Hetedik

12.5K 370 38
                                    

Emma Reed

El sem hiszem, hogy megtettem! Megcsókoltam, és ő engedte. Most pedig itt ül mellettem. Amíg anya elbeszélget Robert-el addig én próbálok nem rá nézni, vagy csak hozzá érni Eatonhoz. Ami őszintén, elég nehéz. Fogalmam sincs, hogy most micsodák is vagyunk egymásnak.

- Érzitek ezt a bor szagot? - kérdezi anya, megszakítva a gondolataimat. Ennyit ittam volna? Nem hiszem. Csak egy nagyon picit érzem magam furán, de nem hiszem, hogy az a rossz minőségű, szekrény mélyéből előhalászott bor olyan erős lenne, pláne, hogy az egyik üveget eltörtem, és kb a fele kifolyt.

- Én nem érzek semmit - terelem magamról. Rá sandítok Eason-re, és látom, hogy próbálja rejtegetni a mosolyát.

- Én sem - véd be engem Eston.

- Na, és mondd csak kicsim, hogy telt a heted a suliban? Gondoltam várok egy hetet mielőtt megkérdezem, mert egy hét alatt több minden történik, mint egy nap alatt - Hogy telt a hetem? Hát nem is tudom. Elkezdtem kavarni a tanárommal, és meg is csókoltam.

- Megismertem pár embert - Nem tudom, hogyan kéne lezárnom a beszélgetést, és szerencse, hogy sötét van, mert tudom, hogy olyan vörös vagyok, mint a meggy.

- Ennek nagyon örülök! - bólint - És ti? Kibékültetek már? - Néz hátra anya. Annál kicsit több lett, mint békesség. De persze ezt nem közlöm vele.

- Hát... -nézek rá, és beleegyezően bólint - Igen. Minden oké, igaz tesókám? - bárki bármit mondd, én imádok kötözködni. Pláne vele.

- Persze, húgi - néz rám kihívóan. Érzem, hogy ez az este is durva lesz, és, hogy nem ez volt az első csókunk a mai napon..

Nemsokára megérkezünk a színházba, ahol a szüleink megvásárolják a jegyet, mi pedig addig kimegyünk cigizni. Igen, elmondtam anyámnak, és nagy meglepetésemre nem szólt rosszat.

Őszintén egy kicsit kínos, hogy itt állunk egymással szemben, és nem tudunk mit szólni. Annyira elkapott minket a hév, hogy nem is gondoltunk a háttérre. Vajon megbánta? Nem hiszem. Legalábbis az arcán nem látszik eféle.

- Ahhoz képest, hogy milyen öreg vagy, nem csókolsz rosszul - kezdem a csipkelődést. Halkan felnevet. A csókja...istenem, a legjobb dolog a földön!

- Ahhoz képest, hogy milyen kicsi vagy, elég ügyesen csinálod - folytatja. Nem szívesen mondom, mert tudom, hogy kötözködni akart ezzel, de jól esett.

Mielőtt valamit hozzá szólnék, megfogja a derekam, és magához húz. A szemembe néz, és az arca...olyan mintha nem tudná, hogy mit akar. Mintha kétségben lenne...vagy mintha félne. Erősebben rámarkol a derekamra, és közelebb ránt. Fel kell nézzek rá, mert jóval magasabb mint én. A haja iszonyú szexin összevan kócolódva. A nyakán lévő tetoválásból ki-ki kukkant a kígyó feje az inge alól. A lehelete finom mentolos.

- Mit művelsz velem? - néz továbbra is a szemembe, a szavakat pedig suttogja. Én mit csinálok vele? Ő mit csinál velem! Annyira fáj, hogy ilyen közel van hozzám, mégis félek megcsókolni..

- Én csak annyit teszek, amennyit látom, hogy te is akarsz - válaszolom ugyanúgy suttogva.

- Megőrjítesz..- ennyit mondd, majd elhúzódik, és bemegy az épületbe. Én pár másodpercig még állok a helyemen, és felfogom, hogy mi is történik most. Akárhogy töröm a fejem, nem tudom felfogni.

Összeszedem magam, és én is követem. Helyet foglalok, és természetesen Easton mellett kell üljek, a szüleink pedig előttünk vannak. Vajon, hogy értette azt amit mondott? Á, nem is érdekel. Szórakozni jöttünk, nem idióta fiúkon agyalni.

