A szabadság ára

18. fejezet

Damon arra számított, hogy valami sötét elhagyatott helyen találja magát ahogy kezdett magához térni. Számításai azonban nem igazolódtak be hiszen mikor szemeit kinyitotta és már nem is látott olyan homályosan egy nappali szerű szobában volt és egy székhez volt kötözve. Nyakát még mindig égette a szúrás helye. Nem tudta mi lehetett a szer de biztosan jó erős volt hiszen kint már ismét sötétedett. Kezeit próbálta kioldozni de minden próbálkozása haszontalannak bizonyult. Lassan egy óra is eltelhetett és a szomjúság is egyre inkább gyötörte. Majd a bejárati ajtó felől kulcs zörgést hallot és hallotta amint becsukódik a nyílászáró. Megmerevedve várta, hogy mi fog történni. Egy negyvenes évei elején járó nő lépett be és pontosan úgy nézett ki mint akit a felvételeken láttak. 

- Magadhoz tértél végre? Már azt hittem túl sokat adtam be és meghaltál.- Mondta gunyorosan mosolyogva.

- Tudom ki maga.- Morogta és tekintetét bele fúrta a nőébe.- Na és most mi a terve? Megöl engem is?

- Valami olyasmi.- Gondolkodott el.

- Legalább azt árulja el miért? Ennyire gyűlöli a fiát, hogy képes bárkit megölni aki magához vezetné?- Vágta fejéhez a kérdéseket. A nő csak csöndben nézett ki az ablakon mintha nem is hallotta volna a neki szegezett vádakat. 

- Sosem akartam őt....- Kezdte halkan a nő majd megfordult és érzelemmentes rideg tekintettel meredt foglyára.- Egész életemben az elől az őrült elől menekültem. 16 éves voltam amikor elhurcolt és rabszolgaként tartott magánál. Annyiszor erőszakolt meg amennyiszer csak akart majd nem sokkal később terhes lettem. - Mondta undorodva de szeméből könnyek folytak.- Onnantól kezdve még annyi szabdságom sem volt mint előtte. Amint Nico megszületett minden kezdődött elölről. Ugyanez történt azokkal a nőkkel akik Nico többi testvérét hordták ki. Ahogy Nico nőtt én pedig "öreg" lettem két lehetőségem volt, vagy ott maradok és szolgaként élem le hátralévő életem vagy eljövök de soha nem látom a fiam és senkinek nem beszélhetek semmiről vagy halott vagyok.

- És te elhagytad a saját fiad, hogy mentsd a bőröd?- Fakadt ki Damon.

- Nicot nem bántották ott, de nekem nem lett volna hosszú életem.

- De most ő keres meg téged! Miért taszítod el?- Kérdezte értetlenül.- Ő csak az anyját akarja megismerni! Miért bünteted őt valamiért amiről nem is tehet? Azaz ember halott aki bántott téged, Nico semmiről nem tehet.

- Persze senki nem tehet semmiről.- Morrant fel gúnyosan.- Már kiskorában egy szerencsétlen vékony életképtelen alak volt akárcsak az apja. De most megtudja milyen a való élet.- Mondta majd a semmiből előhúzta fegyverét és egyenesen Damon fejének szegezte. 

- Mielőtt meghúzza, tudnia kell, hogy Nico soha nem volt olyan mint az apja...gyűlölte azt az embert és bármit megtenne azért, hogy újra lássa az anyját. Azt a nőt akivel az egyetlen vidám emlékei vannak gyerekkorából.- Damon látta a nő arcán mintha egy pillanatig fájdalom suhant volna át de ismét felvette azt a rideg külsőt amit eddig mutatott. Azonban mielőtt bármit is tehetett volna elrablója, az ajtót nagy robajjal betörték és Nico lépett be fegyverét feltartva egy csapattal az oldalán kik körbe véve az egész szobát szegeztek fegyvert vezetőjük támadójára. Ám a nő sem volt rest és rögtön Damon háta mögé állt pisztolyát a férfi homlokának szegezve.

- Engedd el őt.- Mondta Nico fegyverét egyenesen anyjának szegezve és remélte, hogy hangjából nem érződött ki a félelem.

- Hát végül csak megtaláltál...erre vágytál nem igaz? Milyen érzés most, hogy tudod ki is vagyok?- Mosolygott gúnyosan fiára kinek kezében remegni kezdett a pisztoly.