Blame me

Blame me #13

Aizen egy kávézóban ült, előtte gőzölgött egy csésze kávé, a keze alatt ott pihent egy boríték, amit még nem nyitott ki. Fényképek voltak benne, amiket Ginről készítettek. Szerette ezt a régimódi bizonyíték gyűjtést, amikor még kézzelfogható volt a tény, nem csak telefonról telefonra érkezett adattal kereskednek. Aizennek feltett szándéka volt jojot megszerezni, de Gin az útjában állt. Direkt módon nem akarta eltávolítani több okból sem. Egyrészt azért, mert Gin valóban nem az a figura volt, akivel tanácsos volt tengelyt akasztani még neki sem. Másrészt Jojo nem vette volna jó néven, ha ilyen eszközökkel igyekezne behálózni. Aizen még nem tudta pontosan, hogy mihez kezd a képekkel, igazából arról sem volt fogalma, mi van rajtuk. Megbízta az egyik emberét, hogy kövesse és dokumentálja az érdekesebbnek tűnő jeleneteket. Rágyújtott, és felnyitotta a borítékot. szélesen mosolyogni kezdett, amint az első képet meglátta. Gin és Renji volt rajta. Ezt komolyan nem várta, nem számított ilyen fejleményre. A feszes úriember csúnyán becsapja Jojot. Ezen felül az is meglepte, hogy kivel. Renji régi ismerőse, barátja, valamije volt, aminek sosem tudtak nevet adni, nem is akartak, feleslegesnek tartották címkézni a kapcsolatuk. Elég abszurd párosnak tűnt elsőre Gin és Renji, és ebben a pillanatban egy merész gondolat is megfogalmazódott a fejében.

- Itt van, amit kértél – szólt Jojo, amint Aizen elé perdült. – Ó, kávé – nyúlt a csésze után. Nem is köszönt, amit Aizen szóvá sem tett. Jojo bele ivott a kávéba, majd megtörölte a kisujjával az ajkát, miközben Aizent nézte. Finoman húzgálta az oroszlánbajszát, de épp csak annyira, hogy érezze a másik, nagyon nem mert kacérkodni, mert a tűzzel játszani nem volt okos dolog, ezt gyorsan felismerte, mikor részegen ébredt Aizen hálójában.

- ...Köszönöm, nagy szolgálatot tettél ezzel, lekötelezel – mondta Aizen, miközben fellapozta a mappát. Jojo közben el akarta húzni a borítékot, de Aizen rácsapta a kezét. – Ez az enyém. A tiéd a zsebemben van.

- Bocsánat – húzta vissza a kezét. – Mi van ebben, hogy ilyen nagyon vigyázol rá?

- Magánügy – pillantott fel.

- Óh, értem – mondta Jojo és leült a székre Aizennel szemben. – Megfelel az anyag?

- Úgy tűnik, igen. Köszönöm.

- Na és, hol van az én részem?

- A zsebemben, mondtam.

- Melyikben? Lehet rajtad néhány, ahogy elnézem.

- Keresd meg – mosolyogta.

- Nem hinném, hogy a hely alkalmas lenne rá.

- Hát menjünk olyan helyre, ahol lehet keresgélni.

- Nem, köszi. Add ide, kérlek.

- Jól van, nem kell harapni – húzta elő a mellényzsebéből a borítékot, amit megígért.

- Na, mi van a másikban? – kérdezte Jojo amúgy mellékesen, közben a sajátját bontogatva.

- Semmi érdekes.

- Akkor láthatnám, nem?

- Nem.

- Semmi érdekes, értem – mosolyogta Jojo és megtámasztotta a könyökét az asztalon.

- Ebédelsz velem?

- Így terveztem, ezért jöttem ilyenkor.

- Főznék neked, ha beadnád a derekad – jegyezte meg Aizen.

- A helyzet változatlan, mint tudod.

- Még, mint tudod.

- Ugyan már – nevette halkan, bár igaz volt, hogy imponált neki, amit Aizen csinált. Várt, udvarolt, flörtölt. Gin már rég nem csinált ilyet. Legalábbis vele nem. Hogy mással újabban mit, és hogyan, arról csak elképzelése volt. Vagyis egy ideje mégis hízelgett Gin, ami gyanús is lehetett volna, ha annak akarja látni.