Blame me

Balme me II/6 - vége

Pillanatokon belül híre ment a szerződésnek, és özönlöttek a megkeresések, gratulációk. A szőke sok mindent hárított, ő volt az elsődleges védvonal, csak a legfontosabb embereket engedte át, hogy Gint elérjék. Hirtelen tényleg olyan lett, mint egy király, nagyon fontos személy, olyan befolyással, ami előtt meghajoltak a nagy öregek is. Időbe telt, míg Gin hozzászokott a tejhatalomhoz. Kissé idegen volt elsőre, hogy nem volt előtte zárt ajtó. Ezelőtt sem sokat kellett kopogtatnia, de újabban elég volt csak megjelenni valahol és máris minden úgy lett, ahogy ő akarta. Ezzel együtt nem volt mohó, vagy szemtelen, Aoki finoman figyelmeztette, ha túlzásba esett. Ezért is hálás volt, nem akart zsarnokoskodni, és Aoki remekül rángatta a pórázt a nyakában, ha harapni készült. Nem tartotta túlzásnak ezt a hasonlatot, tényleg úgy érezte, hogy hiába ő nagykutya, egy erős kéz kell, ami hagyja kóborolni, és visszarántja, ha túlzásba esik. Ez volt a szőke. Korábban senkinek nem tűrt volna el ilyesmit, Aokinak szó nélkül engedte, még meg is köszönte. Egy-egy pillanatra megkérdezte magától miért is van ez, de kielégítő választ nem talált. Arra semmiképp nem akart gondolni, hogy érezne valamit a férfi iránt. Akár érezhetett is volna, mert kedvelte, jól kijöttek és a szőke lelkesen végezte az extra munkát is. Amiért nem kért viszonzást. Soha, semmit. Egyetlen csókot sem. Apropó csók. Egyszer sem csókolta meg a szőke, pedig zavarba ejtő dolgokat művelt vele, de ezt az egyszerű gesztust nem lépte meg felé. Amikor ő akarta megcsókolni, akkor sem engedte. Érdekesnek találta, hogy egy jelentéktelen csók tilos volt, mindenféle egyéb pedig természetes, mint a levegő. Senkinek nem beszélt erről, megtartotta magának ezeket a történeteket, annál is inkább, mert fogalma sem volt arról, hogy mi is ez. Csak játék, leginkább erre gondolt. Egyoldalú, de játék. Arra kíváncsi volt nagyon, hogy ez megmarad ennek, vagy egyik alkalommal Aoki lesz olyan merész le is fekszik vele. Egyáltalán hagyni fogja? Jó eséllyel, ha előtte teszi, amit korábban. Ha kevésbé lenne önérzetes – ha ezt még elmondhatta magáról ebben a témában –, akkor már bizonyosan magára rántotta volna a szőkét, de egyelőre még kitartott.

Egyik nap Renji érkezett az irodába. Ebédidő volt, üres volt az előtér, de nem zavartatta magát. Ment a gépszobába, úgyis ott volt dolga. Leült a gép elé és elkezdett dolgozni. Úgy rémlett, hogy írt egy üzenetet előző nap, hogy érkezik, de nem volt benne biztos. Aztán arra gondolt, hogy vannak olyan viszonyban Ginnel, hogy akkor jön, amikor akar. Bár legutóbb felemás volt a beszélgetésük, főleg az idegen férfihang miatt. Azóta nem is beszéltek, csak egy rövid gratuláció erejéig, amikor összefutottak a városban. Renji Evonnal volt, nem akart sokáig egy helyen tartózkodni kettejükkel. Gin felől érezte a rosszallást, Evon felől pedig a féltékenységet. Rossz érzés fogta el, így amilyen gyorsan csak lehetett eltűnt a fiúval. Azóta pedig nem beszélgettek. Most tette a dolgát, nem is érdekelte semmi. Összerezzent, mikor szólították. Nem hallotta, hogy jönne valaki. Azonnal felismerte a hangot, ő volt akkor Ginnel, amikor telefonon beszéltek. Megfordult és tetőtől talpig végignézett a férfin. Egyelten kifejezés jutott eszébe, amit remélt, hangosan nem mondott ki: hűha.

- Segíthetek? – kérdezte újra Aoki.

- Nem, megoldom – mondta Renji, majd felállt és ő is zsebre dugta a kezeit. Ha a szőke ilyen elutasító, ő sem fog jópofizni. – Ellenőrzöm a rendszert, azt hiszem szóltam róla tegnap.

- Nem rémlik.

- Lehet, Ginnek írtam – gondolkodott el egy pillanatra. – Bent van? Elég üres a hely, ahogy nézem.

- Az irodában.

- Jó, majd benézek hozzá, ha itt végeztem.

- Ha akarja.

- Én vagy, ő? – kérdezett vissza, mire a szőke billentett a fején.

- Ő.

- Akarni fogja.