A szabadság ára

13. fejezet

- Biztos vagy abban amit mondasz?- Nézett kétkedve Ty vezetőjére.- Tudod a robbanás miatt lehet rosszul láttál.

- Hinned kell nekem. A szeme...és amit mondott...- Hadarta idegesen.- Csak ő lehetett.

- Rendben hiszek neked. De ha tényleg ő volt akkor ő a gyilkos? Miért ölne meg ennyi embert, hiszen a családja már halott. Megkell tudnunk miért teszi mindezt és miért rendezte meg a saját halálát.- Gondolkodott el.

- Az egyetlen esélyünk ha mi találjuk meg előbb ezt a Joey Rightot. Akkor talán ide tudjuk csalni Nicot és akkor talán elmondja mi ez az egész.

- Rendben főnök. Intézkedem és előkerítjük.- Biccentett majd elhagyta az irodát és neki is látott. Alig telt el két óra és már is a kihallgatóban ült a férfi várva, hogy Damon elkezdje a kihallgatást. Nem is kellett sokat várjon arra, hogy a vezér legrémisztőbb külsejét felöltve belépjen és leüljön vele szembe. Az asztalra dobta kését melyet épp most élezett meg, annyira hogy egy vágással lecsapta volna bárki fejét.

- Tehát Mr. Right. Árulja el nekem miért akarja valaki megölni magát ennyire?- Kezdte vontatottan.

- Nem tudom miről beszél.- Morogta halkan.

- Dehogynem, hiszen az embereim a repülőtéren kapták el amint elég sietősen próbálta elhagyni az országot.

- Jó igen, de azt tényleg nem tudom miért akarnak megölni.- Hadarta idegesen.

- Na látja azt én sem de azt igen ki akarja és most azért van itt, hogy ide csaljuk.- Mosolyodott el perverzen.

- Maguknak teljesen elment az esze?- Fakadt ki.- És ha megöl?

- Azt nem hagyjuk kivéve ha jogosan tenné ez meg már nem a mi bajunk.- Mondta unottan és elindult a kijárat felé.

- Legalább azt mondja meg ki az.

- Szerintem magától is rá jön.

ˇ

Az órák teltek de semmi nem történt. Ty már kezdte feladni de Damon azt kérte még egy órát várjanak. Persze nem mondott nemet főnökének de lassan kezdett kételkedni abban, hogy tényleg Nico volt az akit látott.

Éjfél körül járhatott mikor a néma riasztó bekapcsolt és jelzett Ty telefonján mit rögtön továbbított vezérének. Mikor beléptek a szobába ahol a csalijukat hagyták megdöbbentő látvány fogadta őket. A fekete ruhába öltözött maszkos alak két méterre ült Righttól és egy pisztolyt szegezett fejének teljes nyugodtsággal.

- Már azt hittem sosem értek ide.- Sóhajtott unott hangon a maszkos.

- Miért csinálja ezt?- Fakadt ki idegesen Right ki mozdulni sem mert a félelemtől.

- Hogy miért?- Horkant fel gúnyosan majd felállt helyéről és elé lépve homlokának szegezte fegyverét. Oldalra fordította fekete szemeit és bele mélyesztette Damon értetlen tekintetébe.- Ismerős helyzet nem igaz?- Kérdezte sokkal lágyabb hangon választ nem várva majd ismét minden figyelmét prédájának szentelte.

- Nico mi ez az egész?- Kérdezte idegesen Ty de Nico kezével csendre intette.

- Mr. Joey Right tudja miért van ilyen helyzetben?- A férfi nemlegesen rázta meg fejét.- Akkor emlékeztetem arra mit is tett.- Morogta és közelebb hajolt füléhez, hogy biztosan mindent tisztán értsen a férfi amit most mondd.- Hosszú évekkel ezelőtt az apám maga és még sokan mások elhitették velem, hogy az anyám halott, most pedig vagy elárulja hol tartják fogva vagy úgyanúgy végzi mit mindenki más maga előtt.- Mondandója végére hangja egyre dühösebb lett és ha lehetséges pisztolyát még mélyebbre nyomta homlokába.

- Kérem...fogalmam sincs miről beszél.- Mondta a sírás határán álló fogoly.- Az anyja beteg volt és meghalt.- Hadarta.

- Nem...ezt nem veszem be. De szerencséje van most. Adok magának egy napot, hogy átgondolja válaszát. Utánna nincs élő ember aki megmentené a haláltól.- Morogta majd az eddig csöndben figyelő társaságra emelte tekintetét és elmosolyodott.- Úgy néztek ki mint akik szellemet láttak.

- Talán mert azt hittük halott vagy?- Fakadt ki Jane és oda szaladt a fiúhoz majd szorosan magához ölelte amit boldog nevetéssel fogadott barátja. A lányt követte Ty is majd Damon következett de ő csak meredten bámult szerelmére majd szó nélkül kifordult az ajtón és elsietett.

- Azt hiszem jobb lesz ha beszélek vele.- Mondta halkan amit a többiek is helyeseltek. A férfi irodájához érve egy pillanatig habozott majd egy óvatos kopogást követően belépett a terembe.

Damon meredten állt a szoba közepén összefont karral nézett maga elé. A gondolatok és érzelmek csak úgy cikáztak végig agyában és már lassan feje is bele fájdult. Hiába kívánta azt minden nap bárcsak élne Nico vagy legalább még egyszer láthassa élve most, hogy ez valóság fogalma sincs mit tegyen. Vagy egyáltalán mit érezzen, hiszen a fiú hónapokig hagyta, hogy azt higgye meghalt. Egyre keserűbb gondolataiból a dereka köré fonódó két pici kéz húzta vissza melyek szorosan ölelték körbe őt.

- Sajnálom...