A darab egyébként nagyon izgalmas. Egy anyáról szól, aki nyomoz a férje után mert állítólag "megcsalja őt". Vannak ugyan felesleges részek benne, és unalmasak, olyankor mindig végignézek a teremben lévő embereken, hogy szemügyre vegyem őket. Hirtelen egy kéz érintését érzem a combomon, és már épp készülnék emelni a kezem amikor rájövök, hogy Easton keze pihen rajtam.

Szépen lassan kezdi fel-le húzni a kezét, én pedig összeszorítom a combom, hogy elmulasszam a bizsergést, amit az egész testemmel érzek. Ezt ő észreveszi, és elmosolyodik. Nyelek egy nagyot, amikor a keze szépen lassan kezd egyre fentebb menni, és már majdnem azon a ponton van, amikor is ismét visszahúzza a kezét. Bosszúsan ránézek, jelezve, hogy ne szórakozzon, és ingereljen, hanem csinálja.

Láthatólag élvezi, hogy szivat, mert csak mosolyog. A szeme annyira csillog a vágytól, hogy félek megvakulok. Előre nézek, és próbálok nem foglalkozni az érintésével, amikor is közelebb hajol hozzám.

- Szeretnél többet? - kérdezi suttogva, és belemarkol a combomba. Felsóhajtok. Sose vágytam még ennyire érintésre.

Megint felviszi a kezét, de ezúttal olyat csinál, amire végképp nem számítok. arra a pontra teszi a kezét, és dörzsölgetni kezdi. Nem tudok megszólalni, annyira elmerülök a gyönyörbe amit ad nekem.

- Ezt igennek veszem - dorombolja a fülembe, és erősebben ingerel. Belenyúl a bugyimba, majd úgy folytassa.

A szám elé kell kapjam a kezem, hogy elfojtsam a nyögéseim. Látom rajta, hogy élvezi, hogy kiváltotta ezt belőlem, sebezhetővé tett, többet akar. Rámarkolok a kezére, hogy valamibe tudjak támaszkodni, miközben átlépem a gyönyör kapuját. Próbálom visszatartani a hangom, de amikor az egyik ujját megérzem magamban, nem tehetek róla, önkéntelenül is felnyögök.

Egyre gyorsabb a tempó, és érzem, hogy már nemsokára vége. Szorosan markolom a kezét, hogy addig is csendben tudjak maradni, és a hangom rajta levezetni. Olyan gyorsan vág rajtam végig az orgazmus, mint még soha, és hangos zihálással töltöm be a termet. Ő szépen lassan kihúzza magát belőlem, és a szájához emeli az ujját, hogy lenyalja a nedvem.

Az egész testem bizsereg, és annyira beindított, hogy még a színház után is csak arra gondolok, hogy miket csinálhatnánk még. A kocsiban nem szólunk egymáshoz, csendben ülünk egymás mellett, bár néha-néha érzem magamon a tekintetét.

- Na gyerekek, milyen volt a darab? - kérdezi anya, mikor beértünk az ajtón.

- Nekem nagyon tetszett - dicséri Easton, majd amikor anya nem pont ránk figyel, kaján mosollyal rám pillant.

- Nekem is nagyon tetszett, bár valami elterelte a figyelmem - mosolyodok el, anyám pedig értetlenül néz rám, de csak legyint, és nem nyúzza a témát.

- Én megyek fürdeni, utána aludni...majd reggel találkozunk - búcsúzok el tőlük, és felszaladok a lépcsőn.
A zuhany alatt még mindig ezt a témát nyúzom, és újrajátszom.
Most már nem hátrálhatunk, és tehetünk úgy, mintha csak jóban lennénk. Mintha csak a mostohabátyám lenne, mintha csak a tanárom lenne...

Miután kijöttem a zuhany alól, felhúzom a pizsamám, és lehuppanok az ágyra. Basszus annyira vágyom arra az érintésre! Annyira jó lenne, ha itt lenne most mellettem...ha érezhetném, ahogy a férfias illata betölti a szobám, hogy a keze fel-le dédelgeti a karom. Ahogyan rám néz a szép zöld szemeivel, és ahogy azt suttogja, hogy " kicsi lány"

Nem is kell mondjam, hogy úgy alszok el, hogy az álmomban is ő szerepel, és mielőtt elaludnék folyton újra, és újra átélem magamban a mai napot..

•••

SPOILEREK:

Tiktok: nataliewriter
Instagram: _natalieauthor_

Veszélyes érzelmek ✅Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang