Blame me

Blame me #30

Renji lakásában kissé hűvösebb volt a levegő, mióta kirobbant a botrány. Renji és Evon alig beszéltek két hete. Hosszú, nagyon hosszú a felfüggesztés, kiváltképp, ha Evon nem tud beszélgetni Renjivel, akivel együtt él, és akivel szó szerint össze van zárva. Két hete annak is, hogy Renji kilakoltatta Evont a hálójából. Nem tudott vele egy ágyba feküdni, míg le nem higgadt annyira, hogy eldöntse józanul, túl éli-e ezt a kapcsolat. Renjit elképesztően bántotta Evon árulása nem csak azért, mert szerette, hanem mert hülyének érezte magát amiatt, hogy egy kölyök bánt így el vele. Ez utóbbit nagyon utálta. Evon próbált közeledni, hízelegni, de olyan falba ütközött, amire egyikük sem számított.

Evon leült Renji mellé egy moziműsorral a kezében. Igyekezett olyan közel ülni, amennyire tudott, de Renji odébb húzódott. Evon pödört egyet a nyelvén a szájában, neki nagyon elege volt ebből a hisztiből, amit Renji már rendszeresített. Elmondta sokszor, hogy mi és hogyan történt Norával, azt is, hogy bánja, mint még eddig soha semmit, napi szinten többször azt is elmondta, hogy szereti Renjit, de az meg sem hallotta. Evonnak nem azzal volt baja, hogy haragudott rá a másik, hanem azzal, hogy nem tudta, mi lesz a következő lépése. Egyik reggel majd felkel és azt mondja, hogy vége? Nem szerette, hogy bizonytalanságban tartotta. Sokszor a nyelve hegyén volt néhány gondolat, amit eddig megtartott magának, de úgy érezte, hogy már nem sokáig fogja tudni visszafogni magát. Evon félre dobta a papírdarabot a kezéből, majd Renji felé fordult, aki felpillantott a telefonjából, de épp csak egy villanásnyi időre. Evon felszívta magát és kihúzta Renji kezéből a telefont és félre tette.

- Mit csinálsz? – kérdezte némileg ingerültebben Renji.

- Próbálok veled beszélgetni.

- Egy szót sem szóltál – jegyezte meg Renji és a plafon felé fordította a fejét.

- Mert te figyelsz rám?

- Nem, ezt remekül bizonyítja az is, hogy félre keféltél – szúrta oda.

- Milyen nyelven kell még elmondanom, hogy nem tettem meg? De nem hiszel nekem, még mindig. Rendben van – mondta, miközben vett egy nagy levegőt, és felállt. – Elmegyek.

- Hozz cigit, ha visszajössz.

- Úgy értem, elmegyek innen – mondta és háló felé indult. Renji nézett utána, mint akinek jeges vizet öntöttek a nyakába. Nem hitte el, amit hallott. Nem is gondolta komolyan.

Evon azonban elővette a bőröndjét és dobálni kezdte bele a cuccait, elege lett ebből az egészből. Hibázott, tutja ő jól, azt is, hogy kaparnia kell, de Renji részéről egy szikrányi enyhülést nem tapasztalt, miközben épp ő volt az, aki azt mondta, hogy maradnia kell, mert ragaszkodik hozzá. Ebből semmit sem érzékelt az elmúlt hetekben. Renji a tompa puffanásokat hallva felállt és a hálóhoz ment. Megállt az ajtóban és a szőkét nézte, ahogy az dühösen pakol a táskába. Renji tétovázott, majd belépett és megfogta Evon karját, aki beledobta a táskába a kezében fogott holmiját és felnézett Renjire. Várt valamit, bármit, amiből megtudja, hogy mit akar a másik. Renji lecsúsztatta a karjáról a kezére a sajátját és lehajtotta a fejét. Evon óvatosan magához ölelte és szinte észrevétlenül kezdett aprócska csókokat hinteni Renji nyakára. Úgy érezte, hogy itt a lehetőség, hogy visszabillentse a dolgokat a régi mederbe. Azt gondolta, hogy jól halad, mikor lekerültek a felsők és végre Renji megcsókolta. Ami azt illeti a botrány kipattanása óta nem csókolóztak, Renji nagyon elutasító volt. Evon bátrabbá vált, és igyekezett Renjit az ágyba billenteni, de az ellenállt. Mikor már kezdett inkább dulakodásra hasonlítani a dolog, Evon elhúzta a fejét, majd el is lépett Renjitől.