Blame me

Untitled Part 23

Evon hazaérve az ajtót nyitotta, mikor utána szólt egy futár. Csomagot hozott Renjinek, így átvette. Nem akart kíváncsiskodni, de a csomagolás fel volt szakadva, így látta, hogy csokoládé van a dobozban. Nem értette, hogy egy doboz bonbont ki ad fel csomagként, de hát nagyon nem izgatta a dolog, ha akarja, majd Renji elmondja. Letette a dobozt és pakolni kezdett a lakásban. Közben azon járt az esze, hogy számára elkezdődött az élet, amihez nem tudta, hol fogjon hozzá. Most itt lakik, most jó, nagyon jó, de nem tudta, hogy ez meddig lesz így. Renjivel jól megvannak, de friss ez ahhoz, hogy messzemenő jóslatokba bocsátkozzon. Nem akart túl naiv lenni, úgy gondolta, az nem illik a mostani helyzethez, ehhez a felnőtt kapcsolathoz és élethez. Azt nem is sejtette, mit fog csinálni, ha innen el kell mennie, ugyanis az apja nem említette, hogy haza mehetne, az anyja pedig, mint megtudta, elköltözött. Nem vette észre, hogy ennyire elhanyagolt lenne, akkor nem érte volna meglepetésként, hogy rohadtul nem kíváncsi rá se az apja, se az anyja. Nem is értette, egyáltalán nem értette, mi történik. Igen, voltak húzásai, igen nagyon meredek volt az utolsó balhéja, de sosem érezte azt, hogy ennyire jelentéktelen lenne a szülei számára. Nem beszélt erről egyelőre senkinek, nem akart ezzel foglalkozni, jól akarta érezni magát. Muszáj volt jól éreznie magát, mert azt gondolta, máshogy el fog hasalni, pedig még csak alig kezdett járni. Összességében jelenleg romokban volt a lelke, de megtartotta magának. Sosem nyílt meg annyira senkinek, hogy a saját lelki nyomorát kiadja, és azt sem tudta, hogy erre egyáltalán szükség van-e, vagy megteheti-e.

Renji mint általában telefonálva ért haza, Evon nem értett belőle semmit, olyan nyelven beszélt Renji, amit nem ismert. Ez nem volt nehéz, ő a saját nyelvén és az angolon kívül nem beszélt mást. Renji pedig 4 különbözőn. Evon szerette, amikor Renji idegen nyelven beszélt, olyankor a komoly férfit látta benne, ami merőben más, mint amit általában kapott belőle. Renji két mondat közt nyomott egy csókot a fiú homlokára és a dolgozójába ment. Az ajtót nem csukta be, sosem szokta. Evon tovább pakolt a lakásban, majd két adag kávét főzött. Az egyiket bevitte Renjinek, a másikkal az erkélyre sétált és rágyújtott. Néhányszor hívta az anyja, de nem vette fel a telefont, nem akart magyarázkodást hallgatni, vagy ahhoz sem volt kedve, hogy hülyének nézzék. A lakásba visszalépve Renji már a doboz felett állt és egy kártyát tartott a kezében, amit a zsebébe tett, miután elolvasta. Csokoládét kapott, nem is akármilyet természetesen Gintől. Renji tudta, hogy nagyon-nagyon sajnálhatja Gin, amit tett. És még úgy is ő kér bocsánatot, hogy tulajdonképpen elég durvára sikerült a találkozó, amit ő maga szenvedett el. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy más célja volt, mert Renji azt is tudta, hogy Gin tud udvarolni, ha kell. Ez pedig olyan ajándék, ami kapukat nyit a megfelelő embernek adva. Renji pedig megfelelő ember volt normál esetben. Ez a csoki egy vagyonba került, aki értett hozzá, az tudta, hogy kivételes csemege. Renji felbontotta a dobozt, kivett egy bonbont és bekapta. Lehunyta a szemeit, közben élvezettel sóhajtott fel. Evon faarccal nézte, amint a barátja épp egy falat csokitól készül elélvezni. Ő nemigen értett az ilyesmihez, az ismeretei a témában kimerültek a kézmagasságban elérhető édességek felismerésében. Ez a jelenet nem segített a lelki állapotán, de mivel nem osztotta meg ezt a dolgot Renjivel, az akaratlanul is tapintatlan volt.

- Jól vagy? – kérdezte Evon.

- Leírhatatlanul – mosolyogta. – Ez egy falat mennyország.

- A csoki?

- Ez nem csoki – emelte a kezét. – Ez csokoládé, de olyan csokoládé, amit az isteneknek készítettek. Nincs a világon ennél jobb.

- Tényleg?

- Bizony. Ez a doboz sorszámozott. Érted? Sorszámozott csokoládé.

- Értem – mondta Evon, és elsétált Renji mellett, igazán nem érdekelte a csoki. – Ettél már?