Veszélyes érzelmek ✅

Ötödik

Emma Reed

Amikor reggel felkelek, iszonyatosan fáj a fejem. Feltörnek bennem a tegnap esti emlékek, ahogy Loren-el elmegyünk a bárba... ahogy William közeledik felém, és én, aki beszalad a mosdóba. És Easton, aki rögtön szaladt, hogy segítsen. Amikor felhívtam, azt hittem, hogy kinyom, de előtte még elküld a fenébe. De nem. Ígéretéhez híven 2 perc alatt a helyszínen volt.

Miután kikászálódok az ágyból, rá pillantok az órára. 6:00. Szerencsére péntek van, és csak 4-órám lesz. És az utolsó...vele. Elmegyek levenni egy gyors zuhanyt, hogy a meleg víz letisztítson a szar bűneimtől, a szar életemmel.

Nem tudom, hogy most mit gondolhat rólam Easton. Vagy én mit gondolok róla. Nem úgy nézett ki, mint aki utál, és miután szót értettünk  volna, ellökött, hogy nehogy a felhúzott falai közé férkőzzek. Amikor leérek, tele van minden dobozokkal, és Easton pakolja őket az autójába. Anyám, és Mr. Miller már elmentek dolgozni, tehát én, és a drága tanárom...tehát mi maradtunk ebbe a nagy házban.

Meg persze az komornyikok. Vagy kik..

- Hová mész olyan sietve? - kérdezem, miközben megállok a lépcső alján.

- El - veti oda, és nem néz rám. Haragszik valamiért, vagy mi?

- költözöl? - eredek utána az autójához. Rám pillant, majd idegesen a hajába túr, és megfogja a vállam.

- Figyelj, nekem ez nem megy így. Nem megy, hogy itt vagy egész nap velem, egy fedél alatt. Nem tudom, hogy miért, de nem is érdekel, csak azt akarom, hogy ne érezzek így. És menekülök. Szóval igen, elköltözök - mondja egy szuszra. Nem értem, hogy miről beszél, mi elől menekülne.

- Ha nem vagy rám kíváncsi elég lett volna annyit mondanod, hogy kerüljelek...- nézek le magam elé. Fura érzés cikázik bennem. Olyan mintha izgulnék valami miatt, de mégis fáj, egyben örülök is neki... de minden érzés végén csak rá gondolok.

Olyan, mintha ő lenne minden gondolatban lévő mondatom pontja.  Se vessző, se kérdőjel...csak egy pont.

- Nem. Ez így könnyebb lesz. Neked is, nekem is. - sóhajtja, majd beül a kocsiba, és elhajt.

Valamiért szívbemarkoló a látvány, ahogy kimegy a kapun. Mégis jobban esik. Titkon én is ezt akartam, csak nem akarom bevallani magamnak.

Összeszedelődzködök, majd elindulok az iskolába. Nem mintha figyelnék órán, elvégre ki szereti a matekot? A gondolataim egész máshol..illetve más valakin járnak. Ha azt hiszi, hogy elmenekülhet, és kerülhet nagyot téved.

De miért is akarom megakadályozni? Miért akarom vissza tartani? Miért akarom, hogy a figyelme célpontja legyek? Felnőtt férfi, egyetemre jár, lakása van, és autója. Dolgozik..én pedig..csak élem a mindennapjaim.

A gondolataim elvezetnek valahová, ami cseppet sem kedvező, mivel egy kéz csapódására térek vissz a valóságba.

- Miss Reed! Maga jelen van az órán? - kérdezi az öreg néni. Mondjuk nem lehet annyira öreg, max 45-50 között mozog, de a smink technikája igencsak öregít rajta.

- Elnézést..- mentegetőzök, majd igyekszem figyelni a cseppet sem érdekes fizikájára.

Hamar el ment a 4-óra, pláne, hogy nem érdekeltek, ezáltal oda se hederítettem.

Helyet foglalok a bal oldali első padban, ami telibe Mr. Miller íróasztala előtt van. Játszani akar játszhatunk. A hangos beszélgetések miatt nem tudok koncentrálni arra, hogy mit is akarok tőle, és hiába csittezek, semmit sem hat. Besétál az ajtón Mr. Miller, és próbálja kerülni a szemkontaktust velem, mivel mindenkit végig néz, kivéve engem.