Blame me

Blame me #28

Jojo alatt halkan ropogott a friss ágynemű, a hotelek összetéveszthetetlen illatát pöfögve a szoba levegőjébe. A hajába túrt, majd a homlokára csúszott a keze, a hosszú ujjai marták a volágosbarna tincseket, közben halkan motyogott maga elé. Összeszorította a szemeit, majd balra fordította a fejét, ahogy a fürdőből érkező neszt meghallotta. Mezítlábas, nedves lépések zaja közeledett. Aizen sétált elő, a csípőjén fekete törölközővel, a nyakában fehérrel. Kattant az öngyújtója, majd lehajolt Jojohoz és a szájába dugta a cigarettát. Jojo beleszívott, majd a felhúzott térdeire támasztotta a kezeit. Nézte a férfit maga előtt, akit korábban sosem tudott volna elképzelni maga mellett, most pedig azon kapta magát, hogy megcsalta vele Gint. Megint. Ezúttal nem kényszerből, nem revansként, hanem mert akarta. Azt a nyers erőt, amit Aizen képviselt, amit Gin sosem tudna hozni. Vele biztosan nem. Gin más. Minden szempontból. Amikor ő demonstrálta a helyét a kapcsolatban, az más volt. Sosem volt vele durva, csak szenvedélyes. Jojo azt hitte, hogy az vad és igazán tüzes, de miután megtapasztalta mire képes Aizen, rájött, hogy Gin csak simogatni tud. Ami nem baj, sőt. Nem panaszkodott sosem. De ez az új élmény, amit többször volt szerencséje átélni, felfordította a világát. Úgy érezte, újra dobogni kezdett a szíve, mintha egy befagyott tó jege alól robbant volna ki. Élt, pezsgett. Pedig Aizen nem volt valami udvari bolond, aki fenemód szórakoztatta volna, de vele hallgatni is izgalmas volt. Új volt. Ez hiányzott neki, az újdonság. Gin és ő rég voltak együtt ahhoz, hogy kiismerjék egymást. A légvételéből megmondta, hogy aznap Ginnek milyen napja volt. Semmit sem kellett már mondaniuk egymásnak, hogy tudjanak a másikról. Kezdett ez unalmassá válni. Szerette Gin, nagyon is szerette, ezért, csak ezért az egyért utálta most magát Jojo de nagyon. Akkor is, ha pontosan tudta, hogy Gin számtalanszor megtette ezt Renjivel. Csak Renjivel, ezt is pontosan tudta. Ahogy azt is, hogy újra előkerült. Gondolati szinten mindenképp. Gin nyugtalan volt, réveteg, ami nem volt rá jellemző, csupán akkor, amikor Renjivel járt. Jojo nem tette szóvá. Először saját magában akarta tisztázni, hogy ez zavarja-e annyira, hogy elővegyék a témát, vagy söpörje ezt is a szőnyeg alá. Valószínűleg utóbbi történt volna, ha Aizen nincs képben. Saját maga idézte elő ezt a helyzetet, tudat alatt okkal. Soha rá sem nézett másra, aztán jött ez a talpig tetovált nehézfiú, aki teljesen más világban él, amiről Jojo azt gondolta, hogy sosem lenne képes azonosulni vele. Most pedig itt van, és kívánja ezt a dögöt maga előtt.

- Jól áll neked ez a nagy ágy – mondta Aizen, közben rágyújtott. Nem mosolygott, csak úgy nézte Jojot. Aizen ritkán mosolygott, ha tette akkor valaki vagy bajban volt, vagy valamit tervezett. – Elveszel benne. Szerencsére velem. Nos, hogy is mondtad korábban?

- Ó, fogd be – dohogta két slukk között Jojo.

- Ugye tudod, hogy lépned kell?

- Persze – mondta halkan maga elé nézve. – Csak azt nem tudom, merre. Jobbra, vagy balra? Vagy egyedül előre?

- Oda, ahol én vagyok.

Jojo aprót mosolygott, közben már-már fájdalmasan nézte tovább maga előtt a hófehér ropogós paplant. Nonszensz az egész helyzet. Fényes nappal egy méregdrága hotelszobában szeretkezik valaki mással, miközben Gin az irodájában szerződéseket lapozgat. Neki magának pedig a szerkesztőségben kéne cikket olvasnia. Hamarosan meginog az ő sziklaszilárd élete, amin annyit dolgozott. Félt attól, hogy mi lesz azután. Összeomlik-e teljesen, vagy csak leszakad egy jókora darab, ami fájdalmas sebet ejt a lelkén egy időre, de azért egyben marad a sziklája.

- Tudtad, hogy csak idő kérdése. Akkor tudtad, mikor a saját ágyadban feküdtél le velem. Kényszer, mindig ezt mondod róla. De tényleg az volt? Tényleg rád erőszakoltam magam? Úgy érezted, hogy egy porcikád sem kívánja? Én egyáltalán nem úgy éreztem. Most főleg. Te velem akartál lenni és nem bosszút állni valamiért, ami már rég a múlté. Amit magad hagytál szó nélkül. Ne nézz ilyen fájdalmasan, mert feldühítesz!