Veszélyes érzelmek ✅

Tizenegyedik

Emma Reed

Nem akarom, hogy lássa rajtam az érzéseket. A szívem szét szedte magát, a gondolatokkal, amik a fejembe jártak, miután lelépett tegnap. Most pedig itt áll, és el akarja nekem mondani ennek az egésznek az okát.

- Kérdezz - mondja hirtelen, én pedig csak pislogok párat. Kérdezzek? Mégis melyik témát?

- Miért tartozol Williamnek? - kezdek bele abba, ami a leginkább érdekel. Rám néz, és felsóhajt.

- Nos,  ez..nagyon régen történt...- emeli rám a tekintetét, és esküszöm, hogy ha nem ülnék, akkor össze esnék. Olyan kurva helyes...olyan szépek a mély zöld szemei!

- Régen...igazából óvoda óta ismertem. Együtt füveztünk, és árultuk azt. De egyszer... Miután az akkori barátnőmet elvette tőlem, és a képembe nevetett, elvettem a kocsiját, és az összes füvet. Ekkor pedig hazavittem, és árulni kezdtem.  Két hét alatt az összes elfogyott. A suliba mentem, de mivel emberei vannak, utánam küldte azokat,  és lefogtak, majd elé vittek. Megfenyegetett, hogy ha nem fizetem vissza, akkor megöl engem..apámat...és mindenkit, aki majd közel fog hozzám állni. Úgy mint te. -

Nem kapok levegőt. Sejtettem, hogy valami ilyesmi, de hogy füvet... istenem. És a...barátnőjét? de ami a pláne ebben az egészben az-az, hogy William képes lenne megölni őt, és minket is...értem azt, hogy mit miért tesz, és miért lett ez ami...de miért titkolta ezt el?

– Értem...- nyelek egy nagyot – De miért nem szóltál erről? Megoldottuk volna! – emelem fel a hangom, és érzem, hogy könnyek gyűlnek a szememben.

– De te ott hagytál, és nem is érdekelt, hogy én mit érzek. Nem látsz minket Easton? Már átléptünk rengeteg határt – jelentem ki, és fordulok el tőle. 

– Emma – térdel le a lábamhoz, és a két kezébe fogja az arcom – Soha, de soha nem éreztem még ennyire erős vonzódást, mint amit irántad érzek. Ha bajod esne...nem tudnám feldolgozni. Csak féltettelek... – jelenti ki, és én a karjába borulok, majd megcsókolom. Olyan régen vágytam a csókjára...pedig csak tegnap ment el.

Közelebb húz magához, én pedig átkulcsolom a derekát. Feláll, és bevisz a hálószobába, de közben nem szakad szét a szánk. Ledob az ágyra, fölém kerekedik, és lassan csókolgatni kezdi a nyakamat.

– Ismét átlép egy határt, Mr. Miller?  – kérdezem huncut mosollyal, és végre őt is látom mosolyogni.

– És még nagyon sokat, Miss Reed – suttogja a fülembe, és szépen lassan kezd lefelé haladni. A szobába nincs felkapcsolva a villany, így csak a kintről beszűrődő fény miatt látom, valamennyire is...

A nyakamról áttér a számra, majd a szemembe néz, engedélyt kérni arra, hogy leveheti-e a pólómat. Bólintok, és a következő pillanatban azon kapom magam, hogy melltartóban, és szoknyában fekszek alatta. Végigmér, és kajánul elmosolyodik.

Óvatosan csókolgatni kezdi a melltartó vonalát, és belemarkol a mellembe, de erre a tettére már nem tudom magamban tartani a nyögéseket.

– Akarod? – kérdezi vágytól túlfűtött hangon.

– Akarom...– suttogom, és folytatja amit elkezdett.

Leveszi rólam a szoknyát, és bugyin keresztül csókolgatni kezdi a legérzékenyebb pontomat, közben markolássza a combomat. Megfogja a bugyim szélét, és húzni kezdi lefelé. Bevallom kicsit zavarban vagyok, bár nem ez az első alkalmam, tehát nem vagyok szűz, mégis még mindig zavarba tudnak hozni, ha csak bámulnak is...