volt, gondolkodás nélkül rohantam az utóbbi irányba, mert tudtam, hogy az felé vezet. Amint bekanyarodtam, egy egyenes úton velem szemben az ajtó, ami mögött várt az, akiért mindent eldobva rohantam az utolsó energiámat beleadva, majd feltéptem a kilincset. És ismét annak a rozoga épületnek a tetején találtam magam mint mindig, de éreztem, hogy valami más volt. Az érzés, hogy véget vessek az életemnek, egyre erősebben és erősebben tombolt bennem. Gyerünk már, nincs semmi értelme, az egész életed egy szenvedés, mindent elrontasz. A hangok megállás nélkül biztattak, én pedig nem álltam ellen, egyetértettem velük. Magabiztosan indultam meg a peremhez, és lenéztem az elém táruló városra. Mindenki vidáman tette a dolgát és élte az életét, azonban nekem már semmi keresnivalóm nem volt köztük. Egy ördögi vigyorral tettem meg az utolsó lépést is, és a mélybe zuhanva vetettem véget annak a rengetek kínnak, amit olyan sok ideig tűrtem. Vártam, mindennél jobban vártam, hogy földet érjek, de nem történt meg. Valami visszatartott, megfogott, megvédett az érkezéstől. Az addig összeszorított szemeim lassan kinyitottam, majd az engem karjaiban tartó fiú mogyoróbarna íriszeibe néztem és rögtön elfogott a biztonságérzet, amikor megláttam gyönyörű ajkait mosolyogni. Lassan leeresztett és kezét szorosan enyém köré szorította. Te meg mégis mit művelsz? - kérdezte.