A szabadság ára

10. fejezet

Nico lassan három órája bolyongott az erdőben és bekellett lássa, hogy eltévedt. Fázni is elkezdett és hátán a fájdalom is egyre erősebb lett. A sötétben csak a hold adott neki egy kis fényt de ez ahhoz kevés volt, hogy kitaláljon innen. Kicsit már megbánta, hogy nem a városon keresztül próbálta meg megközelíteni apja birtokát, de túl kockázatos volt, hogy felismerik. Mikor megállt pihenni kis időre agya nem tudott kikapcsolni. Az utóbbi egy hónapban olyan sok változás történt életében amennyi eddigi életében még sosem érte. De mégis nem tudta azt mondani, hogy ezek rossz változások, hiszen életében először szerzett barátokat Jane és Ty személyében és valami egészen különös érzés kerítette hatalmába mikor Damonra gondolt. De most nem akart egyikőjükre sem fókuszálni, túl fájdalmas a gondolat, hogy többet nem valószínű, hogy látja bármelyiküket is és csak Damontól volt alkalma elbúcsúzni, na nem mintha az annyira jó lett volna.

Egyedül a fegyver melyet még az őrtől vett el adott egy kis biztonságérzetet neki. De ez sem tartott sokáig amikor ágrecsegést kezdett hallani, mintha közeledtek volna. Egy nagy fa mögé állva fegyverét maga elé tartva várta, hogy mi fog történni. Minél közelebb értek annál hevesebben kezdte venni a levegőket a fiú. Majd hirtelen minden zaj megszünt ekkor minden mindegy alapon előbújt rejtekhelyéről fegyverét abba az irányba fordítva ahonnan utoljára hallotta a zajokat.

- Jézusom Nico te vagy az!- Sikkantott fel Jane mikor meglátta a fiút. Nico a megkönnyebbüléstől lihegve nézett a lányra és engedte le fegyverét.

- Jane!- Kiáltott fel majd oda szaladt a lányhoz és megölelte szorosan amit ő  kuncogva viszonzott. Nico ekkor vette észre, hogy nem csak barátnője van itt.- Ty!- Lépett oda barátjához és őt is szorosan megölelte.- Hogy kerültök ide? Egyáltalán hogyan találtatok meg?- Hadarta a fiú barátait pásztázva.

- Őt kérdezd.- Biccentett mosolyogva Jane Nico háta mögé. A fiú értetlenül fordult meg és hirtelen teljesen lefagyott. Damon kiváncsi tekintettel fürkészte a fiút és magában jól mulatott Nico arcán.

- Na mi van törpe, szellemet láttál?- Kacérkodott a férfi. De ami a következő pillanatban történt arra még ő sem számított. Nico zokogva szaladt oda hozzá és ugrott nyakába. Damon reflex szerűen nyúlt a fiú popsija alá és ölelte magához. Jane meg Ty pedig próbáltak úgy tenni mintha ott se lennének és kicsit távolabb mentek.

Nico Damon mellkasába temette arcát és úgy sírdogált tovább. Eddig a percig még ő sem hitte, hogy ennyire hiányzott neki az a férfi aki lényegében elrabolta, hogy megölje. Mégis most annyira örült neki mint még eddig soha semminek és senkinek.

- Csss kicsi, ne sírj. Nincs semmi baj.- Suttogta mély hangon Damon a fiú fülébe és megsimította fejét. Ezen tette rögtön Nico eszébe juttatta azt az estét mikor megtalálta őt és magához vitte aludni.

- Annyira....hiányoztál.- Szipogta halkan Nico alig hallhatóan de a férfi így is tisztán értett és boldogan elmosolyodott majd még szorosabban ölelte magához a csimpaszkodó kisfiút.

- Már itt vagyok törpi és nem lesz semmi baj.- Nyugtatgatta majd megpróbálta letenni a fiút de úgy tűnt Niconak más tervei vannak.- Így nehéz bármit is csinálni ha így kapaszkodsz.- Kuncogott.

- Ugye nem hagysz egyedül?- Gügyögött és mélyen a férfi szemeibe mélyesztette boci szemeit. Damon akaratlanul is elmosolyodott, hog milyen közvetlen vele most a fiú és, hogy mennyire ragaszkodik hozzá pedig már nem is a foglya.

- Egy percre sem.- Jelentette ki határozottan és érezte, hogy Nico végre enged a szorításán majd lassan lecsúszik a kezei közül. Damon mosolyogva simított az arcára és hajolt ajkához közel míg csak pár miliméter volt közöttük. Nico csukott szemmel várta hogy a férfi megtegye amire már annyira vágyott.

- Főnök...bocs, hogy megzavarom a pillanatot...- Lépett melléjük Ty vigyorogva.- De tovább kell mennünk ha nem akarjuk, hogy már most elkapjanak minket.- A férfi bólintott majd az előtte álló fiúra pillantott és sóhajtva elengedte arcát.

