Blame me

Blame me # 27

Péntek délután egy kicsit sem lelkesen ült be a terembe Evon, várva Norát. Egy vaskos könyv volt előtte, abból jegyzetelt, közben zenét hallgatott, kizárta a külvilágot. Semmi kedve nem volt ehhez a feladathoz, de azt tudta, hogy elég szart karvart már maga körül, ideje rendezni a sorait, és a lehetőségekhez mérten jól viselkedni. Nem is vette észre, hogy a lány megérkezett, csak mikor az kihúzta a füléből a fülhallgatót, és megtámaszkodott előtte az asztalon. Evon szemei akarva-akaratlanul is mellmagasságban álltak meg. Evon lassan emelte fel a tekintetét a hosszú ezüst nyaklánc mentén, amit Nora viselt. Mikor végre a lány arcára nézett azon terjengős mosolyt látott. Sajnos ismerte az ilyet, ami azt jelentette, hogy lesznek még kínos pillanatai.

- Késtél – mondta Evon, mire Nora leült vele szemben.

- Bocsánat, púdereztem az orrom.

- Kicsit megcsúszott közben a rúzsod – jegyezte meg Evon, miközben elpakolta a fülhallgatóját. – Nyilván siettél.

- Én nem – kuncogta halkan.

- Mivel készültél mára?

- A saját részemmel. Megírtam. Fésüljük össze, amink van.

- Oké, én is írtam, bár még nincs teljesen kész, este befejezem.

- A következő részt, hogy osztjuk fel?

- Mindegy, válassz te – húzta a vállát, közben mappát cseréltek. – Nem lenne jobb ez digitálisan? Egyszerűbb szerkeszteni, nem?

- Igen, gondoltam rá. Csak kell egy gép.

- Gondolom, van otthon laptopod?

- Van, persze, begépeltem.

- Szuper, akkor küldd át email-en és megcsinálom este.

- Oké.

- Akkor válaszd ki a következő részed, és mehetünk.

- Hová?

- Haza. Mit üljünk itt?

- Ó, te nem tudod? – billentette a fejét Nora. – Két óra kötelező itt, mivel tanulásról van szó. Szóval, ne siess annyira.

- Bassza meg – túrt a hajába. – Mondhattad volna, akkor elhozom a gépem és itt megcsinálom, ami hátravan.

- Azt hittem tudod. Na mindegy. Szóval most én csinálom az első részt. Amint kész, átküldöm.

- Rendben.

- Hát – húzta a betűit, az órájára pillantva – még van úgy másfél óránk, szóval, mit csinálunk addig?

- Passz – dőlt hátra a széken Evon, igazán nem szerette az időpazarlást, így nem volt feldobva ettől a hírtől.

- Beszélgessünk. Hallottam rólad vad dolgokat.

- Mint?

- Hogy folyton balhéztál, rendőrségi ügyeid voltak, ilyesmi.

- Gondolom, hallottál Karinról is.

- Hallottam. Tiszta szerencse, hogy nem volt tényleg terhes, igaz?

- Milyen jól informált itt mindenki – húzta el a száját, még a szemét is forgatta hozzá.

- A szaftos pletyka mindenkit érdekel. De mostanában csend van körülötted.

- Megjavultam.

- Ó, mert az ilyen egyszerű.

- A pletykák nem voltak meggyőzőek?

- A pletykák csak félig igazak. A kérdés csak az, hogy melyik fele. Amit hallasz, vagy, amit nem. Vagy érdekesebb az, amit nem hallasz.