A szabadság ára

15. fejezet

Nico mikor reggel felébredt egy pillanatig azt hitte csak álmodta az este történteket de amint megpróbált felülni, nyugtázta, hogy valóság volt. Maga mellé pillantva látta, hogy szerelme nem fekszik mellette és hirtelen elöntötte ez az őrült üresség mely mióta "halott" gyötörte. Mellkasa elnehezedett és mintha ezer pici tű állt volna bele olyan érzése támadt. Szerencséjére ekkor kinyílt a szoba ajtaja és Damon lépett be rajta kezében egy tálcával amin mindenféle finomság volt. Nicoban még az ütő is megállt Damon annyira jól nézett ki a reggeli kusza hajával és melegítőjében. Hát még amikor orrát megcsapta a rántotta illata és gyomra egy hatalmasat kordult, idejét sem tudja mikor evett utoljára rendesen.

- Jó reggelt! - Mosolygott a férfi majd a tálcát a fiú ölébe helyezte.

- Jó reggelt. Köszönöm.- Motyogta zavartan és villáját kezébe véve máris elkezdte belapátolni a sok ételt amitől pofija úgy nézett ki mintha egy kis hörcsög lenne. Damon legszívesebben rögtön leteperte volna de megemberelte magát és inkább szekrényéhez lépett, hogy rendes ruhát öltsön magára. Egy fekete nadrágra és egy bordó ingre esett választása majd gondolkodás nélkül ledobta magáról eddigi ruháit. Ekkor háta mögül Nico fulldoklására lett figyelmes ki a férfi látványától félre nyelte ételét és egy pohár vízzel próbálta enyhíteni szenvedését. Mikor enyhült köhögése Damon kuncogva fordul vissza szekrényéhez.

- Ha befejezted az evést akkor öltözz fel és gyere az irodámba a többiek ott várnak, hogy mindent elmondj.- Mondta Damon ellentmondást nem tűrő hangon.- És semmit ne merj kihagyni, csak akkor segítünk ha ezúttal teljesen őszinte leszel!

- Értettem.- Motyogta lehajtott fejjel. Damon sóhajtva ült le vele szemben és emelte fel a fiú fejét állánál fogva.

- Nem akarlak mégegyszer elveszíteni.-Suttogta Nico ajkaira majd egy lágy csókot lehelt rájuk és gyors léptekkel távozott a szobából.

Nico lassú mozdulatokkal állt fel az ágyról de még így is érzett egy kis fájdalmat fenekében. Magára kapkodta ő is a számára kikészített ruhákat majd a szekrénynél lévő hatalmas tükörhöz lépett, hogy eligazítsa haját. Ahogy tükörképét nézte egy pillanatra mintha anyja vonásait vélte volna felfedezni arcán melyek mindig szomorúan rajzolódtak ki és meredtek rá minden emlékképében róla. Könnyei akaratlanul is elkezdtek folyni, hiszen hiába próbálta felkutatni az utóbbi egy hónapban, minden hiába. Valaki mindig megelőzte őt és mire oda ért a következő emberhez aki tudhat róla valamit már halottak voltak. Már csak Right maradt, ő az utolsó reménye de ha ő sem beszél akkor tényleg nem tudja mit tehetne még. Valaki minden áron megakarja akadályozni, hogy bármit is megtudjon a nőről aki életet adott neki. Lassan kezdte azt hinni nem ok nélkül, és lehet jobb is lenne nem tudni az igazat de túl mélyre ásott már és túl hosszú ideje kutat utánna ahhoz, hogy most feladja.

ˇ

- Tehát az anyád lehet, hogy él de valaki megakarja akadályozni, hogy megtudd mi történt vele, vagy, hogy hol van?- Foglalta össze Ty röviden Nico beszámolóját ki csak némán bólintott és elmerült Damon gondolkodó tekintetének fürkészésében. Szemöldökét összeráncolva meredt maga elé mintha csak testben lett volna jelen. Nico azt kívánta bárcsak a férfi fejébe láthatna hiszen annyira különös jelleme van amit nehéz kiismerni és megérteni. Míg az egyik pillanatban lágy és kedves másikban mint egy kegyetlen érzelemmentes jégcsap. Mégis minél több időt tölt vele annál inkább vonzódik hozzá. Bambulása a teremben lévőknek is feltűnt és csak akkor eszmélt fel mikor Damon rákapta tekintetét és rá mosolygott. Mintha egy transzból jött volna vissza. Nico megköszörülte torkát és  többiek felé fordult.