- Na és mi a terv?- Kérdezte Jane amikor kis idő után ismét megálltak majd gyorsan lekezelték Nico sebes hátát, hogy ne fájjon neki annyira.

- Figyeljetek, köszönöm, hogy utánnam jöttetek, tudom, hogy semmi hasznotok nem származik ebből de nektek a saját városotokban a helyetek. Főleg neked Damon. Háborúban álltok most ott kell lenned. Szükségük van vezetőre és nekem is teljesítenem kell a magam kötelességét.- Mondta jelentőségteljesen Nico mire mindhárman csak komoran meredtek rá.- Tudom, hogy az előbb nem tűntem túl magabiztosnak de kézben tartom a helyzetet és egyedül kell megbirkóznom ezzel.

- Tudod, szerintem jót tett neked az, hogy elraboltalak hiszen egyre inkább beszélsz úgy mint egy igazi vezető.- Mondta kicsit keserűen mosolyogva Damon.- De nem hagyunk itt. Ha szembe találkozol apáddal, mit teszel? Halálra ölelgeted?- Erre Ty majdnem felnevetett de visszafogta magát.- Mert nem vagy épp egy erős ember...mármint fizikálisan és ha az is lennél egyedül semmi esélyed.

- Damon...már van egy tervem és hidd el nekem, hogy befog válni. De nektek nem szabad oda jönni, mert ha igazad van négyen is kevesek vagyunk. Könyörgöm nektek térjetek vissza a frontra hamarosan úgy is híreket kaptok és akkor szükség lesz minden erőtökre.- Mondta sejtelmesen, és habár mind hármuknak lettek volna még kérdéseik most egyikük sem tudott mit mondani. Damon azt érezte Nico jó pár lépéssel előttük jár gondolatban és bekellett lássa, hogy bosszantotta a dolog.

- Rendben.- Kezdte Damon.- Jane és én visszatérünk de Ty veled megy. Erről nem nyitok vitát és visztek nyomkövetőt.- Mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Legyen.- Egyezett bele Nico sóhajtva. Pár perccel később feszengve álltak egymással szemben mind a négyen azzal a gondolattal, hogy lehet ez az utolsó, hogy így együtt vannak.

- Jane...beszélhetnénk négyszemközt.- Kezdte idegesen Ty és megfogta a lány kezét majd félre vonta. Nico mosolyogva nézte őket ahogy távolodnak majd kezén megérezte Damon érintését és ismét a férfinek szentelte minden figyelmét.

- Damon...- Kezdte Nico halkan.- Köszönök mindent amit értem tettél.

- Most komolyan megköszönöd, hogy elraboltalak?- Nevetett fel a férfi.

- Nem...- Forgatta meg szemét a fiú.- Azt, hogy te igazi vezető vagy és hogy megkímélted életem, ezzel megadva a lehetőséget, hogy törlesszek neked.- Damon nem igazán értette mire céloz ezzel a fiú de ekkor Ty és Jane kicsit lihegve és vigyorogva tért vissza melléjük.

- Mehetünk.- Mondta a lány.

- Rendben.- Mondta Damon de még mindig Nicot bámulta szakadatlanul.

- Óhh az istenért Damon csókold már meg.- Fakadt ki Ty, mire Nico ijedten kapta rá tekintetét, de a következő pillantban egy erős szorítást érzett derekán. Mire felocsúdott Damon forró ajkai falták az övét és észre se vette, hogy már megint a férfi karjai között van és lábait dereka köré fonta. A férfi csókjai szinte minden maradék eszét elvették és szinte biztos, hogy ha nem lett volna közönség és nem egy háború közepén vannak nem álltak volna meg ennyinél.

Damon érezte, hogy ágyéka mindjárt át veszi teste felett az irányítást így gyorsan elengedte a fiút ki lihegve szakadt el tőle vöröslő arccal. Ty és Jane vigyorogva élvezte a műsort de persze azért távolabb húzódtak. Óvatosan tette le Damon a fiút a földre, hogy biztos lábakon álljon. Majd még egy utolsó csókot lehelt ajkára és homlokukat egymásnak döntve álltak egy percig.

- Ég veled Damon Night.- Suttogta a férfi ajkaira Nico majd hátatfordított és eltűnt az éjszakában Tyyal oldalán. A vezér pedig megsemmisülve állt ott és nézte távolodó alakját azon gondolkodva miért hangzott úgy mintha végleg köszönne el tőle szerelme, igen már kár tagadnia, hogy teljesen bele habarodott. De még egy kérdés foglalkoztatta...vajon honnan tudta a vezetéknevét. Minél hosszabb ideje ismeri a fiút annál rejtelmesebb számára.