- Igen lényegében ennyi, van ötletetek esetleg?- Nézett reménykedve barátaira.

- Talán Right hajlandó végre beszélni.- Állt fel helyéről Damon és már el is indult a kihallgató felé. A terembe érve szörnyű látvány fogadta őket. Right teste ugyanúgy a székhez volt kötözve és az eddigiekhez képest sokkal kegyetlenebb módon volt kivégezve. A tettes szinte darabokra szaggatta. Jane szinte rögtön kiszaladt a szobából mert ettől a látványtól és szagtól még ő is rosszul lett, a többiek is csak nagy önuralommal tudták benttartani reggeliüket. Pár percig csak meredten álltak ott majd hirtelen Damon dühös tekintettel fordult Nico felé ki értetlenül nézett vissza rá, de ideje sem volt gondokodni, a férfi erősen szorított csuklájára és rángatta ki a teremből majd irodájába érve bevágta maguk mögött az ajtót. Az asztalnak lökte társát ki beverte oldalát és az éles fájdalomtól szemébe könnyek gyűltek melyeket nem hagyott lefolyni. 

- Te ölted meg?- Szegezte a fiúnak a kérdést szinte ordítva.- Ez volt végig a célod? Elcsábítassz engem, hogy az éjszaka megölhesd?- Dühöngött.- Mégis miféle ember lett belőled? Neked ennyire nem számít egy ember élete? Azt hittem ismerlek.- Hangja remegett az idegességtől. Csak mikor már kicsit megnyugodott akkor volt képes Nico szemeibe nézni kinek arcán halkan folytak le könnyei mostanra. Annyi mindent akart volna mondani Damonnak de ahogy hideg tekintetét figyelte tudta minden felesleges volna. Hiába bizonygatná neki ártatlanságát a férfi nem hinné egy szavát sem.- Ilyenkor persze semmit nem mondassz. Talán apádnak volt igaza és tényleg olyan haszontalan vagy mint állította. De majd a kamerák felvétele úgy is mindent igazol.- Morogta majd kiviharzott a teremből.

 Nico a földre rogyott majd pár másodperccel később hangosan fel zokogott. Nem csak amiatt amit Damon mondott hiszen részben igaza volt, sokkal inkább a kimerültség miatt és a rengeteg szenvedés miatt amin keresztül kellett menjen az utóbbi időben. De már ő sem tudja megérte e csak azért, hogy megtalálja az anyját. Hiába volt ez az álma már évek óta mára már szinte fogalma sincs miért is akarja újra látni. Fogalma sincs mi történne ha mégis találkozhatna vele. Talán nem ok nélkül hagyta el őt és jobb volt így hiszen csak tönkre tette az életét ez a kutatás és most még Damont is elveszítette. Hiszen látta a férfi arcán ahogy rá nézett, semmilyen érzelem nem volt csak düh és gyűlölet. Talán elkéne tűnnie neki is örökre mert csak szenvedést és bajt hoz mindenkire.

ˇ

Damon dühösen vágta be maga mögött a megfigyelő terem ajtaját mire Jane riadtan kapta felé tekintetét. Bátyja az idegességtől remegő kézzel járkált fel s alá de húga figyelmét nem kerülhette el fivére szemében tükröződő bűntudat és fájdalom.

- Ugye nem mondtál neki olyat amire gondolnod se lett volna szabad?- Kérdezte kicsit szomorkásan a lány mire Damon rá kapta a tekintetét ami minden féle válasznál többet mondott. Jane keserűen sóhajtott  majd gépén megnyitotta a kamerafelvételt amin jól kivehető volt a tettes alakja mely egyáltalán nem egyezett Nicoéval. Sőt mitöbb, női alak volt.- Remélem még helyre hozhatod amit mondtál neki mert 100%, hogy nem ő a tettes. Elsem hagyta a szobádat.- Damon riadt tekintettel meredt a képernyőre mintha lyukat akarna rajta ütni szemeivel, majd kiviharzott a teremből, hogy megkeresse szerelmét kit talán sosem kap már vissza azok után amit mondott neki.